Kippkopp és Tipptopp – Indul a Győri Balett legkisebbeknek szóló programja

SzaSzi írása

kippkopp-es-tipptopp-gyori-balett

Zárt körben mutatta be július 20-án a Győri Balett az aprónépnek szóló Kippkopp és Tipptopp című előadását, Marék Veronika meséjét. A premieren a társulat tagjai, gyerekei és győri óvodai és bölcsődei szakemberekből, pedagógusokból álló közönség vett részt, amelyre a meghívást a mese szerzője és egyben illusztrátora is elfogadta.

Közös dalolással, cirógató játékkal segítette a ráhangolódást Gerber Judit színésznő, aki 2013 óta vezet Ringató foglalkozásokat, és a történet is az ő hangján szólalt meg. A hangulatkeltő zenei montázs hatására pedig megérkezett a gesztenye-kislány, Tipptopp, aki egy helikopter-falevélen utazott a magasban, majd lepottyant az őszi erdőn. Számos erdei állattal találkozott, de igazi társra csak Kippkoppban, a gesztenye-fiúban lelt. A kedves figurákat Kara Zsuzsanna és Sebestyén Bálint keltették életre táncos mozdulatokkal, gesztusokkal és mimikával. A kicsit nagyobbacskák azt is megtanulhatták a gesztenye-gyerekektől, hogy mindenki fontos és értékes, és egyszer mindenki megtalálja a megfelelő társat. Végül a gyerekek együtt labdázhattak, játszhattak a szereplőkkel a tánctéren. Az előadást Marék Veronika is érdeklődéssel figyelte, örömmel fogadta a társulattól kapott virágcsokrot és a gyerekek nyitottságát, felszabadultságát, amivel ma is lelkesednek meséjéért. A József Attila-díjas író, grafikus, a Kippkopp, valamint a Boribon és Annipani sorozatok szerzője értékes kezdeményezésnek tartja a táncos produkciót.

Velekei László, a Győri Balett társulatának közelmúltban kinevezett új igazgatója korábban már jelezte, hogy szeretné a bölcsődéseket, óvodásokat is megszólítani, kinevelni a táncművészet iránt érdeklődő, értő közönséget.

Csepi Alexandra, az előadás dramaturgja hangsúlyozta, hogy a Győri Balett számára eddig is fontos volt a gyerekek, a fiatalok bevonása, de most nagyobb hangsúllyal szeretnének a legkisebbekre koncentrálni. A TánciTánci baba-táncszínházi programról elmondta, hogy több lépcsőben fognak a megvalósításhoz. Az első részben korosztályra szabott, speciális előadásokat hoznak létre, mint például Kippkopp és Tipptopp meséje, amelynek több epizódja lehetőséget kínál a feldolgozások folytatására. Második lépcsőként előadásaikhoz Ringató jellegű foglalkozásokat kapcsolnának, külön a bölcsődéseknek és az óvodásoknak, ahol már egy kicsit interaktívabban be lehetne vonni a gyerekeket. „A harmadik lépcsőfok az igazán nagy vállalás részünkről – fogalmazott a projektmenedzser –, szeretnénk egy mozgásfejlesztő, a mozgás és tánc világába vezető programot indítani decembertől.” Jelentőségét a testkép kialakításában és a mozgásfejlődésben látják, amelyhez a szakemberek, pedagógusok segítségére, véleményére is számítanak.

A felszabadult légkör, a vidám hangulat jól mutatta, hogy a tánc, a mozgás mint önkifejezési mód nagyon közel áll a kicsikhez, és hogy a Győri Balett kezdeményezése értékes és figyelemre méltó.

SzaSzi
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2020.07.22