291

Zene léleknek és testnek

Autentikus népzene és költészet

hegedu-kotta

Két lemezt tárgyal most ki a Lángoló Gitárok, az egyik autentikus népzene, nagy merítéssel, a másik pedig inkább költészet, műfajilag nem köthető szorosan sehová, maradjunk a színészlemez titulusnál.

A Békés Banda 40+ (Szerzői, 2020) lemeze címével ellentétben nem szimpla válogatás, és bár életműösszegzésnek tekinthető, két dalt leszámítva új felvételek kerültek rá (igaz, befejezetlen darabok, feldolgozatlan gyűjtések lettek rögzítve javarészt). Az a korábbi kettő a zenekar alapító-vezetőjének, Barbócz Sándor hegedűsnek állít emléket azzal, hogy a vele készült anyagok közül is került a lemezre; a 2017-es negyvenéves jubileum környékén lett tervbe véve egy megjelenés, de a tempó ráérősre sikeredett, 2018-ban pedig sajnos Sándor elhunyt, így csak idén tavaszra jött ki végül a 40+. Az 1976-77-es első felállásban Barbócz Sándoron kívül Paulik László, Orbán György és Csepregi András muzsikált, és a szándék már az elején egyértelmű volt: „Úgy döntöttünk, népzenét szeretnénk játszani, úgy, ahogy azt Bartók, Kodály és Lajtha hallhatta a múlt század elején. A kis zenekar egyre inkább népzenei műhely arculatát öltötte, és a négy évtized során több tucat zenészt fogadott soraiba; közülük sokan a műfaj ismert képviselőivé váltak. Az első Békés megyei táncházas zenekarként lelkesedésünk, majd színpadi tánckísérő munkáink sok táncos, zenész, folklórt kedvelő érdeklődő számára jelentettek inspirációt.

Ebből is világos, hogy a Békés Banda a klasszikus iskola híve, és bár az egyéni hangvételt fontosnak tartják, ám az „öncélú átértelmezéseket” mellőzik, így a Körös menti népzene megidézésben nem csak élen járnak, de olyan erővel és szívvel muzsikálják el az erdélyi és alföldi (méhkereki, eleki, magyarszováti, csíki stb.) tánczenéket, amelyeket lemezről is óriási élvezet hallgatni. Itt jön be a szokásos kérdés: milyen mértékben érvényes ez a fajta, az eredeti jelleget erősen megőrző népzene manapság – már természetesen a táncházas körökön kívül –, mond ez valamit a modern embernek, tudja ezt értékelni a nagyközönség? Könnyű persze igennel felelni, mert, hogy tárgynál maradjunk, a Békés Banda frenetikusan megszólaló, sűrű hangulatot teremtő zenekar, itt nincsenek sem hosszan kitartott unalmas megoldások, sem muzeológus porosság, van ellenben élet, energia és lényegre törő hangszerelés. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy ez igenis nagyon távol áll a mai popzene leegyszerűsített világától, ez a zene abban a már rég elillant korban, amikor tökéletesre csiszolódott, mindenkihez szólt. A falusi kultúrában ugyanis mindenki benne élt abban az érában, amit nyilvánvalóan még nem is folklórnak hívtak, csak életnek és emberi dolgoknak. Az az élet pedig sokrétű és gazdag volt: beletartoztak a hétköznapok és az ünnepek, a munka és a tánc, a születés és a halál, az érzések és a gondolatok – a zene és a dalok úgy lettek kikristályosodva, hogy valamilyen fel nem fogható mágikus módon beleszövődött minden, amit a létezés akkor kínált. Ez a mélységet és magasságot magában hordozó teljesség pedig talán meglepő módon még ma is átélhető, és dekódolható belőle mindez. Persze a modern világ nem feltétlenül kedvez ennek a fajta elmélyülésnek, a türelmes átélésnek, a ráérős zenehallgatásnak és a hétköznapitól eltérő formák megismerésének. Így tehát nem tagadható, hogy ez a zene igényli az odafigyelést, a rászánást. Viszont ha ennyit hajlandóak vagyunk befektetni a dologba, akkor cserébe olyat kapunk, olyan gazdag világba tekinthetünk be, ami megéri a „fáradtságot”. A Békés Banda ugyanis az egyik legjobb a műfajban. Az eddig vázolt gazdagság, rétegeltség és mélységek ellenére – vagy tán pont azért – nincs egyetlen felesleges hang sem, nincsenek üresjáratok, töltelék percek, csak a lehengerlő életáradás. Igazából nem is értem, ugyanis ha fejjel próbálom megközelíteni, nem ad magyarázatot, szinte lehetetlennek tűnik, hogy ez a bő órányi népzene ilyen frissnek és érvényesnek hasson... Nem marad tehát más, ezt szívvel kell hallgatni! Úgy minden kivirágzik és feltárulkozik, ami bele van csomagolva és oda van szánva. Márpedig az nem kevés.

Az eredeti felállásból mára csak Csepregi András bőgős játszik a zenekarban; társai János Hajnalka énekesnő, Lipták Dániel hegedűs és Nagy Gábor brácsás; valamint közreműködik Gombai Tamás hegedűs és Lunka Aladár harmonikás.

Kováts Kriszta albumait eddig is szerettük, ezért kiemelten foglalkoztunk velük. Elsősorban színészlemezeknek definiáltuk őket, és nem csak azért, mert Kriszta színész-előadó, például így magyaráztuk művészi hozzáállását néhány éve: „az a fajta album-gondolkodás ez, ahol koncepció van, téma-érzékeny gondolatiság, összességében tán a szintén erős hagyományokkal bíró színészlemezek világához áll a legközelebb”. A két évvel korábbi Álomvilágzenéről itt, a tavalyi Zenemoziról pedig itt írtunk, és végig is vettük azt a fajta zeneiséget és produkciós rendezőelvet, ami Kováts Kriszta albumaira mindenekelőtt jellemző. Sanzon, dzsessz, rock, klasszikus zenei motívumok és folk a főcsapás, de valójában a huszadik század teljes poppalettája bele van sűrítve. Ebbe a sorba illeszkedik a friss Biblia show is (Gryllus, 2020), a téma pedig a címből sejthetően a klasszikus bibliai történetekre épít – érezhetően költői-színpadi ihletettségű produkcióról van szó; kevéssé tudok sima popszínpadi koncertet hozzáképzelni, mint inkább színházi környezetet. A lemezt hallgatva gyakorlatilag peregtek bennem a képek, és nem is annyira színpadra koreografáltak, inkább filmszerűek. Visszautalhatunk tehát többek között a Zenemozi albumra is, Kriszta (és szerző-előadó társainak) világa egyfajta kulturális összegzésben kulminálódik: minden alkotásuk az ember személyes tapasztalatainak leképezése egy-egy fontos és a közös tudatba beíródott, így gyakorlatilag mindannyiunk számára dekódolható téma tükrében. Ha egy-két lépést hátralépünk, akkor függetlenül a választott fókuszponttól, mindig ugyanoda futunk ki: a megpróbáltatások, az örömök, az élet és a világ törvényei és kiskapui, az együttélés lehetőségei, a vágyak világa és az összemberi törekvések az önfelfedezéshez visznek közelebb. Olyan szembesülésekhez, amiket nem lehetséges máshogyan megszerezni, főleg nem mélységében, csak az élet teljességének át- és megélésével.

Hogy akkor végül is mindegy, honnan indulunk? Nem számít, hogy az álmok, a filmek vagy a Biblia adja-e az alapokat mindezekhez a nagy ívű utazásokhoz? Ebből a szempontból talán tényleg mindegy. A különbség világi értelemben is az, hogy a szentírás az ősképeket hordozza, az alaptörténeteket, amikből kinyerhető mindaz, amit az utána következő korok legfeljebb csak tovább csűrnek-csavarnak az adott érához igazítás közben. És persze ez az ősképjelleg adja a spirituális rétegét is. A Biblia show-ban a szerzők lazán és frappánsan emelik át a mába a klasszikus sztorikat, és csak a legszükségesebb modern elemeket rakják hozzá: „Ha ismered a Bibliát, hát tudod, / József mit felelt. / Ha nem ismered, írd be csak a gugliba, hogy fáraó, / s hogy hét kövér, hogy hét sovány / és megtudod, / hogy Józsefet miért tiszteljük annyira, / mint mesénkből is látható.” Hangulatilag a tragikusabb jelenetekről a viccesebb és oldottabb életképekig végigmegyünk a drámai műfajokon, érintve mindazt, amit érdemes, hogy az összképből lehetőleg ne hiányozzon semmi – ez a jó arányérzék pedig elvezethet a belátásig, miszerint mindenekelőtt érdemes a személyes tapasztalásokba fejest ugrani, de nem feltétlenül ajánlatos azokba beleragadni. A klasszikus bölcsesség ezt úgy fogalmazza meg: a világban élni, de nem a világból. Ez persze már nehéz szint, az ember rendre odaköti magát az őt körülvevő dolgokhoz, miközben mindig van lehetőség a továbblépésre. A Biblia show mindenesetre megadja a támpontokat, végigmegy számos lehetőségen 16 dalban, amiket kérdésekként is felfoghatunk: mi az és mennyi, amit mindebből vállalunk?

A dalszövegeket Kriszta állandó szerzőtársa, Fábri Péter írta, és remélhetőleg van még bennük néhány közös kör, ha rendre ilyen kitűnő minőségű produkció az eredmény. A zenei rendezés Wolf Péter zeneszerző munkája, a közreműködő nagyszerű muzsikusok pedig Baranyay Piroska (cselló, vokál), Fábri Flóra (csembaló, vokál), Keönch László (hegedű, ütőhangszerek, beatbox) és Németh György (gitár).

Rácz Mihály
Forrás: langologitarok.blog.hu

2020.06.11