754

Bor-Abda – Egy fotográfus víziója a nem fellelhető dolgokról

Szabó Béla: Radnóti 75

radnoti-szabo-bela

Gyermekkorom óta ismerem Radnóti Miklós nevét. Sokat lehetett róla hallani szülőfalumban, Öttevényen. Nem csoda, mivel a szomszéd település, Abda határában érte 1944. november 9-én a halálos lövés. Utolsó útja a Rábca folyó töltésén vezetett. Jeltelen sírja, sok társáéval együtt, a töltésoldalban feküdt.

radnoti-szabo-bela

Radnóti és társai utolsó útjának helyszíne a Rábca töltésen Abda és Győr között

radnoti-szabo-bela

A Rábca folyó Abda határában

Mikor először hallottam a „bori noteszről” és Zagubica településről, igyekeztem megkeresni őket a térképen. Be kell vallanom, nem nagy sikerrel. Aztán ahogyan teltek-múltak az évek, mindig eszembe ötlött, milyen lehetett, milyen lehet Bor és környéke. Sokáig úgy voltam vele, mint a nevezetes filmsorozatban, mindig lehetett hallani Columbo hadnagy feleségéről, de látni talán soha.

A szocializmusban egy kalanddal ért fel elindulni a Jugoszlávia részét képező Szerbiába. Ráadásul olyan vidékre, ahol bányászat folyt a ritka színes- és nemesfémek után. Aztán jött a délszláv háború. Nem lett egy tipikus célpont Szerbia.

Gimnazista koromban még volt szerencsém részt venni a „Radnóti-békemenetben”. Nagy találmány volt, nem tudom, hogy Radnóti odafent, a költőknek fenntartott felhőcsücskön mit gondolhatott róla. Talán maradjon is örök titok.

1980-ban avatták fel Melocco Miklós Radnóti-szobrát Győr határában (a címlapképen), ezzel megfosztva az abdaiakat a Radnóti békemenet célállomásától. Az „öreg stopos”, ahogy a köznyelv nevezi, állta az idő vasfogát egészen addig, amíg egy eltévedt autós le nem gázolta 2013. november 17-én. Újból faragták, ma ismét a régi helyén áll.

radnoti-szabo-bela

Aztán rendszert váltottunk. Radnóti érzésem szerint hátrább került a nemzeti panteonban. De mi, itt élők nem feledtük. A képen Radnóti és legyilkolt társainak sírhelyén lévő emlékmű a Rábca parton Abda határában.

Hetedik ecloga

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,
Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.
Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? s , mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot.
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben

Úgy hozta a sorsom, hogy 2010 környékén elkezdtem Szerbiába járni fényképezni. Egyik alkalommal a Vaskapu Nemzeti Parkban dolgoztam, mikor igazából tudatosult bennem, hogy Bor nincs is olyan messze a Dunától. Legnagyobb meglepetésemre 2019 tavaszán jött egy meghívó Borból, hogy „fotosafari”-t szerveznek. Lenne-e kedvem elmenni. Örömmel mentem el. „Na végre, megnézhetem Bort és környékét”. Az egy hét alatt sikerült bejárnom a környéket, fényképeztem, céltudatosan. Radnótira készülve.

Aztán jött Abda. Felkerestem, fényképeztem a környéket. Igyekeztem a képeken keresztül egy sajátos közelítésmódot, az én víziómat megmutatni Önöknek, nézőknek Radnóti életéből két utolsó nagy állomást választva, a szerbiai Bor városát és a magyarországi Abda községet.

radnoti-szabo-bela

Régi külszíni ércbánya helye Bor városában

radnoti-szabo-bela

Majdanpek város szó szerint a külszíni bánya mellett fekszik

radnoti-szabo-bela

radnoti-szabo-bela

Valahol Zagubica fölött a hegyekben volt egykoron a Lager Heidenau

Razglednica (1)

Bulgáriából vastag, vad ágyúszó gurul,
a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull;
torlódik ember, állat, szekér és gondolat,
az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad.
Te állandó vagy bennem e mozgó zűrzavarban,
tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan
s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál,
vagy korhadt fának odván temetkező bogár.

1944. augusztus 30. A hegyek közt

Razglednica (4)

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

Szentkirályszabadja, 1944. október 31.

radnoti-szabo-bela

Radnóti Miklós szobra a szerbiai Bor városában

Szabó Béla
Forrás: utoirat.hu

2020.07.02