110

90 éve született Zsigmond Vilmos

SzaSzi írása

zsigmond-vilmos

A magyar származású amerikai Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos 90 évvel ezelőtt, 1930. június 16-án született. Az International Cinematographers Guild 2003-as felmérése szerint egyike a történelem tíz legnagyobb hatású operatőrének. Világszinten is jelentős életművet hagyott hátra, amelynek több darabja mára klasszikussá vált. A legkiválóbb rendezőkkel és a legismertebb sztárokkal filmezett együtt.

Szegeden nőtt fel. Gyerekkorában könyveket lapozva és apja fényképezőgépét kattogtatva fedezte fel a fotózás nyelvét. Elvégezte a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakát Illés György tanítványaként, 1955-ben kapott diplomát. Ekkor érte el a fővárost az 56’-os forradalom szele. Több operatőrtársával (mint Kovács László) egy bevásárlószatyorba bújtatott 35 mm-es kamerával járták a pesti utcákat az eseményeket rögzítve, s bár a harcokat elkerülték, akadtak azért rázós helyzetek, amikor „az emeletről lőttek az ávósok”. Tudták, érezték, valami nagyon fontos történik. A forradalom leverése után nem maradhattak, Ausztrián át elmenekültek, s magukkal vitték a (csaknem tízezer méternyi) forgatott nyersanyagot is. Ezek egy része elveszett, másik részét viszont évekkel később egy amerikai producer megvette, és 1961-ben bemutatta a CBS-en (ma már nagy része visszakerült a magyar filmarchívumba), így értesülhetett a „Nyugat” is a forradalmi eseményekről. (Ezután, 1962-ben kapott amerikai állampolgárságot.)

A szegedi fiatalember nyelvtudás, szakmai kapcsolatok nélkül kezdett új életet az ígéret földjén. Eleinte kénytelen volt alkalmi munkákat vállalni, például szemetet szedett Hollywoodban. Jó egy évtized eltelt, mire kamera mögé állhatott, de hosszú ideig még csak alacsony költségvetésű, B-kategóriás horrorokat és thrillereket készítettek, amelyekben Kovács Lászlóval osztoztak az operatőri és a fővilágosítói poszton. Óriási hátránnyal indult, az élet azonban úgy hozta, hogy a hatvanas évek közepétől az amerikai filmezés új generációja jelent meg, és divatba jöttek az európai filmek. Zsigmond Vilmos remek képzést kapott itthon, ismerte az európai filmkultúrát a szovjet mozgóképművészettől a francia és olasz új hullámon át a magyarokig. Hirtelen kuriózummá vált az ő másfajta vizuális látásmódja. Kezdetben labormunkát, fotózást, reklámokat, oktató- és dokumentumfilmeket kapott feladatul.

Az első komoly nagyjátékfilmje egy western volt 1971-ben, A bérmunkás / Bérelt kezek Peter Fonda főszereplésével. Még ugyanebben az évben a McCabe & Mrs. Miller című western nagy szakmai elismerést hozott számára. Robert Altman rendező teljesen rábízta a képi megvalósítást, ő pedig egy piszkos, ugyanakkor festői szépségű vadnyugatot teremtett. A sötét tónusokat fotós múltjából a negatív előzetes megvilágításával hozta létre, amellyel régi filmek és a 19. század végi elsárgult fényképek hangulatát idézte. És az egészben éppen ez a realisztikus világítás által teremtett hangulat volt a lényeg. Zsigmond Amerikában először alkalmazta ezt a (falshing) technikát, amellyel egyfajta új hullámot indított el (Kováccsal együtt), és egyben az ő védjegyévé is vált. Hollywoodban ma is a fény egyik legnagyobb mestereként tartják számon.

Ezt követően a legnagyobb rendezők hívták. 1972-ben John Boorman vezetésével forgatták a Gyilkos túra című thrillert Burt Reynolds-szal és Jon Voighttal, amelynek során gyakran ő maga is belemerült a hideg hegyi folyóba, vagy a folyásiránynak háttal ülve filmezett egy rohanó csónakból. Ahogy a film rendezője fogalmazott: „egy ilyen fickó, akire rálőttek, és elüldözték a saját hazájából, nem fog berezelni egy folyótól”. Nem volt hozzá fogható „fenegyerek” (ahogy Voight nevezte), és később sem kényelmesedett el. A hollywoodi stúdiók akkoriban sokkal inkább építettek volna egy erdőt, minthogy kockázatot vállaljanak a szabad ég alatti fényképezéssel, de Zsigmond kreatívan használta a természetes színeket, fényeket. A Gyilkos túra stílusteremtő lett.

Steven Spielberg a sci-fi mánia hajnalán szintén rábízta magát, így készült a Sugarlandi hajtóvadászat, majd újabb kihívásként 1977-ben a Harmadik típusú találkozások. Bár a film kevésbé mutatja Zsigmond igazi énjét (például rengeteg mesterséges fényt használtak), mégis ez volt az, amely az első nagy szakmai elismerést hozta meg számára, 1978-ban átvehette érte a legjobb operatőrnek járó Oscar-t. Életművének egyik csúcsa mégsem ez lett, hanem A szarvasvadász, amelyet Michael Cimino rendezővel készített. Szinte együtt tervezték meg a film minden részletét. Eredményként elképesztő hangulatú képsorokat kaptak a nézők, akár az észak-amerikai vadont, akár a vietnámi háború poklát mutatják. A Robert De Niro, Christopher Walken és John Savage főszereplésével készült vietnámi háborús drámát Zsigmond Vilmos is kedvencének tartotta, 1979-ben BAFTA-díjat és újabb Oscar-jelölést hozott a számára. A következő film is közös munkájuk Cimino-val. Rengeteget fektettek bele, és hittek a sikerben, A mennyország kapuja című westerneposz mégis hatalmasat bukott, és csődbe vitte a stúdiót. Ettől függetlenül továbbra is keresett operatőr maradt. Brian De Palma-val például összesen négyszer dolgozott együtt (a leghatásosabb az 1981-es Halál a hídon John Travoltával és Nancy Allennel), de többször forgatott Woody Allennel is (Melinda és Melinda, Kasszandra álma).

zsigmond-vilmos-filmek

A kilencvenes években sztárok egész sora fordult meg a kamerája előtt: a Hiúságok máglyájában Bruce Willis és Melanie Griffith, a Maverickben Mel Gibson és Jodie Foster, a Bérgyilkosokban Sylvester Stallone és Antonio Banderas. Munkáit műfaji sokféleség jellemzi a zenés produkciótól (a The Band búcsúkoncertje) az életrajzi filmen át (az HBO számára készült, Sztálinról szóló tévéfilm, amelyért 1992-ben Emmy-díjat kapott) az erotikus thrillerig (Sliver, Vágyak vonzásában). Ő azonban legalább ennyire fontosnak tartotta a hazai Bánk bán című operafilmet vagy a 2007-es A lyukas zászló című, ʼ56-ról szóló dokumentumfilmet, amelyeknek szintén közreműködője volt.

2007-ben negyedik alkalommal is Oscar-díjra jelölték a Fekete Dália című thriller fényképezéséért. A film kapcsán a rendező Brian De Palma az egyik utolsó képíró nagymesternek nevezte. Azt is elárulta, hogy sok vitájuk volt a forgatás során, de az operatőr különleges egyénisége és értékei megkérdőjelezhetetlenek. „A fények és árnyékok szerelmese és festője”-ként is említett mester 1999-ben az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitüntetését, 2000-ben Göncz Árpád akkori köztársasági elnök személyes megbecsülése jeleként elnöki Aranyérmet vehetett át. 2001-től a Magyar Corvin-lánc birtokosa, 2004-ben szülővárosa, Szeged díszpolgára lett, ahol a Belvárosi Mozi egyik terme viseli a nevét, 2017-től pedig az ott évente megrendezendő nemzetközi filmfesztivál névadója.

2016-ban, 85 éves korában bekövetkezett halálakor Koltai Lajos operatőr és rendező a következőket mondta róla: „Ha van olyan, hogy filmíró művészet, akkor ő valódi filmíró művész volt. Nem csupán a saját szakterületével foglalkozott, az egész filmet tudta és csinálta. (…) Nagyon tudta élvezni a tájat, az életet, az ízeket, a szépet. Mindig lógott a nyakában egy fényképezőgép, akármilyen körülmények között találkoztunk. Mindent rögzített, a hangulatot, az embert, az időjárást, mindent (…) Ez volt a legnagyobb dolog, amit tehetett: volt saját útja, és azt járta.

Zárásként meg kell említeni azt az életösszegző portréfilmet, ami még halála előtt készült Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal címmel. Életében először a kamera másik oldalára került, furcsa módon egy francia rendező (Pierre Filmon) készüléke elé.

SzaSzi írása

Forrás: origo.hu, port.hu, filmtett.ro, wikipédia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.06.16