Frannie Langton vallomásai Londonban, a tárgyalással kezdődnek. Azzal vádolják ugyanis a „mulatt mészárost”, hogy hidegvérrel meggyilkolta gazdáit, Mr. és Madame Benhamet. Tény, hogy véres kezekkel aludt a meggyilkolt nő mellett, amikor felrázták álmából, Frances azonban nem emlékszik arra az éjszakára. Abban azonban biztos, hogy nem gyilkolhatta meg az asszonyát, mert szerette őt. És Madame is viszont szerette őt.

A tárgyalás után Frannie visszarepít az időben az 1820-as évek Jamaicájába, a rabszolgatartás kellős közepébe, hogy történetét a kezdetektől mesélhesse el az olvasónak. Gyermekkora bemutatásával valós képet fest azokról a leírhatatlanul iszonyatos időkről, mindezt csupán annyi érzelemmel átszőve, amitől még fájdalmasabbá válik olvasni a történetét.

Frannie kiskorától kezdve lázadó volt, aki függetlenségre vágyott. „Mindig is ez volt velem a baj. Hogy sosem tudtam, hol a helyem, vagy nem voltam elégedett vele.” Kiszolgáltatott helyzetében egyedül a könyvek, az olvasás nyújtott neki némi szárnyalást. Ennek köszönhetően egész életében megmagyarázhatatlanul, a körülötte lévők számára elviselhetetlenül különcnek számított.

Kis rabszolgalányból, majd házicselédből később a rabszolgatartó Langton „mindenesévé” vált, ami élete egyik legszörnyűbb időszakát eredményezte. Langton ugyanis jamaicai birtokán próbálta tudományosan, kísérletekkel bebizonyítani, hogy a fekete és fehér emberek között számos, anatómiai különbség van. Frannie-nek nem volt más választása, részévé vált ezeknek az etikátlan, embertelen, visszataszító „tudományos kísérleteknek”. Később a férfi Londonba kényszerült költözni, ahol elajándékozta Frannie-t egykori barátjának, George Benhamnek. Ebben a házban cselédből a Madame személyes szolgálójává vált. Az itt töltött idő alatt Frannie soha nem tapasztalt boldogsághoz jutott, azonban mindez az asszonya szeszélyes viselkedése miatt nem tarthatott sokáig.

Miután Frannie a börtönben írt emlékiratain keresztül elmeséli történetét, nem marad más hátra számára, mint visszaemlékezni és összerakni a végzetes éjszaka darabkáit is, hogy megtudhassuk végre, mi is történt a gyilkosság éjszakáján. Ezek után visszaérkezünk a kiindulóponthoz, a tárgyalóterembe, hogy a történet ott érjen véget, ahol elkezdődött.

Frannie Langton egy fekete nő volt a fehér férfiak világában. Művelt, szabadságra vágyó. Esélytelen volt a boldogsága. Regényében Collins Frannie Langton életútján keresztül nemcsak az ő szenvedéseit, hányattatását mutatja be, hanem kétségkívül az összes sorstársáét is: elsősorban a rabszolgákét, de ugyanakkor minden elnyomott nőét. Továbbá azáltal, hogy még mielőtt megtudnánk, hogyan alakult a gyilkos éjszaka, lehetőségünk van megismerni Frannie életét, megérthetjük, hogy az átélt megpróbáltatások hogyan formálták a személyiségét.

Az egyes szám első személyű mesélést csak annyi érzelem szövi át, amennyi szükséges a bizonyos helyzetek, cselekvések megértéséhez, bármilyen tragikus is, semmiképp sem válik érzelgőssé az elbeszélés – ez viszont tovább fokozza az olvasás közben átélt érzést. Ezt találtam én a regény különlegességének, erősségének. Collins nagyon szépen, érzékletesen megírt története ugyanakkor hiteles képet nyújt a kor emberéről – legyen az fehér vagy fekete –, a kor felfogásáról, a világ akkori működéséről. Nagyszerű bemutatkozása Collinsnak, méltó regény a díjra.

Elekes Tünde
Forrás: olvasoterem.com