A másik oka viszont az, hogy nagyon finom intelligenciával közelíti meg a történeteit és regényei szereplőit, úgy, hogy közben nem okoskodik és moralizál, hanem egy belső feszültséget hoz létre az olvasóban, aki így szinte rákényszerül arra, hogy válaszokat keressen és jó esetben találjon is. Úgy is fogalmazhatnánk: valahogy sikerül neki, hogy olyan lényegi, mélyről jövő kérdéseket járjon körül, amelyek a legtöbbször kimondatlanul ott lapulnak sokunk bensőjében.

Az ehető nő Margaret Atwood elsőnek tekintett könyve, főszereplője Marian McAlpin, egy fiatal, gyakorlatias, talpraesett, megbízható nő, aki egy piackutató cég munkatársa, és akivel tulajdonképpen semmi lényegi és izgalmas nem történik, hacsak az nem, hogy egy nap Peter, az udvarlója megkéri a kezét. Tulajdonképpen ez sem számít egetrengető hírnek vagy eseménynek, Marian fogadja is, ahogy kell, az ehhez társuló gratulációkat és kérdéseket, és úgy gondolja, hogy az élete besorolódik egy rendszerbe, amelynek már sok-sok nőtársa is részévé vált őelőtte. Ezt követően azonban különös dolgok kezdenek feltűnni Marian életében, pontosabban a testében és az elméjében. Maga sem tudja megmagyarázni, miért érzi, amit érez, vagy, hogy pontosabban mit is érez. Egyre inkább kezd gépiessé és elvonttá válni, egyre kevésbé tud kapcsolódni a társadalmi énjéhez, és egyre gyakrabban támad az az érzése, hogy saját magát kívülről figyeli és értelmezi. Hogy mindennek mihez van köze, azt egyelőre csak sejteni lehet. A lényeg az, hogy Marian olyan dolgokat tesz, amelyek teljesen szokatlanok és idegenek, sehogy sem illenek ahhoz a személyhez, akinek őt a környezete ismeri. Belső vívódásainak és monológjainak történéseit azonban más mellékszálakon futó események is tarkítják, amelyek a végső palettában rendre elfoglalják majd a helyüket. Lakótársa, Ainsley és barátnője, Clara mind szerves és fontos részei Marian történetének, ahogy a regényben felbukkanó férfiak is. Ha tudjuk, márpedig tudjuk, hogy Margaret Atwood egy feminista író, akkor mindaz, ami a regény lényegét képezi, sokkal élesebben körvonalazódik már az elején. Végül a cím is sugallja, hogy milyen megközelítést használ az író a nőre és az őt körülvevő valóságra. A regény így nem is annyira eseménydús, mint amennyire behatás-dús, vagyis a külső történések belső leképezései és értelmezései építik fel a cselekményeket.

Bár Az ehető nő a hatvanas években íródott, Margaret Atwood zseniális, korát meghaladó módon tekint a feminizmusra. Az írónő azóta nyilván sokkal árnyaltabban, érettebben, de ugyanolyan lényegre törően taglalja közvetve vagy (és ez a gyakoribb) közvetetten a civilizált világban élő nők sorsát és életfeladatát. Ebben a kötetben azonban jól körvonalazódik mindaz, amivel egy nőnek szembe kell néznie, amennyiben a társadalom elfogadott részévé akar válni. Marian számára a karrier nem opció, pontosabban csak egy bizonyos közegben és csak egy bizonyos fokig az. Ezután már nem marad más hátra, mint az, hogy férjhez menjen és gyerekeket szüljön, hogy az élete újból értelmet nyerjen, valójában azonban számára ez egy menekülési lehetőség. Annak ellenére, hogy a szűk környezetében élő nők, mint Ainsley és Clara, így vagy úgy, de veszik az akadályokat a saját női mivoltuk megélésének kapcsán, Marian menekülőre fogja, a menekülés a meneküléstől azonban olyan hatékonyra sikerül, hogy lassan a saját testét is idegennek éli meg.

Margaret Atwood kiválóan ragadja meg mindezeket a jellegzetességeket, a tőle megszokott, szinte kíméletlenül tárgyilagos módon, mégis valami mély együttérzéssel és emberséggel átitatva. Érdekes erről a regényről úgy beszélni, hogy tudjuk, időrendben megelőzi az összes többit, amit a szerzőtől már ismerünk. Ráadásul az író maga ad magyarázatot a kötet előszavában mindazokra a jelenségekre, amelyek felbukkannak a könyv lapjain, kiemelve azt, hogy a feminista mozgalom nem érte el céljait, és a helyzet gyakorlatilag a hetvenes évek óta változatlan.

Az ehető nő az észak-amerikai feminista próza egyik alapvető műve, jól láthatóan öleli fel Margaret Atwood életművének alapmotívumait és a sokat vitatott és megosztó feminizmus témáját. A mű érdekessége, hogy a történetmesélés egyes szám első személyben kezdődik, majd egyes szám harmadik személyben folytatódik és bomlik ki, végül pedig az író egy rövid fejezet erejéig egyes szám első személybe tér vissza. Ezt a tagolódást a későbbi műveiben is megfigyelhetjük, jelen esetben azonban azt hiszem, hogy annak az állapotnak a komolyságát hivatott hangsúlyozni, amelybe a főszereplő a lánykérés nyomán kerül, ezzel is érzékeltetve azt, milyen lehet kívülállóként tekinteni a saját életünkre. Marian számára végül is nincs végső válasz, az ő története egy nyitott kérdés, vagy ha úgy tetszik, akkor egy próbálkozás arra, hogy úgy tekintsünk a nőkre, mint szuverén lényekre, akiknek a sorsa nem csupán társadalmi normáktól függ, hanem saját döntésük eredménye is. A mű kiválósága vitathatatlan, stílusában és szerkezetében már jól kivehetőek a szerzőre jellemző jegyek, a témát nem is említve. Elmondható, hogy Margaret Atwood nem csupán szépirodalmi, hanem filozófiai és szociológiai tanulmánynak is beillő regénye értékes és elgondolkodtató darabja a feminista prózának, amelyet akkor is érdemes kézbe venni, ha egyik oldal mellett sem foglalunk állást.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com