Ekkorra hivatalossá váltak a május elején felröppent hírek az orosz katonai beavatkozásról, bár annak mértékét Kossuthék igencsak alábecsülték. Görgei Artúr Buda ostromának idejét a fősereg megerősítésére szándékozott felhasználni, ám ez nagyon lassan haladt, így május végén nem volt sokkal erősebb, mint április végén. Az sem bizonyult szerencsés döntésnek, hogy a főváros visszafoglalása után Debrecenből az országgyűlés, a pénznyomda és a hadiüzemek is megkezdték a visszaköltözést Pestre, így ideiglenesen (majd az orosz támadás miatt gyakorlatilag végleg) nem működtek. Görgei nem halogathatta már tovább a hadműveletek folytatását az osztrákok Pozsony környékén összpontosuló ereje ellen, ha meg akarta előzni az oroszok megjelenését. Márpedig ez volt az egyetlen reális lehetőség a katonai sikerre. A korábban Klapka által elfogadtatott, védekezést előíró haditervet elvetette, és támadólag kívánt fellépni.

A Vág folyó mentén tervezett támadás abból az elvből építkezett, hogy itt lehet elvágni az orosz és osztrák erőket egymástól, s a Dunától északra elért siker esetén az osztrákoknak automatikusan fel kell adniuk az attól délre még megszállva tartott határmenti magyar vármegyéket is. A rengeteg folyóval szabdalt vidék azonban megkövetelte a hadtestparancsnokok önálló és pontos működését, valamint meglehetősen bonyolulttá tette a csapatmozgásokat. A katonák harci kedve magas volt, a fősereg a legszebb teljesítményt a szabadságharc során talán éppen június-júliusban nyújtotta, ugyanakkor a tábornoki karban akadtak problémák. Görgei Aulichhal, Damjanichcsal, Klapkával és Gáspár András tábornokokkal együtt vitte végig a tavaszi hadjáratot, ám négyükből már csak egyedül Klapkával számolhatott (aki tehetsége ellenére ráadásul nem volt olyan ügyes, mint Aulich vagy Damjanich). Gáspár András és Aulich Lajos nyugdíjaztatta magát egészségügyi okokból, Damjanich János a lábát törte április végén. Utóbbi kettő égetően hiányzott a későbbiekben.

Az I. hadtest élére Klapka helyére (aki a Komáromtól délre lévő erők főparancsnoka lett) Nagysándor József került, aki vitéz katona volt, ugyanakkor folyamatosan katonai baklövéseket követett el a nyáron. Aulich II. hadtestét a tavaszi hadjáratban önálló hadosztályparancsnokként működő Asbóth Lajos ezredes kapta. Asbóth szintén kiemelkedően bátor, kezdeményező és kockázatvállaló parancsnok volt, ugyanakkor komoly emberi gyengeségekkel bírt. Katonai alkalmasságát beárnyékolta hihetetlen gőgje és becsvágya. A III. hadtest élén Damjanichot Knezić Károly váltotta, aki szintén kiváló hadosztályparancsnok volt, sőt az első komáromi csata hőse, ám gyorsan kiderült, hogy egy hadtest irányítása már meghaladja a képességeit. Legszerencsésebben a VII. hadtestnél alakultak a dolgok, ahol Poeltenberg Ernő lett az Isaszegnél amúgy sem túl meggyőző Gáspár helyett a parancsnok. A magyarul csak káromkodni tudó egykori huszártiszt májusban már önállóan is bizonyította, hogy a VII. hadtest nála nagyon jó kezekben van. Ám ő a Dunától délre állt, a zsigárdi- és  peredi csatákban nem kapott szerepet.

Június 16-án az Asbóth vezette II. hadtest sikeresen indult meg a Zsigárd és Királyrévnél álló Pott-féle osztrák dandár ellen, ám míg a császáriakhoz erősítések érkeztek délután, az Asbóth támogatására rendelt III. hadtest meg sem mozdult, hiába könyörögtek alvezérei Knezićnek. A zsigárdi ütközet így vereséggel ért véget, Asbóth jól harcoló csapatai visszavonultak kiindulási helyükre. Görgei ekkor Budapesten volt hadügyminiszteri teendői miatt, ám úgy döntött, a támadást 20-án meg fogják ismételni változatlan tervvel, de már személyes jelenléte és egyértelmű parancsoksága mellett. Most már világosan meghagyta, miként kell Knezić hadtestének támogatnia a jobb szárnyon Asbóthot, és Nagysándornak is elmagyarázták, mit várnak tőle a Vág folyó mentén az ellenség hátában. A felvonult magyar erők összesen 32000 főre rúgtak.

Asbóth ezúttal is a rá jellemző agresszivitással ténykedett, elfoglalta Királyrévet, Zsigárdot, majd három rohamot követően – személyesen vezetve embereit – Peredet is. Sajnos azonban Knezić ismét tökéletesen csődöt mondott, és Nagysándor is csupán erőtlen tüntetéseket vezetett az ellenség oldalába. Görgei érthető módon toporzékolt. Ráadásul szerencsétlen pillanatban érkezett Pered környékére, éppen akkor, amikor Asbóth egyik zászlóalja egy rohamot követően rendezetlenül megszaladt. Asbóth ugyanis hiába vette be Peredet (a címlapképen), Görgei úgy látta, azt meglehetősen ostoba módon hajtotta végre, szemből rohanva le a falut, pedig meg is kerülhette volna. Asbóth zászlóaljai így igen nagy veszteségeket szenvedtek el, Görgei pedig jól tudta, milyen értékes minden egyes katona. A fővezér hirtelen haragjában leváltotta a csatatéren a jelentéseiben sem mindig őszinte Asbóthot, holott éppen ő volt az egyetlen hadtestparancsnok, aki elvégezte az aznapi feladatát. Az új hadtestparancsnok Kászonyi József lett, aki nem ért fel elődjéhez. Görgei egyébként értékelte Asbóthot, nem kívánta eltávolítani a seregtől, és hadosztályparancsnoki szerepében tartotta volna, amelyet korábban is jól ellátott. Asbóth azonban ahelyett, hogy átvette volna hadosztályát, sértettségében a fővárosba távozott, hogy politikusoknál keresse az igazságát, katonáit ott hagyva az ellenség torkában, nem túl nagy bajtársiasságról téve tanúbizonyságot. (Asbóth Lajos azért megér még egy mondatot, csak hogy lássuk, emberileg valóban voltak vele gondok: 1863-ban az MTA tagja lett, műveiben Görgeit sározta árulóként az 1860-as években, miközben egy időben éppen ő volt Bécs fizetett besúgója az abszolutizmus idején…)

Míg Asbóth felelőtlenségig rámenős támadásával váltotta ki parancsnoka haragját június 20-án, Knezić teljes passzivitásával. Görgei így őt is kénytelen volt leváltani – alparancsnokai dühe miatt neki a seregtől is menni kellett ‒, és helyére Leiningen-Westerburg Károly került. Ez szerencsés húzásnak bizonyult, és a váltás békésebben is zajlott le, mint a II. hadtestnél, ahol petíciót írtak Asbóth védelmében. Ráadásul Leiningen a szabadságharc során végig kiváló hadtestparancsoknak bizonyult. A csata első napja magyar sikereket hozott a két hadtestparancsnok cseréje ellenére, a II. hadtest állást foglalt Perednél, és másnap folytatódhatott volna a magyar támadás, miután végre Leiningen vezetésével a III. hadtest is beérkezett a jobbszárnyra. Azonban az erőviszonyok közben megváltoztak, Görgeihez is eljutott a hír, hogy orosz csapatok érkeztek a szemben álló osztrák csapatok támogatására (egy hadosztály, amely létszámában egy magyar hadtestnek felelt meg), és másnap támadni fognak. Június 21-én még mindig reális esély volt a győzelemre, amennyiben Klapka csapatai (a Komárom várát védő VIII. hadtest része) tartják állásaikat a Csallóközben, és az I. hadtest is aktívan csatlakozik a Vág mentén a támadáshoz. Utóbbi azonban ismét nem vált valóra. Királyrév, Sempte és Szered körül kemény harcok dúltak, hullámzott a csata, de a túlerő lassan visszaszorította a honvédeket. A II. hadtest, amely már 16-án és 20-án is igen komoly veszteségeket szenvedett, kezdett szétesni, de a III. Hadtestet is kiszorították Zsigárdról. Egy darabig az a veszély is fenyegetett, hogy a Királyrévet elfoglaló ellenség elvághatja a II. és III. hadtestet Komáromtól, de a szabadságharc egyik legjobbjának számító szabolcsi 48. zászlóalj elszánt rohammal visszafoglalta a községet. Görgeinek azonban el kellett rendelnie a visszavonulást.

A magyar sikersorozat, amely 1849. áprilisa óta tartott, megszakadt, és a hadműveleti kezdeményezés az egy héttel később Győrnél meginduló osztrák támadással átkerült Haynau kezébe. A magyar veszteségek igen jelentősek voltak. Csaknem 2900 honvéd esett ki a csatasorból, amelyből 2000-2200 a II. hadtestre esett, míg az ellenség kevesebb mint 700 embert veszített. A vereség azonban nem volt döntő, Komárom környékén a magyar sereg még megmutatta, mire is képes. Görgei mindenesetre szomorúan írta Bayer vezérkari főnöknek a Perednél vívott csatát követően: „Én minden lehetőt megtettem, de tegnap nem bírtam boldogulni. A II. hadtest teljesen demoralizálva van, fel kell osztani. Tegnap két csatám volt: egyik Pered-Királyrévnél és Aszódnál a másik... Most rögtön Tótmegyerre indulok, megtudni, mi van a III. és I. hadtesttel. A vág melletti offenzívához gyengék vagyunk – vezetők dolgában. Tehát defenzíva!”

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Hermann Róbert: Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái. Bp.: Zrínyi, 2004; Kemény Krisztián: „Tüntetés” a fővezér ellen? In: Aetas, 2018. 3. sz.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.