92

Juan Pablo Villalobos: Bunkerzsúr

Szilvási Krisztián könyvajánlója

juan-pablo-villalobos-bunkerzsur

Jó az, aki rosszra gondol.” Az 1973-ban, a mexikói Guadalajara-ban született Juan Pablo Villalobos első regényével, a Bunkerzsúrral több mint sikeresen lovagolta meg a manapság roppant divatos latin-amerikai narkóirodalom fehér kábszercsíkot húzó hullámait.

Olyannyira, hogy a marketing és spanyol irodalmi tanulmányokkal bíró úriember – aki korábban piackutatásokkal, útleírásokkal és filmkritikákkal próbálkozott – 2011-es bemutatkozó regényét többek között portugál, francia, olasz, német, holland, román és angol nyelvekre is lefordították, kivívta a kritikusok elismerését, és felkerült például a Guardian akkori elsőkönyves díjának rövid listájára is. Az alig több mint 100 oldal hosszúságú Bunkerzsúr ugyanis mesteri fekete humorral jeleníti meg egy olyan eszelős utazás krónikáját, amelyre csak a gyermeki képzelet képes.

Villalobos regényében ugyanis nem egy gengszter, egy rendőr vagy mondjuk egy prostituált szemszögéből követhetjük az eseményeket, hanem egy kissrác nézőpontjából. S mivel egy 11 éves gyermeket biológiailag korlátozott megértése nem tesz képessé arra, hogy minden aspektusában meglássa a dolgok és történések mélységét, nagyrészt ártalmatlan játéknak tekinti egy mexikói drogbáró fiaként azt, hogy palotában lakik, hogy rajong a kalapokért és a szamurájokért, hogy tigriseket és oroszlánokat tart a kertjében, hogy Libériából hoznak neki törpevízilovat, s hogy bunkerként funkcionáló otthona egyszer csak hullákkal és fegyverekkel lesz telített. Tocstli nehezen képes felmérni életének súlyát, ám amikor váratlanul egy Afrikába tartó repülőgépen találja magát, rá kell ébrednie, hogy a világ körülötte talán mégsem annyira egyszerű, mint amennyire eddig elképzelte.

A Bunkerzsúr azonban szakít a valósággal, amikor a korlátozott megértésű fiú szavai paradox módon mélyebb és áthatóbb képet közvetítenek erről a veszélyes világról, sőt az író ambíciói további rétegekbe nyúlnak azzal az elképzelésével, hogy Mexikót erkölcsileg függetleníti a drogvilág bűntetteitől, s hazáját csupán a múlt- és jelenbeli globális machinációk passzív elszenvedőjévé teszi. Villalobos szavai azonban ezt az elsőre hamisnak tűnő törekvést bizonyosan naiv szemszögből, de mégis indokolttá teszik: „Minden írónak meg kell próbálnia túllépni a lehetséges tapasztalatokon. Ez jól hangzik, bár csupán kimásoltam az értelmező szótárból, amely azt mondja, hogy valaminek túllépni a határain annyit tesz, hogy felfedjük rejtett mélységeit. Azaz a valóság önmagában semmit sem ér addig, amíg át nem alakítjuk a kultúra számára.” Nyakatekert idea? Próbáljuk elhinni, hogy Villalobos-nak igaza van!

Szilvási Krisztián

2020.06.13