Szinte a legtöbb táskában ott lapul egy csomag rágógumi, legyen bármilyen ízű. Ezt az élvezeti cikket a modern kor találmányának gondolnánk, de a női táska rejtelmeit feltáró sorozatunkban kutakodásom mindig többnyire meglepő történeti eredményekhez vezetett. Ígérem, ezúttal sem fognak csalódni. Tartsanak velem! Eredjünk a „rágózás” nyomába!

2007-ben a Derby Egyetem régész szakos hallgatója, Sarah Pickin egy finnországi (Yli-Ii településen, Kierikki területén végzett) ásatáson nyírfakéregből készült kátrányt talált. Igen ám, de a lelet fognyomokat is mutatott. A kutatások igazolták, hogy a neolitkor embere már rágózott. Bár ősünk még nem tudta, hogy a nyírfakéreg fenolokat is tartalmaz, amelyek fertőtlenítő hatással bírnak, nyilván felfigyelt a használat előnyeire. Fontos volt a fogak védelme, hiszen a hiányos táplálkozás leépüléshez és pusztuláshoz vezetett. (Az anyagot olykor fogtömésre is használták.) A „neolit rágó” persze még egészen más anyagból készült, mint a maiak, de az igény – frissen tartani a leheletet, fertőtleníteni a szájat, tisztítani a fogakat – már megszületett.

Rágógumit áruló gyerekek 1912-ben Washingtonban a Nemzeti Színház előtt

Azután az ókori népek – kínaiak, dél-ázsiaiak, eszkimók – is hozzátettek valamit a történethez. Például az ókori görögökről feljegyezték, hogy a híoszi pisztáciafa gyantáját és gyanta állagú méhviaszt, északabbra élő kortársaik a lucfenyő gyantáját használták, de a legnagyobb „rágózók” az ősi maják és aztékok voltak. Ezek az indián törzsek a sapodilla (zapotilla) nevű fa nedvéből nyerték a chicle (csikle) nevű gumiszerű anyagot, többnyire éhség- és szomjúság csökkentésére. Az aztékoknál szájápolás jelleggel és csupán az egyedülálló nők és a gyermekek rághatták, vagy az idősek, akik már visszavonultak. Az amerikai régész-antropológus Jennifer Matthews részletesen feltárta rágógumizási szokásaikat. Könyvében Mexikó, Guatemala és Belize vidékeire kalauzolja az olvasót, amelyből kiderül, hogy az ősi indiánok a chiclét sok mindenre használták, például rituális célokra, füstölő készítésére, de ragasztó és védőréteg gyártására is.

Az északabbra élő amerikai indiánok forrásfanedvvel kevert gyantát rágtak. Amikor megérkeztek a kontinensre az angol telepesek, átvették ezt a szokást. John B. Curtis erre figyelt fel, ebből kiindulva tervezte és kezdte meg saját rágógumija értékesítését 1848-ban The State of Maine Pure Spruce Gumn néven. Ez lett az első kereskedelmi forgalomban megjelenő rágnivaló, amely két évvel később ízesített formában is nagy népszerűségre tett szert.

Thomas Adams: Pepsin – Tutti Frutti Gum elnevezésű rágógumija

Az igazi áttörést azonban a 19. század végén a szapolitfa megszilárdult tejszerű nedvének, a fentebb említett chickle-nek a forgalmazása hozta meg. 1869. december 28-án elfogadták a világ első szabadalmát, amelyet egy ohiói fogorvos, William Finley Semple kért. Termékével a fogak erősítése volt a célja. A modern rágógumi azonban egy kicsit később, az 1870-es évek elején született csak meg. Thomas Adams amerikai gumigyáros a drága kaucsukot helyettesítő anyagot keresett. Ekkor találkozott Antonio Lopez de Santa Anna, egykori mexikói elnökkel, aki bemutatta számára az amerikai őserdők kincsét, a chicle-t. A gumigyártás terén ez az anyag nem hozta a várt eredményeket, de Adams meglátott benne egy új lehetőséget. Amikor belebotlott a gyógyszertárban egy rágni való paraffingumit vásároló kislányba, hirtelen beugrott neki, hogy a chicle rágása ősi indián szokás. Fiaival hamarosan neki is látott egy új, modern gyártástechnológia kidolgozásának. 1871-ben levédették első rágógumi-gyártó gépük szabadalmát. 1878-tól csíkokra vágva árusította a chicle-t, Adams New York Chewing Gum néven. Majd jött az ízesített verzió, amelyhez John Colgan, egy Kentucky-beli gyógyszerész ötletét használták fel (ő az 1860-as években a tolu – balzsamfakivonat aromáját porcukorral keverte, és kis porciókban csomagolva árulta Taffy Tolu néven). 1880-tól a „hosszan tartó íz” már a modern rágógumi-gyártás kezdetét is jelenti. De ő volt az is, aki a világon elsőként automatából kezdte árulni termékét, ami igazi közönségsiker lett. Persze sorra jelentek meg a versenytársak is a piacon, a Black Jack (1884), a Chiclets (1899) és a számunkra sem idegen Wrigleyʼs Spearmint Gum.

Wrigley's reklámok, középen egy rágógumi automata

Hogyan lett ebből világsiker? Kellett még egy ember, aki hittel és meggazdagodási vággyal a világhírig jutott, ő volt William Wrigley. Ugye nem ismeretlen a név? A családi szappanfőzdében kezdte, majd házaló ügynökként járta az országot. A házi szappan, később sütőpor mellé ajándékcsomagot is adtak. Hogy mi volt benne? Rágógumi. Hamarosan az ajándék népszerűbbé vált, mint maga a termék, így Wrigley profilt váltott. 1910-ben már fodormentás ízesítésű terméke lett a legnépszerűbb. Sokat köszönhet a hatásos marketingnek, a tömören, jól megfogalmazott üzenetnek, és annak, hogy hatalmas összegeket költött a reklámra. A cég tovább erősödött, amikor minden rágógumidarabot külön védőpapírba kezdtek csomagolni. 1893-ban két, a „Wrigley’s Juicy Fruit” és a „Wrigley’s Spearmint” névre hallgató márkát dobott a piacra. Mindkettő máig elérhető. William Wrigley pedig az egyik leggazdagabb amerikaivá vált; kis túlzással fia, ifjabb William Wrigley már születése pillanatában uralta a piacot.

Érdekes adalék, hogy a rágóból fújható buborékokat Frank H. Fleer termékének köszönhetjük, amely „Blibber-Blubber” néven 1906-ban keltett feltűnést. Egy 1920-as években végzett felmérés szerint az Egyesült Államokban évi 105 darab rágógumit fogyasztottak fejenként. A második világháborúban az amerikai katonák ellátmányába is tettek a népszerű termékből. 1944-ben a rágó így átkerült más kontinensekre, kedvelt cserecikk lett. Mellékesen a katonák azt is megtapasztalták, hogy rágózással könnyebb a stresszt leküzdeni és ébernek maradni. Az ötvenes évek szocialista kultúrpolitikája a romlott kapitalizmus szemfényvesztő dolgai közé sorolta, mint a Coca-Colát vagy a beatzenét, de akármennyire is gyűlölték, térhódítását legfeljebb lassíthatták.

 Warren's Chewing Gum - Better Together! rágógumi 1945-ből

Azóta tanulmányok egész sora igyekszik pozitív és negatív tulajdonságait vizsgálni. Célként megjelenhet a lehelet frissítése, fog- és fogínyerősítés, unaloműzés, édességpótlás, lehet bármilyen ízű, a nyúlós élvezeti cikk kis helyen is elfér, így ma már a legtöbb zsebben, táskában megtalálható. Ha pedig elengedjük a fantáziánkat, kiderül, hogy mi mindenre lehet jó ezen túl is: például felragaszthatunk vele valamit, mondjuk egy üzenetet; szobrászkodhatunk, erre is vannak példák; gyűjthetjük a különleges rágópapírokat; vagy éppen egy sikátor falát dekorálhatjuk vele. Ezek után nem kérdés, hogy miért nem hiányozhat egy női táskából!

SzaSzi

Forrrás: wikipédia, cultura.hu, mult-kor.hu, life.hu

A képek a flickr.com és a Wikimedia Commons gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: A (papír)zsebkendő
2. rész: A rúzs
3. rész: Az összecsukható esernyő
4. rész: A zsebtükör
5. rész: A napszemüveg