349

''Mint a tűzifa egy téli napon, visszaadják az egykori nyári napok melegét'' – Interjú Lebó Ferenccel

Mutasd a könyvespolcod, megmondom, ki vagy! – 7. rész

lebo-ferenc

Hogyan kapcsolódhat a címként választott mondat a könyvekhez? Kiderül sorozatunk következő beszélgetéséből, amelyben Lebó Ferenc győri kötődésű szobrász, éremművész volt a partnerem. Miközben a mester „könyvespolcát” fürkésztük, bepillanthattam alkotói világába, kiderült, hogyan segített egy véletlen szerencse az első nemzetközi sikernél vagy Borsos Miklós könyvei az indulásnál, és hogy milyen győrikumokkal öregbíti városunk hírnevét.

A képzőművész több mint 40 éves pályafutása során mindig egy kicsit hozzátett városunk természet adta szépségéhez köztéri szobraival, így a helyiek csak „Győr szobrászaként” emlegetik. Munkái ennél messzebbre mutatnak, Sao Paulótól Tokióig viszik a magyarok hírét, és gazdagítják a rólunk kialakult képet. Kiemelkedő tevékenységének elismeréseként az idei évben odaítélték számára a Munkácsy Mihály-díjat. Aki alaposabban szeretné őt és munkáit megismerni, bátran sétáljon el a Bécsi kapu téren található Múzeumházba.

Mikor jut ideje olvasásra?

Nagyon változó. Általában hétvégenként és esténként jutok könyvek közelébe és tudok olvasni. Gyakori eset, amikor valamilyen feladattal kapcsolatban, szakmával összefüggésben kell megoldani és kutatni valamit, ilyenkor egy-egy mű közelebb vihet a megoldáshoz. Az egésznek a bennem rejlő emberi kíváncsiság, a tudásvágy a mozgatója. Ha megismerjük az adott feladathoz tartozó irodalmat, az ahhoz kötődő történeteket, azok segítenek egy-egy alkotás létrehozásában. Természetesen vannak más irodalmi élményeim is. Mintázás közben például rendszeresen hallgatom a Kossuth Rádió irodalmi és kulturális műsorait vagy a különböző rádiójátékokat. Ezek kapcsán is előveszek műveket, vagy fordulok egy-egy téma felé.

Általában, aki szeret olvasni, tart is otthon könyveket. Ön hogy van ezzel?

Egy-kétezer kötetünk van, bár soha nem számoltam meg. Elsősorban szakmai-művészeti jellegű a könyvgyűjteményem, de ezzel összefüggésben természetesen szépirodalom is előfordul.

Hogyan képzeljük el az Ön könyvespolcát? Fontos-e, hogy ezeket valahogy rendszerezze?

Nincs különösebben szabályos rendszer, valójában bizonyos szerzők művei vagy az egy témához tartozó irodalom egy helyen található, de ezen belül a sorrend nem kötött. Másoknak lehet, hogy ez káosz, de nekem jó vizuális emlékezetem van, így mindig tudom, mit hol találok meg. Valahol a „katalógus” bennem van.

Köztereken álló szobrai arról árulkodnak, hogy különösen érdeklődik a történelmi-vallási témájú olvasmányok iránt. Meséljen egy kicsit arról, hogy valójában mi az, ami a leginkább foglalkoztatja!

Mindenevő vagyok, bár valóban a történelem, a vallás, a mitológia, ami elsősorban érdekel. Az ötletek, hogy milyen irodalmi műhöz nyúljak, tényleg nagyon szerteágazók. Egy-egy műsor vagy könyv, olvasmányélmény továbbiakra hívja fel a figyelmemet, így ezek kézfogásszerűen terjednek. Ami közös és fontos számomra a könyvekben, hogy olvasni gyönyörűség. Ezek a könyvek valahogy úgy viselkednek, mint a tűzifa egy téli napon: visszaadják az egykori nyári napok melegét. Nyilván azok fontosak a számunkra, amik a saját korábbi élményanyagunkhoz kötődnek valahogyan. Nagyon szeretem például Robert Graves A görög mítoszok című könyvét, vagy a másik fontos támpont a Biblia és az ahhoz kötődő művek, olyan, mint például Thomas Mann József és testvérei. Szívesen fedezem fel egy-egy nagy alkotó verseit is. Michelangelót szobrásznak ismerjük, kevesen tudják, hogy a versei is csodálatosak.

lebo-ferenc

Mindig érdekes visszarepülni egyet az időben. Fel tudná idézni az első meghatározó olvasmányélményét?

Amikor gyerek az ember, nyilván a szülei vesznek számára könyveket. Gárdonyi Egri csillagok című regényét 7-8 évesen kaptam meg. Biztosan tudatában voltak, hogy ez később kötelező olvasmány lesz. Egy ilyen korú gyereknek ez még óriási feladat, de én mégis nekiálltam, ma is röstellem, de el is tévedtem benne. Ennyi idősen nem voltam benne még az olvasás világában, előrelapoztam, és azt hittem, hogy még egyszer szerepel ugyanaz a történet a könyvben. Később Fekete István A koppányi aga testamentuma volt még nagy élmény a számomra, amire emlékszem. Ezek a művek vezettek be igazán a könyvek világába.
 
A lexikon sok tevékenységi kört sorol fel az életrajzában, valójában ebből két terület emelkedik ki, az éremművészet és a nagyplasztika. Melyiket miért szereti?

Egymással meglehetősen ellentétesnek tűnnek. Elsőre óriási méretbeli különbségek vannak. Az érem, mivel vert technikával is készülhet, akár több emberhez is el tud jutni, közvetlenül érzékelni tudják, mert tenyérbe lehet venni. Azt szokták mondani, a szellem kis helyen is elfér. Egy kicsiny érem is ugyanúgy emléket tud állítani egy nagy eseménynek, mint a grand art, tehát a köztéri alkotások. Ezt saját magának is meg tudja csinálni a művész, lehetőséget ad arra, hogy a saját szívügyeinket, amikre nem jut pénz, azt is megvalósítsuk. Viszont a köztéri alkotások folyamatos, napi 24 órás szolgálatban vannak, aki elmegy mellettük és felnéz rájuk, ahhoz szólni tudnak.

lebo-ferencEgészen korán, már gyerekkorában vonzotta a művészet. Miért ezen az úton, ebben az irányban indult el?

Egy kicsit ebben is szerepet játszottak az olvasmányélményeim. Borsos Miklósnak Visszanéztem félutamból vagy A toronyból című könyveit olvasva kedveltem meg a szobrászatot, az érmészetet. Majd úgy alakult, hogy a művészeti középiskolában egy Borsos-tanítvány volt a tanárom, akitől a gipszöntést tanultam. Ő biztatott arra, hogyha kimarad egy kicsiny gipsz, azt öntsük le egy üveglapra, és abba metsszünk érmeket. Tulajdonképpen ennek a vésnöki munkának a folyománya, ebből a technikából ered, hogy negatívba, tükörírással készítem a legtöbb érmemet. Ebbe az irányba a két Borsos könyv terelt el.

A legnagyobb sikereit érmekkel aratta. Melyekre a legbüszkébb?

Több száz érmet készítettem már. Rögtön a főiskola elvégzése után, zöldfülűként kerültem be a Magyar Nemzeti Bank pályázatára, pusztán véletlenül, mert egyik kiváló művészünk nem tudott részt venni benne más elfoglaltsága miatt. Engem hívtak meg, és én a pályázatot nagyon szemtelenül meg is nyertem. Ez az 1988-ban készült Szent István emlékpénz ráadásként 1990-ben az Amerikai Egyesült Államokban megnyert egy pénzszépségversenyt. Ez azóta is unikális dolog. A Nemzeti Bank és az Állami Pénzverde számára is számtalan érmet, emlékpénzt alkottam. A Mátyás király emlékpénzt 1990-ben készítettem, később II. János Pál pápa látogatása, Szent László, a 48/49-es forradalom és Lórántffy Zsuzsanna előtt tisztelegtem egy-egy munkával.

A hétköznapi ember úgy is megismerheti a munkáit, hogy tesz egy nagy sétát Győr közterein. Jelentős életművet hátrahagyott személyiségeinknek több helyen állítottak emléket. Úgy gondolom, hogy a művész számára is fontos, hogy a szemlélő ne csak egy figurát lásson, hanem egy személyiséget, illetve rajta keresztül kapjon valamilyen üzenetet. Egy-egy alak megformálásakor miből merít inspirációt?

Igyekszem minél jobban utánaolvasni a dolgoknak és naprakész lenni. Azért is fontos ez, mert benne vagyunk egy történelmi törésvonalban. A rendszerváltás előtt, a szocializmusban egészen másfajta módon közelítették meg a történelmet, mint ʼ90 után, amikor egy új történészgeneráció újabb szempontok szerint vizsgálta meg ugyanazokat az eseményeket, korszakalkotó alakjainkat. Azoknál a személyiségeknél, akiket meg kell fogalmaznom és köztérre vinnem, arra törekszem, hogy valamelyest szimbólumszerűen jelenjenek meg, ne egy véletlenszerű cselekmény közben, hanem a maguk teljességében ábrázoljam őket. Érdekes módon néhány alak többször visszatér az alkotás folyamatában. Van, amelyikük először éremben jelenik meg, azután lesz belőle kisplasztika, majd köztéri szobor. Ilyen az életpályám alatt többször visszatérő Szent Istvánt, Szent László, II. János Pál pápa vagy Mátyás király alakja, akik megjelentek már érmen, pénzen, mellszoborként vagy akár egész alakként is.

Nemcsak más hazai városokban, hanem külföldön is otthonra lelt a munkái közül néhány. Melyekre a legbüszkébb?

Ilyen a két legtávolabbi. Az egyik Sao Pauloban van, egy Árpád-emlékmű, amelyet a millecentenárium alkalmából állítottak fel az ottani magyarok, Vajda Gyula, Jordán Emil, az ottani Szent Imre nevét viselő középiskola köre és a hozzájuk csatlakozó magyar vállalkozók. Ráadásként ebből az alkalomból az egyik közteret a Magyar nép terének nevezték el. A másik, egy Liszt Ferenc-szobor, tavaly került felállításra a tokiói Musashino Akadémián, amelyet a Győri Filharmonikus Zenekar ajándékozott számukra. Ezután még eszembe juthat Róma, ahol a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában Boldog Apor Vilmosnak állítottunk emléket. Szeretett városom hírét elvinni, szerepeltetni ott Rómában, felemelő élmény. Ezen a domborművön is megjelennek a szent életű püspök palástja alatt az üldözöttekkel együtt városom jellegzetes szimbolikus tornyai, a Püspökváré és a székesegyházé. Ilyen győrikumok létrehozását is mindig feladatomnak tartom.

lebo-ferencTesz „kalandozásokat” az érmek és szobrok világából más területekre is?

Eddig figurális alkotásaimról esett szó. Kevésbé ismerik a Kompozíció elnevezésű sorozatomat, melynek az elemei nem ábrázoló jellegűek. Nincs olyan nagyon éles határ a kettő között. A figurális alkotásokban is van egy szerkezet, amit nem is biztos, hogy lát a külső szemlélő, de ahhoz, hogy egy kompozíció tökéletes legyen, élnie kell ennek a belső szerkezetnek is. Ezekben a nem ábrázoló jellegű művekben tisztán csak ez a belső kompozíció jelenik meg. Van egy másik terület is, amihez egy felismerés és irodalmi élmény is kapcsolódik. Egy kirándulás alkalmával Csurgón a Csokonai-emlékkiállításon találkoztam a quodlibet nevű tárgyacskával, egy emlékdobozszerű kis objektummal. Rá kellett jönnöm, hogy ilyeneket már több évtizede készítek, csak nem ismertem magát a kifejezést. Következett egy kis kutatás, és megtudtam, hogy ez már a barokk és a rokokó idején is nagyon kedvelt műfaj volt, és azóta is él különböző formákban.

Bizonyára van valamiféle mottó, vagy inkább művészi ars poetica, ami vezérli Önt a pályáján. Beavatna minket a titokba?

Ezt nagyon nehéz megfogalmazni, de ebben is segít az irodalom. Balzac Az ismeretlen remekmű kis novellája sok vonatkozásban, vagy Eckermann Beszélgetések Goethével című munkája jól megfogalmazza, hogy mire való a művészet, mit szeretne elmondani. Az emberi létünk valahol két sikoly közé szorult be – ezt szebbé, jobbá, átéltebbé tenni, a lélekhez szólni, összekötni az eget és a földet, történeteket mesélni, melyekben mindenki felismerheti a saját élettörténetét, ez a cél. Valahol a vigasztalás, a felrázás, a figyelemfelhívás és „a keskeny útnak”, az élet apró örömeinek a megbecsülésére való felhívás a művészet feladata. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy az ember és a problémái most is ugyanazok, mint évszázadokkal ezelőtt. Ezért is érdekes ókori szerzőket vagy mitológiai történeteket olvasni, mert erre világítanak rá, például Longosz műve, a Daphnisz és Chloé. Úgy gondolom, hogy minden ember életének megvan a regénye, csak van, aki ezt leírja. Gondoljunk csak Tomaso di Lampedusára! De vannak olyan egyregényes írók is, akik el tudnak varázsolni bennünket. Például Axel Munthe, aki San Michele regényében tulajdonképpen az elveszett Paradicsom pótlásáról, újraépítéséről, az ehhez kapcsolódó küzdelemről ír. Vagy Szabó Lőrinc Tücsökzenéje, mely lírai vallomás az élet tájairól. Az irodalom és a szobrászat valahol egyfajta mesterség is, és hogy milyen módon tudjuk megszólítani a közönséget, ez adja meg ennek a kvintesszenciáját.

A karanténhelyzet kezdetén, 2020 márciusában jött a hír, hogy nagy megtiszteltetésben részesült, munkásságát Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el. Hogyan érintette? Mit jelent Önnek ez az elismerés?

Igen, meghirdették az átadási ünnepséget, de azután két nappal előtte le kellett mondani a pandémiahelyzet miatt. Tény, hogy az odaítélése megtörtént, most már csak idő kérdése, hogy kézbe is vehessük. A díjjal kapcsolatban úgy érzem, hogy a régiónak is szóló elismerés ez. Tóvári Tóth István 1958-ban, Cziráki Lajos 1986-ban kapta meg, tehát harminc évek teltek el, hogy egyáltalán a régióban odaítéljék valakinek. Sok kiváló művész él itt, és ez a díj valahol együtt a miénk.

Min dolgozik mostanában, mik a tervei?

Bonyhádra készítek egy emlékművet a kitelepítetteknek, Marcaliba egy II. János Pál mellszobrot, illetve Udvardra készül még két alkotás, amelyekkel még van feladatom. Ezen kívül is rengeteg dolog rejtőzik még a tarsolyomban, amit szeretnék megvalósítani, de a köztéri művek esetében ez főként a megkeresésektől függ.

SzaSzi

A sorozat korábbi cikkei:
1. rész: A saját olvasmányélménynek nincs határa – Interjú Kocsis Rozival
2. rész: "Minden könyvemnek saját története van" – Interjú Lanczendorfer Zsuzsannával
3. rész: Könyvek, gyöngyök, és… csavarkulcs? – Interjú Kokas Évával
4. rész: ''A könyveknek saját személyiségük és sugárzásuk van'' – Interjú Maszlay Istvánnal
5. rész: ''A könyv mindennapi táplálék… az olvasás személyes belső utazás'' ‒ Interjú Rákász Gergellyel
6. rész: A báb nem korosztály, hanem műfaj – Interjú Markó-Valentyik Annával

2020.06.18