Július 14. – Megnyílik a Magyar Vasúttörténeti Park (2000)

Ezen a napon történt – SzaSzi írása

magyar-vasuttorteneti-park

Európa első interaktív vasúti múzeuma, a Magyar Vasúttörténeti Park 20 éve, 2000. július 14-én nyitotta meg kapuit. Különleges hangulatával és attrakcióival garantáltan életre szóló élményeket nyújt nem csak azok számára, akiket már megcsapott a mozdony füstje, hanem mindenkinek, kisgyerektől szépkorúig.

magyar-vasuttorteneti-park

A park tulajdonképpen a magyar állami vasúttársaság egykori Északi Vontatási Telepén jött létre, központját az 1911-ben épült 34 állásos körfűtőház – Közép-Európa egykor legnagyobbja – adja. Mellette állt még egy 22 állásos körfűtőház, amely a második világháború alatt elpusztult. Ezt nem is építették újjá, hiszen a gőzüzemű gépeket egyre inkább kiszorították a dízel és villamos meghajtásúak. A még álló fűtőház állaga is nagyon leromlott a 90-es évekre. A dízelmozdonyokat 1997-ben új telepre költöztették, és már csak a MÁV nosztalgia flottája maradt itt, meglehetősen mostoha körülmények között. A „mentőöv” éppen az utolsó pillanatban érkezett: eldőlt, nem hagyják sorsára a „vasparipákat” és otthonukat, hanem új módon hasznosítják. Így került sor 1999. november 22-én a Magyar Vasúttörténeti Park alapkövének lerakására, amely az akkori Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, a MÁV Rt. és a MÁV Nosztalgia Kft. támogatásával közel nyolc hónap alatt megvalósuló beruházás eredményeként megújította a terület egy részét. 2000 júliusától fogadja látogatóit, és azóta is épül-szépül.

magyar-vasuttorteneti-park

A park több mint száz járműmatuzsálemnek nyújt otthont, köztük az ország legöregebb, ma is működő gőzmozdonyának (1870), az Árpád motorvonatnak, amely a harmincas években közlekedett Budapest és Bécs között (2 óra 57 perc volt a menetideje), az 1868-ban gyártott Első Erdélyi Vasúti kocsinak, a Százéves Vonat kocsijainak vagy az 1912-es elegáns teakfa étkezőkocsinak, amely az Orient Expresszen szolgálta az utasok kényelmét. Az öreg vasmasinák mellett sínautók, kézi- és motoros hajtányok, mérőkocsi, gőzdaruk, hóekék és egyéb különleges, értékes gép található még itt. A járművek jelentős része ma is munkára fogható, és közlekedik is a MÁV Nosztalgia Kft. által szervezett belföldi és külföldi nosztalgiautazásokon.

magyar-vasuttorteneti-park

A múzeum interaktív, ami azt is jelenti, hogy nem csak meglátogathatjuk, hanem megtapogathatjuk, megmászhatjuk a gépóriásokat, sőt lehetőség szerint használhatjuk is. Remek móka például a családi hajtányozás, a Csajka sínautó, nagyobb rendezvénykor a lóvasút kipróbálása, a fordítókorong működésének megfigyelése. Tesztelhetjük egyensúlyérzékünket a sínkerékpáron, szimulátoron pedig, hogy mennyire van érzékünk a mozdonyvezetéshez. Sokaknak persze maga a vonatozás is élmény. A legnagyobb kedvenc valószínűleg a kerti vasút, ahol ember léptékű kicsi mozdonyokon kanyaroghatunk a gyönyörűen ápolt parkban. A vasútmodellek szerelmesei pedig a Vasútmodell-házban mélyedhetnek el a miniatürizált vonatok világában. Nem hiányozhat a jelzőlámpákkal és közlekedési táblákkal felszerelt KRESZ-pálya, vagy a játszótér és a vasút történetét bemutató tárlatok sem. Milyen lehet itt egy Gyereknap vagy a Gőzmozdonyok találkozója, a Múzeumok Éjszakája? Életre szóló!

magyar-vasuttorteneti-park

Ha pedig elfáradtunk az élményvadászatban, együnk egy jó „Mávos lángost”, „mozdony kürtőst”, vagy vegyük igénybe az Utasellátót!

Tudták azt, hogy az igazi mozdonyoknak is van beceneve? Mazsola, Nagybobó, Ludmilla, Gokart, Paci, Bivaly… Ugye milyen érdekes?!

SzaSzi

Forrás: wikipedia, vasuttortenetipark.hu, vonattal-termeszetesen.blog.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.

2020.07.14