103

Steve Cavanagh: Tizenhárom

Horváth Gábor könyvkritikája

steve-cavanagh-tizenharom

Nem mindenki szereti a tárgyalótermi krimiket, és én sem vagyok oda értük annyira. Ez mondjuk különös, hiszen annak idején elmentem írásbeli felvételire az ELTE jogi karára, mondván jogász leszek. Aztán a szóbelire már nemet mondtam, mert inkább meggondolva magam, tanár és könyvtáros akartam lenni.

Gyerekkoromban emellett néztem időnként a Petrocellit, és A vád tanúja (amely a legjobb Agatha Christie színdarab, s a film is igazi klasszikus) örök szerelmese vagyok. Ám felnőtt fejjel meglehetősen kiábrándító véleményem van a jogászkodásról, ami nem csoda, hiszen laikus szemmel elég fura döntések akadnak időnként… Steve Cavanagh regényének fülszövege azonban izgalmas sztorit ígért, így táskámba csaptam buszravaló útravaló gyanánt. Azt nem tudom, Írországban hány krimit írnak évente, amelyek közül a Tizenhárom megnyerte az Év bűnügyi regénye díjat, de azt bízvást mondhatom, hogy Cavanagh bizony John Grishammel is bőven felveszi a versenyt.

A regény kétségkívül egyedi kamaradráma-thriller keverék, amelyben a tárgyalótermi részek fogtak meg igazán. Ez nem meglepő, Cavanagh eredetileg ügyvéd volt, s érezhetően otthonosan mozog e területen. Nincs jogom eldönteni, hogy vajon a magyar típusú bíró-központú vagy az esküdtszéki bíráskodás a jobb, de hogy regényekhez és filmekhez utóbbi a megfelelőbb, abban cseppet sem kételkedem. Az ötlet, hogy a tizenkét dühös ember közé furakszik be a gyilkos, aki így páholyból nézheti, sőt aktívan hozzájárulhat egy ártatlanul megvádolt személy bebörtönzéséhez, zseniálisan kihasználható. És ezt a ziccert az ír író Rafael Nadalként csapta le. Maga a bírósági tárgyalás hangulatos, feszült, igazi élmény – minden regényhez szükséges túlzásával együtt ‒, és főszereplőnk, Eddie Flynn ügyvéd nagyon szerethető lángész. Az esküdtszék tagjainak dokumentumon történő bemutatása jó döntés volt, hozzátett a regényhez. A sorozatgyilkos Joshua Kane szintén szépen bemutatott karakter, bár kissé furcsálltam, hogy Flynn E/1-ben van megírva, s mégis látjuk Kane-t is cselekvőként E/3-ban. Kane alakja már egy olyan pont, ami a regény komolyan vehetőségét hátrányosan befolyásolja. Egyszerűen túl sok, túlontúl nem emberi. Ellenben az amerikai álom megtorpedózása mint fő motivációs tényező és az ehhez kapcsolódó szimbólumrendszer a 13-as számtól az egydollárosig telitalálat volt.

Megértem azokat, akik rajonganak ezért a könyvért, és nem véletlen a szinte hibátlan moly.hu osztályozási átlag, sem az igen magasnak számító goodreads pontozás. A nagyon erős könyvet számomra azért lerontotta pár, elsősorban inkább érzelmi és nem megfogható „hiba”. Ugyanis végig az motoszkált bennem, hogy: „Na, ez azért már túlzás!”, és ezen érzés végig kissé aláásta a hitelességet. Amikor a végén meg kiderül a sorozatgyilkos „kibenléte”, pláne így voltam. A problémát tetézte a rendőrség elképesztő mértékű befeketítése a regényben. Minden hekus korrupt, de ez hagyján, mert gyakorlatilag potenciális gyilkos is. Egy logikai bukfencre is bukkantam, amit még nem értek (utána kell néznem, hátha átsiklottam valami felett az utolsó 20 oldalon). Spoiler nélkül ezt nem tudom elmagyarázni, így most kihagyom. A fordulatok nem voltak kiszámíthatatlanok, nagyrészt sejteni lehetett a csavarokat. Mindez azonban csak alig vet árnyékot a kedvező összképre.

A kötet emellett jól olvasható, a tördelés, helyesírás rendben van, s a fűzött „kötés” is megfelel a korszellemnek (sz*r, de nem a legtragikusabb a piacon). A borító szintén egészen pofás lenne, ha a fölös cafrangokat (ajánlások, díjazás, „nemzetközi bestsellerszerző”-baromság) kihagyták volna. El nem tudom képzelni, hogy valaki azért vesz meg egy könyvet, mert mondjuk – a némi zöldhasúért bármire kapható – Stephen King (na jó, jelen esetben Lee Child, de King a legjobb példa) ráír két sor dicséretet. Leginkább olyan lett így a borító, mint egy karakteres nő, aki elegáns fekete szerkót húzott, ám a végén egy félvak stylist rátűzött a ruhára indulás előtt egy ocsmány rózsaszín brosst.

Alles zusammen: egy igen emlékezetes regényt vehetünk kézbe az általam egyébként nem kedvelt Álomgyár kiadótól, amely az utóbbi időben néhány egészen jó kötetet is megjelentett már. Nem a legjobb a kategóriában az idén általam olvasottak közül, de ettől még nagyon jó. A Tizenhárom egy végig pezsgő, fordulatos, élvezetes regény, amely jó kikapcsolódást nyújt a krimik kedvelőinek.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2020.06.17