164

A kék lagúna

MOZI a napon – Szilvási Krisztián írása

the-blue-lagoon-film-poster

Az év egyik sikerfilmje volt – nem kevéssé köszönhetően szabad „szexuális” tartalmának – a viktoriánus korban játszódó modern Ádám és Éva történet: 40 évvel ezelőtt, 1980. június 19-én mutatták be az amerikai mozikban A kék lagúnát, amely a tinédzserek vágyálmává és valódi világsztárrá tette az akkor még csak 14 éves Brooke Shields-et.

Randal Kleiser filmje két (eleinte) gyermek történetét meséli el egy trópusi sziget-paradicsomban a Csendes-óceán déli részén. Talán kevesen tudják: a mozi nemcsak hogy egy könyvből készült, hanem egyenesen már egy harmadik feldolgozás is – Henry De Vere Stacpoole 1908-as regényét (amelyet a francia Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre 1788-as Paul et Virginie-je ihletett) először 1923-ban ültették nagyvászonra a britek (akkor még némafilmként), majd 1949-ben újabb adaptáció készült a történetből. Természetesen mindkét alkotásból hiányzott a meztelenség és a szexualitás kihangsúlyozása, az 1920-as és az 1940-es évek lényegesen szigorúbb cenzúrája miatt ugyanis szó sem lehetett a testiség bemutatásáról, hiszen azokban az évtizedekben még a filmcsókokra is szigorú előírások vonatkoztak.

A sztori szerint a 19. században két gyerek unokatestvér, Richard és Emmeline, valamint egy szakács (Leo McKern) túlélnek egy hajótörést a Csendes-óceán déli részén, és csónakjukkal szerencsésen eljutnak egy buja trópusi szigetre. A mogorva Paddy a szárazföldön gondjaiba veszi a gyerekeket, és lefekteti a „törvényeket”, melyek szerint tilos a sziget másik végébe menniük, ahol bennszülött áldozati helyre és emberi maradványokra bukkant. Néhány évvel később azonban egy részeg este után a férfi váratlanul meghal, így Richard és Emmeline magukra maradnak. A társadalom általi irányítástól messze, szabad érzelmi és fizikai változások mentén jutnak lassan tinédzserkorba, és egymásra utalva persze szerelembe is esnek. Önmaguk fedezik fel szexualitásukat, az első menstruációt és a maszturbálást, majd a közös nemi kapcsolatot. Emmeline teherbe esik, majd 9 hónappal később egészséges kisfiúnak ad életet (Paddy-nek nevezik el). Richard apja, Arthur, aki szintén túlélte a hajótörést, azóta is kutat utánuk, és egyszer meg is pillantja őket a hajójáról, de őslakosoknak hiszi a sziget partján látott, sárral borított, felcseperedett gyerekeket. Egy nap aztán Emmeline és Paddy elsodródnak a csónakjukkal, és Richard ugyan utoléri őket, de egy áramlat mindnyájukat eltávolítja a szigettől. Több napnyi sodródás után a fiatalok esznek a csónakban lévő mérgező bogyókból, amelytől „elalszanak”, Arthur pedig végül ekkor talál rájuk.

A megfilmesítés valódi szenvedélyes projektje volt a rendező Randal Kleisernek (Grease), aki már régóta rajongott az eredeti regényért. A produceri szerepkört is magára vállalva megbízta Douglas Day Stewartot (akivel közösen készítették a The Boy in the Plastic Bubble-t John Travoltával a főszerepben), hogy írja meg a forgatókönyvet, majd találkozott a Hollywoodban munkát kereső, ausztrál direktor Richard Franklinnel, és producertársává tette meg őt. Kulcsfontossággal bírt a főszereplők kiválasztása (főleg a felnőtt karaktereké), hiszen gyakorlatilag őket követi végig a történet. Richard szerepére eredetileg Matt Dillont szerették volna, de ő nemet mondott, Sean Penn pedig a meghallgatás utolsó napján „veszített” a 19 éves Christopher Atkins-szel szemben, akinek ez lett élete első filmszerepe. Arra, hogy ki játssza el a felnőtt Emmeline-t, az akkori filmjátszás színe-java felmerült ötletként. Csak néhány húzónév közülük: Carrie Fisher (valami A Birodalom visszavág című filmecske miatt lépett vissza), Kelly Preston, Linda Blair, Jodie Foster, Michelle Pfeiffer, Daryl Hannah, Rosanna Arquette, Kim Basinger, Jamie Lee Curtis, Bridget Fonda, Kathleen Turner, Isabelle Adjani, Melanie Griffith, Anjelica Huston, Charlene Tilton (ő a Dallas miatt mondott nemet!) és Sarah Jessica Parker. Hm, tényleg csupán „néhány” név. Végül aztán a még csak 15. életévében járó, majdhogynem (vagy dehogynem) gyerekszínész Brooke Shields bújhatott évakosztümbe, hogy A kék lagúna után egy csapásra világhírnévre tegyen szert. Különben Lou Diamond Phillips és Molly Ringwald olyannyira célegyenesbe jutott előttük, hogy már kész tesztjeleneteket forgattak velük (a DVD-kiadáson ezeket meg is lehet nézni) – hm, vajon milyen lett volna velük a film?

Az 1979 nyarán kezdődő forgatás eredeti koncepciója szerint a két főszereplő a teljes filmet meztelenül játszotta volna el, ám emiatt sok színész visszakozott. (Például Jennifer Jason Leigh, az eredeti jelölt Emmeline-nak, vagy Diane Lane és Willie Aames, akikkel Mexikóban szintén tesztfelvételeket forgattak – ők közösen jutottak arra, hogy ruha nélkül nem vállalják.) A forgatás előtt pár nappal aztán a kétségbeesett Kleiser beleegyezett abba, hogy a 14 éves Brooke Shields – még mielőtt ő is lelép – többnyire ruhában (vagy konkrétan a mellkasához ragasztott hajával) játsszon, egy testdublőr alkalmazásával a meztelen jelenetekben (erre beugróként – mivel az eredeti testdublőr eltörte a lábát – egy a delfinek kiképzésére felbérelt hölgyet kértek fel, az ő testalkata pontosan megfelelt Brooke-énak). Aztán Kleiser előkotorta a majdnem egy év alatt, több száz jelöltről készített meghallgatások kazettáit, és eldöntötte, hogy Richardnak megfelelő lesz Christopher Atkins, ha kicsit bedauerolják a haját, hogy minél „vadabb” (és ne fotómodell) kinézete legyen. Ő vállalta a saját meztelen jeleneteit (bár eredetileg egy helyi repülőgép pilóta volt erre kiválasztva), amikor pedig a víz alatt úszkált Richard és Emmeline, Ron és Valerie Taylor voltak láthatóak teljesen pőrén.

christopher-atkins-brooke-shields

Christopher Atkins és Brooke Shields az 1980-as években és a 2000-es évek végén

A kék lagúna cselekménye a tengeren és nagyobbrészt egy szigeten játszódik – a jeleneteket három helyszínen vették fel: Jamaica szigetén, Nanuya Levun (a Fidzsi-szigetekhez tartozó, magántulajdonban lévő sziget), illetve Vanuatun, ahol a Champagne-öböl volt maga a kék lagúna. A helyenként érintetlen természetre jó példa, hogy meglepetésre kiderült, a Nanuya Levun forgatott jelenetekben látható iguánák a biológusok számára eddig ismeretlen fajok. Erre John Gibbons, a University of the South Pacific herpetológusa (kétéltűekkel és hüllőkkel foglalkozó tudós) jött rá, miután megnézte a filmet. Gyorsan a helyszínre is utazott, majd elnevezte őket tarajos leguánoknak (Fiji crested iguana – Brachylophus vitiensis). Külön „technikai” problémát jelentett a forgatás során Christopher Atkins „magassága”, aki valójában alacsonyabb volt Brooke Shields-nél. Mivel ez a meggyökeresedett férfi-nő relációt teljesen felrúgta volna, ezért számos jelenetben Brooke-nak kifejezetten a számára ásott kis árkokban kellett mozognia, hogy ezt a magasságkülönbséget megszüntessék. Abban a jelenetsorban pedig, ahol a szigeten élő kannibálok rituáléját mutatják, valójában egy tényleges fidzsi-táncot láthatunk igazi helyi bennszülöttek előadásában.

A film bemutatása után a kritikusok nem ugráltak a levegőbe örömükben. Közmegegyezés volt, hogy A kék lagúna „egy bájos kis szemét, egy szemtelen fantázia, amely azonban túl szemérmes ahhoz, hogy szórakoztató legyen”. A szemére hányták, hogy nevetségesen idilli, ahogyan a gyerekek a civilizáción kívül felcseperednek, hogy a bennszülött törzs nem valós fenyegetés, hogy bár csalogató benne a szexualitás, mégis teljesen eltakarják azt. A mérvadó Roger Ebert 1 és fél csillagot adott neki 4-ből, mondván, egyáltalán nem realisztikus a története (fel is vette a mozit saját „leggyűlöltebb filmek” listájára). Aztán dobálóztak még a kritikusok olyan véleményekkel, hogy semmi sem természetes benne, inkább kézikönyvszerű, hogy teljesen nevetségessé teszi a két főhőst a nyilvánvaló következtetések levonására való képtelenség. Ami viszont dicséretes volt benne, olyannyira, hogy még egy Oscar-jelölést is megérdemelt, az a fényképezés (Néstor Almendros), illetve Christopher Atkins-t az év férfi színész felfedezettje Golden Globe díjára is nominálták (ez a kategória 1983 után már nem létezik). Brooke Shields ezzel szemben a legrosszabb színésznő Arany Málna jelölését érdemelte ki.

De persze ami hosszú távon igazán számít, az (mindig) a nyereség. Márpedig A kék lagúna esetében a közönségsiker nem maradt el: 4 és fél milliós büdzséjére 59 millió dollár volt a válasz a mozipénztáraknál, ezzel pedig az 1980-as év kilencedik legnagyobb bevételű alkotása lett Észak-Amerikában. Érdekes módon napjainkban is roppant népszerű és nosztalgikus a film olyan országokban, mint Románia és Magyarország, valamint Brazília. Amúgy három évvel később folytatást is készítettek hozzá Visszatérés a kék lagúnába címmel (Milla Jovovich első mozis főszerepe!), amely ott veszi fel a történet fonalát, ahol az első elejtette: Richard és Emmeline meghaltak, fiukat, Paddy-t azonban sikerül megmenteni. 2012-ben pedig a Henry De Vere Stacpoole-regény alapján tévés, modern verziót forgattak (Kék lagúna: Az ébredés), amelyben két gimnáziumi diák (természetesen egy fiú és egy lány) ragad egy trópusi szigeten.

Szilvási Krisztián

Forrás: imdb.com, wikipedia.org

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.

2020.06.19