A 48 éves, Mozambikban született portugál író, újságíró és egyetemi tanár munkásságában olyan nyomvonalat követ, amely mindig új vizekre taszítja őt. Hiszen, ahogyan saját szavaival fogalmaz: „Szabadnak lenni az írói lét központi kérdése.” A Kossuth Kiadó égisze alatt megjelent negyedik regényében ezúttal az iszlám univerzumát és a Korán szövegeinek világát állítja a középpontba. Az Isten haragjában Isten természetesen Allah, ki más lenne. Aki pedig mást mond, az a Korán és Mohamed szerint mind-mind elpusztításra szánt káfir. Másféle hiteket tehát erőteljesen behúzni!

José Rodrigues dos Santos szerencsé(nk)re nem hűbelebalázs: választott témáit keresztül-kasul körbejárt, tudományos értekezés-volumenű tanulmányként prezentálja, de azért mégis olvasmányos és izgalmas fikcióba öntve. Na szóval, az Isten haragja a múltban indít (bár erre csupán később derül fény): egy csecsen csapat hatol be egy oroszországi nukleáris komplexumba, hogy két láda erősen dúsított uránnal távozzanak. A prológus után a jelenbe ugrunk, ahol a CIA Tudományos és Technológiai Igazgatóságának vezetője, dos Santos korábbi regényéből, Az isteni formulából megismert Frank Bellamy azzal a kérésnek álcázott paranccsal keresi meg Tomás Noronha kriptoanalitikus professzort, hogy fejtsen meg egy kódolt üzenetet, amelyet az al-Kaida terrorszervezete küldött e-mailben egy azonosítatlan lisszaboni katonájának. Tomás vonakodik ugyan, ám mint eddig mindig, győz a józan ész (és a nukleáris fegyverektől való félelem), ezért végül csatlakozik az egész világra kiterjedő nukleáris fenyegetéseket nyomozó NEST szervezetéhez (Nuclear Emergency Search Team), ahol a vörös hajú, szépséges Rebecca Scott-tal, a CIA munkatársával karöltve erednek az ismeretlen e-mailező, s azon túl a nukleáris robbanóanyaghoz jutott terroristák (mudzsahidek) nyomába.

Dos Santos a kutatómunkát tekintve hű maradt önmagához, gyors munkatempójának köszönhetően alig pár hónap alatt ásta bele magát a témába: elolvasta a Koránt és Mohamed próféta élettörténetét; végigrágta magát a jelentősebb radikális iszlám szerzők (mint például Sayid Qutb vagy Hasan Al-Banna) könyvein; tanulmányozta a nukleáris technológiát; elbeszélgetett mérsékelt és szélsőséges muszlimokkal, köztük egy al-Kaida taggal is; és végiglátogatta a regény cselekményének helyszíneit az Azori-szigetektől kezdve New Yorkon, Velencén és Egyiptomon át Pakisztánig és Örményországig. Így az Isten haragjában szereplő információk, dos Santos korábbi műveihez hasonlóan, egytől egyig valósághűek. S hogy a regény még nagyobb hitelességgel bírjon, dos Santos egy sejken keresztül megismerkedett Abdullah Yusuf-fal, egykori al-Kaida-taggal, akit sikerült megnyernie az Isten haragja lektorának. A portugál író amúgy is központi koncepciójává tette az iszlám nyugatiak számára ismeretlen aspektusainak felvázolását, amely egyrészt segít az olvasónak megérteni az iszlám fundamentalisták gondolkodását és motivációit, másrészt pedig elhitetni a nyugati sztereotip beállítódással, hogy igenis vannak közöttük toleráns, békés és a másikat elfogadó hívők.

Az Isten haragja szerkezeti koncepciója végig következetes marad. Szabályosan váltogatja a jelenben játszódó, Tomás Noronha és a NEST törekvéseit a titkosított e-mail és az ismeretlen al-Kaida tag, valamint a nukleáris robbanószer nyomára jutását illetően, mellette pedig szimultán követhetjük nyomon Ahmed ibn Barakah-t (mudzsahid nevén Ibn Tajmíja-t) gyerekkorától kezdve a felnőtt dzsihád-kiképzésig. Ez utóbbi szál az, amely gyorsított és egyben elfogulatlan tanfolyam a laikusoknak az iszlám vallásának univerzumában. Dos Santos felülemelkedik a toposszá szilárdult sztereotípiákon, hogy számtalan Korán-idézettel, valamint Mohamed próféta életéből vett tanulságokkal rágja a fülünkbe a második legnépszerűbb vallás objektív, színtiszta velejét. Ahmed neveltetése során betűről betűre követi Allah törvényeit, hogy aztán átforduljon a radikális hit kegyetlen túlkapásaiba. A jelenkori történetszál hordozza a fiktív thriller jegyeit, bár muszáj elmondanom, hogy az Isten haragja iszlám-tanulmány jellege borítja az egyensúlyt, és az izgalmas kalandregény beállítódása inkább a vallási tanulmány felé mozdul el. Aztán a könyv utolsó negyedére Ahmed életének végigkövetése betölti a szerepét, mindent megtudunk az iszlámról, hogy akár ítélkezhessünk is felőle, a történet pedig véglegesen beletorkollik a jelenben futó szálba.

Az Isten haragja finise magas fordulatszámon pörgő, filmszerűen pergő thriller, ahol minden kiderül, és szerencsére semmi sem borul (be). Az alcím direkt hatáskeltése (Ha az al-Kaida megszerzi az atomfegyvert...) végül csak érvényesül, méghozzá döbbenetesen fenyegető módon. Ki hinné ugyanis, hogy egy nukleáris fegyver elkészítéséhez akár tizenegynéhány óra is elegendő, és nem igényel speciális helyiséget sem – már persze ha rendelkezésre áll a radioaktív szennyezést biztosító anyag. Amely viszont hála Istennek nem terem minden második bokorban. José Rodrigues dos Santos regénye tehát egy fenyegetettségénél fogva népszerű témát dolgoz fel fiktív keretek között, ráadásul hitelesen nyúlik túl a féligazságokkal traktált egzotikumon. Az iszlám igenis figyelmet érdemlő vallás, amelyben az összes többi hithez hasonlóan benne foglaltatik az Achilles-sarok, nevezetesen hogy többféleképpen értelmezhető, és igazolásképpen elképzelt céljainkhoz idomítható. Nem árt tehát vigyázni, és nyitva tartani racionális szemünket-fülünket, amit viszont biztosan nem szabad, általánosítani a szélsőséges példákból. Így hát talán a szerző is rábólintana arra, amikor tanulság gyanánt két dolgot kívánok: türelmet és józanságot.

Szilvási Krisztián