Temetése 2020. július 2-án, csütörtökön 12 órakor lesz Budapesten a Magyar Szentek templomában (1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 1., a Petőfi-híd budai hídfőjénél). A budapesti búcsúztatóra a győri Széchenyi István Egyetem autóbuszt indít. Információ: (96) 314-862, sze@sze.hu

Szabó Miklós a Győri Leánykart 1958-ban alapította, majd több mint fél évszázadig vezette. 1961-ben a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen I. díjat nyert az együttes. Azt követően állandó résztvevője lett a magyar és a nemzetközi zenei életnek. Repertoárjuk szinte a teljes, magas hangokra komponált kórusirodalmat magába foglalja. Nevükhöz több magyar, illetve ősbemutató fűződik. Számos európai és tengeren túli országban (Anglia, Kanada, Izrael), valamint több fővárosban hangversenyeztek rendszeresen. Több mint 20 LP/CD-t készítettek, közülük 6 Grand Prix-t, illetve „Az év hanglemeze” díjat nyert.

Szabó Miklós a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának professzora volt. Európai és tengeren túli egyetemekre rendszeresen meghívott vendégprofesszor, karnagy, szemináriumokon előadó. Zenei munkásságát 1967-ben Liszt-, 1991-ben Kossuth-díjjal, 1978-ban Érdemes Művész címmel ismerték el. A Győri Leánykar és Szabó Miklós 1996-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta díjat kapott. Győr és Szentgotthárd városa Pro Urbe díjjal tüntette ki.

Zenepedagógusként sok értékkel gazdagította a Széchenyi István Egyetem szellemiségét. Személyiségére, kiemelkedő értékű életművére a Széchenyi Alumni Magazin, a Győri Egyetem öregdiák folyóirata számára 2006. tavaszán készült interjúval emlékezünk:

Egy zenetudós Győrben

Szabó Miklós tanár urat minden zeneértő, zeneszerető ember ismeri a városban. Szerény egyénisége azonban távol tartotta a médiumok reflektorfényétől. Teljes energiával dolgozik ma is, gyors lépteiről messziről felismerhető, amint a zenei intézet vagy a vasút felé igyekszik. Sokan nem is hinnék el, hogy 75. születésnapja közeleg. Ezt az alkalmat ragadtuk meg, hogy interjút kérjünk városunk egyik legtekintélyesebb tanár egyéniségétől.

Professzor úr! Hogyan került Győrbe?

1953-ban a Győri Zeneművészeti Szakiskolában – ma Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola – kezdtem pályámat. Az első évben négy igazgatóm volt: dr. Dalló Gyuláné, Suhajda Mária, utána Fasang Árpád, majd Lendvai Ernő.

Milyenek voltak az első benyomásai Győrről?

A háború után voltunk: a pályaudvar még lebombázva, a szálloda helyén romok, a mai megyeháza területén mind alacsony épületek voltak. A szakiskola a mai épületben, de rosszabb körülmények között működött. Ott egyből nagy munka fogadott, mert 40 órában kellett tanítanom. Hozzászoktam a terheléshez. A szakiskola 1966-ig alsó-, közép- és felsőfokon oktatott zenét. 1966-tól középfokon képez zenészeket, ekkor vált ki belőle a felsőfokú tanárképző és az alapfokú Liszt Ferenc Zeneiskola.

Milyen tantárgyakat tanított?

Kezdettől fogva szolfézst, zeneelméletet kevesebbet, és tanítottam népzenét is. Rendszeresen jártam népdalgyűjtő utakra Győr környékén és Vas megyében.

Mikortól szakított a középfokú oktatással?

Ma is tanítok – s teszem hozzá: nagyon szívesen – a Richter-szakközépiskolában. Ott még csak a zeneiskolai munkát kell pótolni, abban az életkorban még fogékonyabbak a gyerekek.

A zenei kultúra megőrzése, gyarapítása ma egy vesztésre álló, nagy elszántságot igénylő harc. Ön hogyan látja a zenei kultúra helyzetét a XXI. században?

Én is nagyon sötétnek látom.

Külföldön más a helyzet?

Valószínűleg ez egy világfolyamat. A mi helyzetünket az súlyosbítja, hogy mi ennél magasabb színvonalon voltunk, s abból süllyedünk le. Mi elértünk egy eredményt, ami külföldön is példa volt.

Lát-e valami kiutat? Mit tanácsol a mai kollégáknak?

El kell érnünk egy mélypontot, szerencsére még nem vagyunk ott. De amit ma elvesztünk, azt sokkal nehezebb lesz visszahoznunk. Itt a kultúra átadás folyamatában generációk vesznek el.

Hogyan látja a felújított zsinagóga szerepét a győri zenei életben? 

A fontosságát, szükségességét feltétlenül látom. A közelmúltban a kezembe került egy közel fél évszázaddal ezelőtti műsorfüzet a Győri Zenei Hétnek nevezett rendezvénysorozatról. A programok szereplői legnagyobbrészt helyi művészek voltak. Azóta a győri zenei élet leszűkült a filharmóniai eseményekre. Nagyon hiányolom, hogy nincsenek kamarakoncertek, alig van szóló est, nincsenek dalestek. Mindig elhangzik: nincs hozzá közönség. A közönséget ösztönözni kell arra, hogy élményeket szerezzen. A zsinagógában kisebb közönségre számító, igényes hangversenyek is lehetnek. Alkalmas színtere lehet mesterkurzusoknak is – például karvezetők részére.

Winkler Csaba, Széchenyi István Egyetem