222

Daniel Tudor: Kérdezz meg egy észak-koreait!

Könyvajánló

daniel-tudor-kerdezz-meg-egy-eszak-koreait

Szinte nincs olyan kereső, a világ történéseit megérteni kívánó ember, aki nem érdeklődik valamelyest Észak-Korea iránt, azonban az önmagába zárkózott, totalitárius diktatúra nagyon kevés értékelhető információt szivárogtat ki a nagyvilágba. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságról (KNDK) szóló sajtóanyagok javarészt meg nem nevezett észak-koreai forrásokra hivatkoznak, illetve meg nem erősített dél-koreai értesüléseket tartalmaznak, és főleg Kim Dzsongun keménykedéseiről szólnak, kevésbé az ottani emberek mindennapjairól.

Bár jómagam nem vagyok a téma szakértője, mindig habzsolva fogyasztom a KDNK-ról szóló anyagokat, és örömmel ütöttem fel Daniel Tudor legújabb munkáját is. A Kérdezz meg egy észak-koreait! lapjain olyan interjúkat szed csokorba a szerző, melyek a sztálinista rezsimből származó disszidensekkel készültek. Tizenkét részből áll, és gyakorlatilag az élet minden fontosabb kérdését, problémáját érinti a klasszikus kérdezz-felelek stílusában. A szerző előbb axióma-szerűen megválaszol minden kérdést, majd átadja a szót egy észak-koreai interjúalanynak. Engem két kérdés foglalkoztat(ott) Észak-Koreával kapcsolatban, s ezekre bőségesen meg is kaptam a választ a disszidensektől, valamint a szerzőtől. Jelesül, hogy mutatkozik-e bármiféle esély a rendszer alulról, az állampolgárok szintjéről történő megbomlasztására? Továbbá, hogy az észak-koreaiak mit gondolnak a rezsimről, mennyire dőlnek be a propagandának?

Az egyik interjúalany szerint az észak-koreaiak többsége nincs tudatában annak, hogy más országokban – meg úgy egyáltalán – létezik a szabadság, jogállamiság vagy az emberi jogok. Innen egyenesen az következhet, hogy az egyének annak sincsenek tudatában, hogy milyen szabadságjogok illetik meg őket. Egy másik vélemény szerint a nyugati áramlatok egyre erőteljesebb beszivárgása mentén az egyének gondolkodási modellje is megváltozik, kezdik érezni és érteni a különbségeket, ebből adódóan tudatosulhat bennük az elnyomás, a rendszer tökéletlenségének ténye. Aki értelmezni tudja a különbségeket, az vágyakozni kezd, s ez a vágyakozás számos esetben az országból történő megszökésben nyilvánul meg. Teszik mindezt annak tudatában, hogy a sikertelen szökést a rezsim komolyan bünteti, esetenként akár a menekült életébe is kerülhet. A menekülés sem garantál magától értetődő változást az egyén életében, és ezt kiválóan írja le az egyikük egyetlen mondatban: „Mielőtt Dél-Koreába jöttem, sohasem hoztam önálló döntést az életemmel kapcsolatban.” Így tekintve a szabadság, az önállósodás ideig-óráig teher is lehet a disszidensek számára.

A menekült észak-koreaiak nemezise nem a fizikai megtorlás, hanem az önmagára való utaltság, és – ilyen értelemben – a teljes kiszolgáltatottság megtapasztalása. Már-már atavisztikus világlátásuk a legkevésbé sem segíti őket társadalmi beilleszkedésben. Dél-Koreában a megérkezésüket követően három hónapos képzésen vesznek részt, illetve úgynevezett beilleszkedési juttatásokat is folyósítanak számukra. Ezzel együtt sem sikerül minden esetben megfelelően integrálódni, hiszen „szélárnyékból” kikerülve olyan ismeretlen társadalmi színterekre sodródnak, amelyek szocializációs nehézségeket okoznak.

Másik kérdés, hogy az észak-koreai társadalom képes lesz-e valaha is saját erejéből változást előidézni. Noha a ʼ90-es évek nagy éhínsége valamelyest lazította a rendszert, és a gazdasági liberalizáció ezt csak fokozni fogja, a disszidensek egyöntetű véleménye az, hogy jelen pillanatban egy polgári mozgalom, netán forradalom elképzelhetetlen. A rezsim sajátos eszközökkel kényszeríti ki az állampolgárok lojalitását, és ellenőrzése alatt tartja az emberek életének minden aspektusát. De: terjed a korrupció. A tisztviselők némi megvesztegetés hatására elnézőbbek, így akár az országból is könnyebben megszökhet az, aki megfelelő ismeretséggel rendelkezik és sok pénze van hozzá.

Az eredeti interjúkat nem láttam, nem is olvastam, így azt sem tudhatom, mennyire őrizte meg azokat eredeti formájukban a szerző, de időnként az volt az érzésem, hogy Daniel Tudor kiforrottabban nyilatkozik meg KDNK-ügyben, mint maguk a disszidensek. Ennek nyilván számos oka lehet, nem célom a magyarázat megtalálása, hiszen ebben a formájában is rendkívül informatív és hiteles az interjúkötet. A kérdezz-felelek formátum a teljes munkát áttekinthetővé teszi, ugyanakkor apró kis részekre tagolja a könyvet. Az olvasó így kedvére válogathat az érdeklődési körének megfelelő tematikákban, esetleg átugorhatja a számára érdektelen társadalmi problémákat tárgyaló részeket.

Sánta Elemér
Forrás: olvasoterem.com

2020.06.21