Bevonult katonának, majd a háború után a Harvard Egyetemet summa cum laude végezte 1950-ben. Tanulmányai befejeztével az egyetemen maradt, ahol különböző pozíciókat töltött be, miközben több nagyobb állami szervezet tanácsadója is lett.

Richard Nixon 1968-as győzelme után hívta meg Kissingert a nemzetbiztonsági tanácsadói székbe. Itt dolgozott 1969 és 1975 között Nixon, majd Gerald Ford elnöksége idején, míg egy ideig ezzel párhuzamosan 1973. szeptembere és 1977. január 20. között az Egyesült Államok külügyminisztere is volt. Pozícióját a Watergate-botrány sem tudta megingatni, habár tanácsadói szerepéről 1975-ben leváltották. Kissinger jelentős szerepet játszott az Egyesült Államok külpolitikájának alakításában. Jelen könyve ezekről az évekről szól. A kötet érdekessége azok számára, akik a vasfüggöny keleti oldaláról nézték az elmúlt évek történéseit, azok az új szempontok, amelyek alapján megismerhetik a másik fél véleményét. A Fehér Házból más optikán keresztül tekintettek a világra, mint a Moszkva folyó partjáról, a Kremlből.

Az Amerikai Egyesült Államokat globális nagyhatalomként tartjuk számon, így nem meglepő, hogy a könyvben az adott korszak minden politikai színtere helyet kapott. Az USA a világ minden részén igyekezett a demokratikus erőket támogatni, ugyanakkor modus vivendire törekedett a másik szuperhatalommal is.

A kötetet olvasva bepillantást nyerünk a diplomácia kulisszái mögé: olvashatunk az eszkalálódó vietnámi háború visszafordítására tett erőfeszítésekről, az India-Pakisztán-Banglades probléma kezeléséről, az arab világ és Izrael közti háborús viszonyok elsimítására tett próbálkozásokról. A Kissinger által képviselt enyhülési politika kiemelkedő eredménye volt a Kínával történő viszony rendezése, amiben közrejátszott a Szovjetunió és Kína közt egyre táguló politikai szakadék. A Kínával kapcsolatos amerikai diplomáciai sikernek is szerepe lehetett a szovjetekkel megkötött SALT-1 egyezmény létrejöttében.

Kissinger politikai működése idején nyerte vissza Japán a katonai szuverenitását, ami szintén átrendezte a kelet-ázsiai erőviszonyokat. Ekkor került sor Okinava visszaadására is. Ezzel párhuzamosan markáns változások történtek Európában is, mégpedig Nyugat-Kelet relációjában: a Willi Brandt és Helmut Smidth kancellárok nevéhez fűződő Neue Ostpolitik jegyében. Elég mozgalmas időszakról beszélhetünk tehát. Ugyanakkor az USA fontos feladatának tartotta a demokrácia bástyáinak védelmét, erősítését világszerte, valamint a keleti tömb országainak fokozatos liberalizálását. Mindeközben a nagypolitikát gyakorlóknak minden körülmények között figyelniük kellett a belpolitikai eseményekre, a közvélemény alakulására is. A diplomáciai tárgyalások folyamán pedig el kellett kerülniük az ellenfelek által állított politikai csapdákat, a szövetségesek megosztására irányuló törekvéseket, az időhúzásokat, dezinformációkat stb.

Kissinger nem ragad le a diplomáciai események kronologikus felsorolásánál, a korszak politikai-társadalmi viszonyainak megrajzolásánál, hanem visszanyúl a tárgyalt térség történelmi múltjához, és annak ismertetésével igyekszik megvilágítani kora helyzetét. „Kis színesként” számtalan államfőről, befolyásos politikusról fest árnyalt képet, pl.: Charles de Gaulle-ról, Leonyid Brezsnyevről, Alekszej Nyikolajevics Kosziginről, Indira Gandhiról, Csou En-lajról.

A kötet ezzel együtt sem könnyű olvasmány: elmélyült tanulmányozást tesz szükségessé, amiért cserébe gazdag ismeretanyaggal bővíti olvasója tudását.

Csiszár Antal