105

Július 13. ‒ Leszúrják Jean-Paul Marat francia forradalmárt (1793)

Ezen a napon történt – Sulyok Attiláné írása

jacques-louis-david-la-mort-de-marat

Jean-Paul Marat francia politikus, a jakobinusok egyik legradikálisabb vezetője 1793. július 13-án gyilkosság áldozata lett. A tettes, Marie-Anne Charlotte Corday dʼArmont egy zsarnoktól akarta megszabadítani hazáját, de ezután csak tovább erősödött a jakobinus terror. Marat a diktatúra szószólója, akinek jelentős szerepe volt XVI. Lajos kivégzésében és a Gironde-dal való leszámolásban.

Marat 1743. május 24-én született Svájcban. Orvostudományt tanult, de a diplomáig nem jutott el. A forradalom előtt filozófiai és politikai esszékkel próbálkozott, neve akkor vált ismertté, amikor Voltaire gúnyosan kritizálta egyik művét. Leghíresebb az Esszé az emberről című tanulmánya volt, de az Akadémia megtagadta, hogy tagjai közé fogadja, amit megaláztatásként élt meg. 1776-ban Angliából visszatért Franciaországba, arisztokraták gyógyításából szép vagyont szerzett, saját laboratóriumot rendezett be.

Miután 1789-ben kitört a forradalom, Párizsba költözött, ahol a radikális kispolgárság, a sans-culotte-ok szószólója lett. Kidolgozta a forradalmi diktatúra elméletét, melyet a Robespierre vezette jakobinusok valósítottak meg. Radikális nézetei miatt eleinte képviselőnek nem választották meg, ezért saját pénzén indított egy lapot 1789 őszén, melyet maga írt: „A nép barátja” hasábjain fejtette ki nézeteit. Az újságban hevesen támadta „a nép ellenségeit”, vagy akiket annak gondolt. Cikkei miatt sokat üldözték, több alkalommal őrizetbe vették, menekülnie kellett. Ő volt az egyik felelőse a Mars-mezei sortűznek (1791. július), ezért kétszer száműzték, lapját betiltották. Az üldöztetések csak elszántabbá tették, többször újraindította újságját, támadta a kormányt, a párizsi elöljáróságot és a Nemzetgyűlést. Általános választójogot követelt, elfogadta a magántulajdont, progresszív jövedelemadót javasolt. A forradalom győzelmét a nép által választott ideiglenes diktátortól várta. 1792 után a Journal de la Republique (A köztársaság publicistája) címet viselő lapjait sokan olvasták. (Az utolsó száma halála után egy nappal, 1793. július 14-én, a Bastille ostromának negyedik évfordulóján jelent meg.)

Miután XVI. Lajos francia királyt börtönbe vetették, Marat bejutott a Konventbe a radikális Hegypárt tagjaként, és dühösen támadta a mérsékelt girondistákat, akiket a köztársaság ellenségének tartott. Sikerült elérnie, hogy nyilvános szavazással döntsenek a király sorsáról, majd halálra ítélték az uralkodót. 1793 elején bíróság elé állították, de felmentették, és a nép – aki bálványozta őt – a vállán vitte vissza az ülésterembe. A diktatúra védelmében Marat 1792. szeptember 25-én szónoklatot tartott, ezen a napon csaptak össze először hevesen a Gironde és a Hegypárt politikusai. Az 1793. június 2-i, jakobinusokat hatalomra juttató felkelés sikerét elsősorban neki tulajdonítják. Ezután háttérbe szorult, elszigetelődött, egészségi állapota egyre romlott, otthonában dolgozott. Ideje nagy részét – bőrbetegsége miatt – házában, egy kádban töltötte, onnan írta leveleit a Konventnek. Itt érték a végzetes, halálos késszúrások is.

Gyilkosa, Marie-Anne Charlotte Corday dʼArmont egy fiatal, elszegényedett normandiai család lánya volt, aki zárdában nevelkedett, és élete nagy részét Caen városában töltötte. Először csatlakozott a forradalomhoz, de a girondista, az ókori Róma és a felvilágosodás eszméinek bűvöletében élve végül egyre jobban elítélte az eseményeket. Úgy döntött, hogy megszabadítja hazáját egy zsarnoktól, áldozatának pedig Marat-t szemelte ki. Mikor elkövette tettét, mindössze 25 éves volt. 1793. július 9-én Párizsba költözött. A piacon vásárolt egy konyhakést, majd levelet fogalmazott, melyben előre megmagyarázta tettét. Először azt tervezte, hogy a Konvent előtt végez áldozatával, de kiderült, hogy Marat már nem látogatja az üléseket egészségi állapota miatt, így a házában kereste fel a politikust, azzal az indokkal, hogy beszámoljon egy Caenben szerveződő girondista összeesküvésről. Bár a délelőtt során Marat felesége még elküldte, este már nagyobb szerencsével járt, a politikus hajlandó volt fogadni.

paul-baudry-charlotte-cordayA beszámolók szerint Marat egy fürdőkád vizében ülve fogadta Marie-Anne Charlotte-ot, miközben jelentéseket olvasott a Konvent munkájáról. A fiatal nő átadta bizonyítékul szánt leveleit a forradalmárnak, aki jegyzetelni kezdte az állítólagos összeesküvők nevét. Ezt a pillanatot használta ki, előrántotta a kést, melyet többször a gyűlölt férfi mellkasába döfött. A szúrások létfontosságú szerveket – szívet, tüdőt és aortát – értek. Marat pillanatokon belül halott volt, segélykérő kiáltása miatt azonban gyilkosa csapdába esett. Marie-Anne Charlotte egy percig sem próbált menekülni, nyugodtan várta letartóztatását. Merész tette azonban nem tudta megelőzni a további vérengzéseket, inkább ürügyet szolgáltatott a terror fokozására, mely a jakobinusok bukásáig tartott. Így cselekedete hiábavalónak tűnt, mert a súlyos beteg politikusnak már amúgy is csak hónapjai voltak hátra, viszont vértanút hozott létre a diktatúra számára. A július 14-i ünnepségek – Marat halála miatt – abban az évben elmaradtak.

Marie-Anne Charlotte Corday dʼArmont tárgyalása 1793. július 16-án kezdődött, ahol a vádlott méltóságteljesen viselkedett, és az ítélet kihirdetése után rögtön kivégezték a hírhedt nyaktilóval. Egy nappal Marat temetése után ütötték le a fejét guillotine által Párizs piacterén. A korabeli beszámolók szerint a hóhér a halott lány torzóját pofon ütötte az emelvényen, ezen még a sans-culotte-ok is meglepődtek. A legenda szerint az arc elpirult a felháborodástól. A férfit – Marat elszánt hívét – a kivégzés szabályainak megsértése miatt három hónapra bebörtönözték. A jakobinus vezetők elrendelték a holttest felboncolását, mert nem hitték el, hogy a tett elkövetésére egy fiatal nő egyedül, férfi segítsége nélkül is képes volna, de csalódásukra Corday-t érintetlennek találták.

A nemes eszméktől vezérelt, de politikailag tájékozatlan lány céljával ellentétes hatást ért el. Marat mártírnak kijáró temetésben részesült, nevét városok vették fel, később szobrokat emeltek neki, ám a jakobinus diktatúra bukása után kitették a Panteonból. Tette erősítette a jakobinus vezetők nők iránti ellenszenvét is, és hozzájárult Marie Antoinette kivégzéséhez. Kultusza egy időben feléledt a Szovjetunióban, ahol nevét még keresztnévként is használták.

A jakobinusok bukása után Jean-Paul Marat és Marie-Anne Charlotte Corday dʼArmont – megítélés szempontjából – helyet cseréltek: a forradalmár véreskezű gyilkosként, míg a merénylő mártírként vonult be a francia történelembe, aki próbálta védelmezni a szabadság és a béke eszméit. Népszerű téma lett a művészetekben, különösen az irodalomban és a festészetben: Shelley és a német Peter Weiss könyvben örökítette meg alakját, valamint számos képet ihletett, Lamartine pedig a „gyilkosság angyalának” nevezte. A címlapképen látható Jacques-Louis David Marat halála című festménye, amelyen a meggyilkolt forradalmár szinte szentnek van beállítva, Paul Bauldry 1860-ban készült képén (az alsó festmény) viszont már csak mellékalak.

Sulyok Attiláné

Források: A nagy francia forradalom dokumentumai Szerk. Hahner Péter Bp, Osiris Kiadó 1999.; rubicon.hu, mult-kor.hu, hvg.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2020.07.13