Colourwave – Dalról dalra a Belau új nagylemeze


belau

Colourwave címmel jelent meg a Belau második nagylemeze, amelyről azt mondta a Kedves Péter és Buzás Krisztián alkotta duó, hogy „egy többrétegű koncepció, mely utat próbál mutatni az önismeret mélyebb lehetőségeinek kiaknázása felé, összekeverve a természet zaját letisztult modern megoldásokkal”.

Párhuzamosan a lemez szellemiségét a minket körülvevő természet intelmei határozták meg, amely kapcsán a tenger továbbra is kiemelt szerepet tölt be. A zenekar továbbá folytattatta a – The Odyssey korszakból már megismert – földrajzi koncepcióját, amely ezúttal az ezerszínű Karib-térségbe kalauzol el minket, számos nemzetközi vendégénekessel karöltve.

A fizikailag vinylen beszerezhető, de alább is meghallgatható lemezen hangsúlyos szerepet kapnak az egzotikus hangszerek, a 808-as szubok és különböző, általuk a Karibi-szigeteken gyűjtött hangok is. A lejátszó alatt a tagok mesélnek a dalokról.

1. Essence ft. Sophie Barker

Az Essence az album nyitódala, és eddig a legsikeresebb tétele egyben, több mint 300000 streammel, miközben olyan neves médiumokon szerepelt, mint a BBC vagy a Clash Music. A dal számunkra az egyén feltérképezésének egyes állomásait próbálja megörökíteni – út az elszigeteltségből a felszabadultság felé, vagy épp a magányból egymás felé. Az Essence ilyenformán a jelképe annak, amiért érdemes küzdeni. Sophie Barkerrel közösen készült a dal, aki a nagyközönségnek a Zero 7 nevű, általunk nagyon kedvelt formációból lehet ismerős.

2. Risk It All ft. Amahla

Előfordult már, hogy mindent kockára tettél? Léptél önmagad felé, vagy esetleg olyan úton indultál el, amitől mindig tartottál? A Risk It All a lehetőség dala. A kedvenc Belau dalunk az új lemezről, nagyon erős atmoszférája van, melyhez leforgattunk egy videoklipet még március elején több különböző európai helyszínen. Úgy érezzük, hogy a Colourwave egyik nagy slágere lehet.

3. Together Alone ft. Belle Doron

A dal, amely a karantén időszak alatt hatványozottan új értelmet nyert, és még jobban rávilágított arra, hogy mik a prioritások az életünkben. A Together Alone többek között a legtöbbünk által jól ismert álságosság és alakoskodás tükre, mely jelzi, hogy hiába vagyunk együtt, valójában még sosem voltunk ennyire egyedül. Ezzel együtt természetesen arról is szól, hogy az egyedüllét nem jelent magányt, és nem kellene, hogy az elszigeteltségig fajuló depresszió emberéleteknek mutasson ajtót.

4. An Ocean With No Waves ft. yasaquarius

Az An Ocean With No Waves szövegében egyensúlyoznunk kellett a két alkotófél elképzelései között: Yasʼ szentimentális és egyedülálló egyéniségét igyekeztünk összhangba hozni a Belau által képviselt világnézettel és képiséggel. Megpróbáltuk az általa szerzett dalszöveggel összeegyeztetve a dalt úgy formálni, mely a természetből fakadó összetartozásunknak lehet egyfajta zenei lenyomata. Mondhatjuk, hogy a szeretet nagyságáról szól annak teljes valójában. A dalban a londoni yasaquarius énekel, aki egyébként legutóbb Troyboi-jal kollaborált.

5. Rapture ft. Kirstine Stubbe Teglbjærg

A Rapture egy kívánság. Egy kívánság arra, hogy átalakuljon az a minket körülvevő nyomás, ami arra késztet, hogy az életünket úgy éljük, hogy egyáltalán ne is vegyük figyelembe a saját környezetünk intéseit sem a lelki, sem a fizikai térben. A dal mindössze azt akarja kifejezni, hogy az élet lehetőségeit esetleg érdemes lenne más módon megélni, hagyni, hogy azok más módon bontakozhassanak ki, amely egyben szabadabb és nyitottabb, valamint önazonosabb és élvezetesebb is lehetne ezáltal – ez az élet minden szintjére igaz. A dal a kultikus dán trip-hop formáció, a Blue Foundation alapítójával és énekesével közösen készült el.

6. Breath ft. Sophie Lindinger

A Breath az egyik legrégebben elkészült dal a lemezről, amely a belső útkeresés témáját járja körbe, erre reflektál a hozzá tartozó klip is, melyben a főhős hosszas szenvedés és mérlegelés után elhagyja saját realitását, és új útra lép. Sophie Lindinger a vendégénekes a dalban, aki az osztrák Leyya nevű zenekarból lehet ismert. Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy Budapest és Bécs közel van egymáshoz, először Texasban találkoztunk egymással, azon a napon, amikor elkészült a végleges master, és felléptünk a SXSW Fesztiválon.

7. Natural Pool (Instrumental)

A Natural Pool egy olyan helynek vagy célnak a szimbóluma, ahova nehéz eljutni, ezért csak keveseknek sikerülhet, ez a révbe érés viszont felszabadító érzéssel is párosul, amely életeket változtathat meg. Érdekesség, hogy több samplinget is a zenekar a különböző Karibi-szigetekről hozott a lemezhez, amelyek talán ebben a dalban vehetők ki legjobban. Korábban olyan nemzetközi felületek is elismerően nyilatkoztak a lemez instrumentális daláról, mint a Billboard, a Clash Music vagy a KEXP.

8. Aspire ft. BÖBE

A vágyakozás az emberi természet sajátja. Az ezektől való fokozatos megszabadulás, a terhek lecsatolása, önmagunk újraprogramozása, a vágyaink helyes mederbe való terelése – ez a dal üzenete. Az Aspire a lila színt kapta az albumon, mely számunkra pontosan ezt az érzést tükrözi, és hibátlanul passzolt a dalban vendégszereplő BÖBE stílusához és hanghordozásához is. Érdekesség, hogy a dal C része kapcsán nagyon sokat agyaltunk, de végül egy visszafogottabb törzsi kántálást helyeztünk el benne a karibi népzene motívumaira reflektálva.

9. Finally Home ft. Saya Noé

A hazatérés krónikája. Mimi személyében egy elképesztő tehetséget ismertünk meg, aki egyelőre a Twitch használók között lehet leginkább ismerős, de hangi adottságai és elegáns stílusa komoly jövőképet enged feltételezni, aminek hamarosan nagyon komoly visszahangja lesz. A közös dal is zökkenőmentesen és gyorsan megszületett, amit a Supersize stúdióban rögzítettünk, ahol igazán meggyőzött bennünket az ő maximalizmusa. A dalban használt harmóniák nagyon közel állnak hozzánk.

10. B.E.A.C.H. (Instrumental)

A lemez másik instrumentális dala. A Natural Poolhoz hasonlóan itt is kiemelt szerepben vannak a különleges karibi térségben gyűjtött hangok. Dal a szabadságról, a célok eléréséről, és az azokhoz vezető küzdelmes utat zenésíti meg. A címe egy mozaikszó, amely csak ennyit tesz: Best Escape Anyone Can Have, amely reflektál a zenekar által képviselt gondolatiságra. Ilyen néven nemrég létrehoztunk egy Facebook-csoportot is, ahol szeretnénk egy belső kört megalkotni azok számára, akik abban hisznek, mint mi, és a zenénket is szeretik.

11. Like No Other Love ft. Ayah Marar

Ayah Marar egy jól ismert énekes, aki számtalan közreműködést jegyez világslágereken, például a Thinking About You Calvin Harris műhelyéből vagy épp a Camo & Krooked két slágere, hogy csak a leghallgatottabbakat említsük. Az ezerarcú hölgy egy különleges atmoszférát teremtett, melyet egy örök áhítozó dalszöveggel fűszereztünk a szeretet különböző formáiról. Igen, a dal számára gondolkodást nélkülözve a rózsaszínt választottuk.

12. Redefine ft. BÖBE

A legelső dal, mely megjelent az új lemezről. Úgy tekintünk rá, mint egyfajta kapocs az első és a második lemez között. Önmagunk újraalkotásáról szól. Egy énekesnő van, aki kétszer is szerepel a lemezen, aki nem meglepő módon az állandó énekesnő a formáció élén, BÖBE. Aminek örülünk, hogy jó barátok lettünk az évek alatt, és még a karantén ideje alatt is folyamatos volt a kapcsolat közöttünk. Annak idején a videoklipet Svédországban forgattuk rá.

Forrás: langologitarok.blog.hu

2020.06.09