Simon Stålenhag: Mesék a Hurokból

Könyvkritika

simon-stalenhag-mesek-a-hurokbol

Simon Stålenhag neve már ismerős lehet azok számára, akik figyelemmel kísérik a magyar könyvpiacot, Elektronikus állam című illusztrált regénye a tavalyi év egyik nagy meglepetése volt, rengeteg olvasó véleményezte pozitívan a svéd író könyvét, így talán nem meglepő, hogy az Agave Könyvek úgy döntött, idén egy korábbi művét is megjelenteti Mesék a Hurokból címen.

Stålenhag regénye az elmúlt évek egyik legegyedibb alkotása, egy művészeti album tele szebbnél szebb képekkel és festményekkel, amely a ʼ80-as évek Svédországának egy fiktív darabját hivatott bemutatni az olvasónak, egy olyan tájat, ahol különös repülő szerkezetek szelik az eget és hatalmas robotok járják a szántóföldeket.

Az író festményeit világszerte ismerik, legtöbb munkája saját weboldalán is elérhető, azonban az igazi sikert talán az hozta meg számára, amikor ezeket a képeket könyv formájában is kiadatta. Az első ilyen regény a Mesék a Hurokból, eredetileg 2014-ben jelent meg, és a képek mellett rövid szövegeket – fiktív naplóbejegyzéseket – is tartalmaz az író gyerekkorából, amelyeket szinte végig egyfajta melankolikus érzés leng körül.

A történet szerint az ʼ50-es évek elején a svéd kormány elrendelte a világ egyik legfejlettebb és legnagyobb részecskegyorsítójának a megépítését, amely a ʼ60-as évek végére el is készült, hogy aztán teljesen megváltoztassa a mälaröarnai tájat és az itt élő emberek életét. Az író bejegyzéseinek és retro-futurisztikus stílusban készült digitális festményeinek köszönhetően nyomon követhetjük a Hurok teljes „életútját”, azt, hogy milyen hatással volt ez a csodálatos szerkezet a svéd közösség mindennapjaira, miben segítette vagy épp akadályozta és változtatta meg őket.

Azonban a Mesék a Hurokból pozitívumai sajnos kimerülnek a gyönyörű képekben, a Simon Stålenhag által megálmodott különös gépekben és egy érdekes alapsztoriban, amit az író sajnos nem tudott vagy nem akart jobban kidolgozni. A képekhez fűzött pár soros szösszenetek kevesek ahhoz, hogy bármiféle komplexitást adjanak a történetnek vagy éppenséggel a karaktereknek, így az alapból rövid regény végére érve egyfajta hiányérzetünk támadhat, úgy érezhetjük, hogy nem kaptunk eleget ettől a könyvtől.

Azoknak, akik akár hobbi, akár profi szinten foglalkoznak fotózással vagy grafikával, esetleg csak rajonganak az északi országokért, még így is kellemes időtöltést nyújthat Stålenhag könyve, aki viszont valami komolyabbra vágyik, annak talán nem ez a könyv a legmegfelelőbb választás.

2020 áprilisában a regény élőszereplős adaptációja az Amazon Prime-on került bemutatásra Rebecca Hall-lal a főszerepben.

Varga Gábor
Forrás: olvasoterem.com

2020.06.16