De hát mi a szerelem? Nincs két egyformán megélt érzelem, két azonos történet, sem két ugyanolyan ember. Egy személy sem szeret egyformán kétszer. Sőt, a szerelem sem marad ugyanolyan az idő elteltével, hanem változik, mint maga az ember. Kiderül ez a Kései házasságból is. Szilasi László nagyon szépen, finoman árnyalva mutatja be az olvasónak, hogyan alakul át újra és újra az érzelmek kavalkádja, még akkor is, ha leginkább csak apró nüanszokban mutatkozik meg ez a változás.

Vajda Ilma és Gavenda Péter, barátoknak Gerenda, 1964-ben ismerkednek meg. A lány még egyetemista, a férfi már elismert sportoló, magasugró, akiről kezdetben nem tudjuk eldönteni, hogy mennyire érdekli őt Ilma, mert a narráció az utóbbi szemszögéből hangzik el, hol a narrátor, hol az ő személyes hangján. Gerenda kissé felületesnek látszik, mindenképpen ő van fölérendelt viszonyban, Ilma csak vágyakozik, várakozik, elképzeli a közös jövőjüket, szeretne több időt a férfival tölteni, utazni, kirándulni vele, de valahogy mindig elsodorja őket egymás mellől az élet.

Minden fejezet rövid, majdhogynem lélegzetvételnyi hosszúságú, és magába foglal egy évet, egészen 2019-ig. Hosszú idő ez, több mint fél évszázad, leélni így egy fél életet, várakozva a másik felünk után, soha el nem érve, meghasonulva, összeomolva, a depresszió árnyékában, aztán felemelkedve, megérve és megértve, beletörődve elnyerni a várakozás jutalmát. Közben zajlik a történelem, egy-egy jelentősebb esemény említéséből tudhatjuk meg, hogy éppen melyik évben járunk, és bár ezek közül a történések közül nem sok befolyásolja főhőseink életét, mégis keretet ad, és néha összehozza őket, mint például a holdra szállás, amit együtt hallgattak végig a Kossuth rádió közvetítésében a kertben, pezsgőt kortyolgatva, együtt ünnepelve az emberiség legújabb teljesítményét.

A legelső fejezetben Ilma már hetvennégy éves, úszás közben idézi fel emlékeit, élete fontos állomásait, aprólékosan taglalva azokat. Időnként, egy-egy fejezetben előreugrunk az időben ehhez a pillanathoz, nyomon követhetjük Ilma vívódását, értelmezését a múltbeli eseményeknek. Ez kimozdít olvasás közben, megakaszt, de nem zavaró, ahogy a minden fejezetben jelen lévő dőlt betűs részek sem, amikor Ilma egyes szám első személyben morfondírozik, elemez, őszintén bevall érzéseket, amik által jobban megismerjük őt, a gondolkodásmódját, érzelemvilágát. És Gerendát is. Legalábbis amennyire lehet Ilma szemén keresztül. És ő őszintén tárja elénk a férfi hibáit is, amikkel együtt elfogadja őt olyannak amilyen. Ettől tartós a szerelme, nincs rózsaszín fátyol, ami idővel fellebbenve elhervasztaná az érzéseit. Az olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy miért vár egy életen át ez a nő erre a férfira? A kérdésre nincsen válasz, bármennyire beleéljük magunkat Ilma helyébe, bármennyire ismerjük az érzéseit, kissé érthetetlen marad számunkra. És ez így van jól.

Miközben drukkolunk Ilmának, hogy teljesüljön a vágya, és végre együtt lehessen élete szerelmével, végigutazunk korszakokon, felidézhetünk saját emlékeket egy-egy történelmi esemény kapcsán, ha már éltük azt a kort, vagy utánajárhatunk, milyen is volt az élet ezelőtt 20, 30, 40 évvel. Az élet apró örömei és bánatai, vágyakozás, várakozás, költözés, barátok, rokonok, utazás, elmúlás – elég csak végigböngészni a tartalomjegyzéket, a fejezetek címeit, és máris kiderül, miből tevődik össze egy élet. Nagyon finom lélekkel, pici rezdülésekkel érzékelteti mindezeket Szilasi, és ettől különleges ez a könyv.

Gálovits Rózsa
Forrás: olvasoterem.com