Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye

Könyvkritika

dennis-lehane-az-ejszaka-torvenye

A Viharsziget és a Titokzatos folyó szerzőjének magyarul 2017-ben megjelent regénye, Az éjszaka törvénye az 1920-as és 1930-as évek Amerikájába repít vissza, a szesztilalom idejére, amikor ír, olasz és kubai gengszterek karöltve vagy épp egymás torkának ugorva főzték a tiltott italt, és csempészték a bódító nedű minden formáját a Karib-térségtől északi irányba, fel egészen New Yorkig és Bostonig.

Volt a regénynek olyan pontja, ahol azt hittem, hogy Dennis Lehane sem tudja, merre tart a főhőse, de a végére kiderült, hogy mindvégig tudta. Jó gengszterregény, apróbb hiányosságokkal. A történet főszereplője Joe Coughlin, egy ír származású, a regény elején még kispályásnak számító bostoni gengszter, a város rendőrkapitányának legkisebb fia. A könyv az ő történetét meséli el onnan, hogy az egymással rivalizáló bostoni bandák egyik tagjaként illegális játéktermeket és bankfiókokat rabol ki, odáig, hogy a floridai Tampa teljhatalmú ura lesz. Miután az egyik rablás balul sül el, Joe csapdába, majd börtönbe sétál. A csapdát Emma Gouldnak köszönheti – ő az a nő, akit Joe az egyik rablás során ismert meg, és akibe menthetetlenül beleszeretett. Ő az a nő, aki Joe életében néhány sorsdöntő pillanatban kulcsszerepet játszik – még úgy is, hogy Joe letartóztatásának éjszakáján egy üldözés során az óceánba zuhan az autójával, nyoma veszik, és később csak néhány csont kerül elő, amiből arra lehet következtetni, hogy elhunyt.

Joe a börtönben is a rivalizáló bandák közti háború frontján találja magát, de jó érzékkel választ, és merész húzással még a pozícióját (mi több: az életét) is bebiztosítja Maso Pescatorénál. Szabadulása után ő lesz Maso jobbja, és az olasz maffiózó rábízza a szesz-biznisz floridai ágát. Így kerül Joe Tampába, ahol a Kubából érkező rum először jut partra, és ahonnan teherautókkal szállítják Bostonig. Az egykori bostoni kispályás gengszter valósággal felvirágoztatja Maso üzletét, a jövedelmet megsokszorozza, a konfliktusokat elsimítja, a hatóságokkal jó kapcsolatot ápol, a rendőröket gyakorlatilag megveszi – és új, ígéretes befektetések felé kacsingat, mint például a szerencsejáték. Masónak minden oka meglenne rá, hogy maximálisan elégedett legyen Joe-val – ám az öreg olasznak nem tetszik például az, hogy Joe túlságosan is kesztyűs kézzel bánik az engedetlenekkel, és olykor nem elég határozott a fellépése. Így aztán egy alkalommal a szokásosnál nagyobb kísérettel érkezik Tampába a megszokott látogatásra, és a csapat Thompson géppisztolyokkal van felszerelkezve. A békés, napsütötte floridai városban kitör a háború.

Amint már említettem, nekem egy adott ponton az volt az érzésem, hogy Lehane regényhőse csak úgy sodródik az árral. Aztán persze kiderült, hogy a történet minden mozzanata egy jól kikövezett ösvény felé tereli Joe-t, amelynek végállomása Tampa, illetve a floridai brancs vezető pozíciója Maso Pescatore szervezetében – de még azt követően is, hogy minderre fény derült, úgy éreztem, hogy túl sok apró és a történet szempontjából jelentéktelen információt oszt meg Lehane az olvasóval Joe-ról. Néhány jelenetet túlzottan aprólékosan rajzolt meg, például a börtönbevonulás, vagy néhány esemény a fegyintézet falain belülről. Mindezeknek összességében nincs túl nagy jelentőségük, főleg úgy, hogy máshol viszont hónapokat, ha nem épp éveket ugrik előre a történetben. Ha ezek Joe jellemét, a karakter mélységét voltak hivatottak erősíteni, úgy azt kell, hogy mondjam: nem sikerült. Joe ugyanis nem elég markáns figura. Noha meglehetősen magasra jut a szervezett bűnözés ranglétráján, gengszternek azért egy kissé vajszívű. Ebben az egyben osztom Maso Pescatore véleményét.

Lehane az úgynevezett közeli egyes szám harmadik személyű elbeszélés módját választotta a történet elmeséléséhez, és csak néhány rövid jelenetnél más a nézőpontkarakter, mint a regény főszereplője, Joe Coughlin. (Az elején párszor Joe apja szemszögéből láttatja a történéseket, de összességében Joe szemén keresztül látunk mindent.) Talán ez a magyarázat arra is, hogy helyenként túlságosan részletekbe menően elidőz jelentéktelen dolgokon. Mindezzel együtt a regény olvasmányos, izgalmas, helyenként olyan keményvonalas gengszterregényekre emlékeztet, mint például A keresztapa. Lehane jól rajzolja meg a szesztilalom korszakát, az a kép, amit a korabeli Amerikáról, a társasági életről, a szervezett bűnözésről, a korrupció mértékéről fest, mindvégig hihető. Én külön értékelem azt, ahogyan ezt teszi: könnyedén, nem erőltetve. Úgy képzeljük el, hogy veszünk egy nagy levegőt, becsukjuk a szemünket, és alámerülünk (értsd: elkezdjük falni a sorokat). Aztán amikor kinyitjuk a szemünket, már egy másik világban vagyunk, és semmi, egyetlen mondat, egyetlen szó sem enged arra következtetni, hogy ezt nem egy korabeli ember meséli el.

Az éjszaka törvénye a Coughlin-széria második kötete. Az elsőben, amely angolul 2008-ban jelent meg és a The Given Day címet kapta, Danny Coughlin, Joe bátyja a főszereplő. A harmadik World Gone By címmel 2015-ben jelent meg. Magyarul sem az első, sem a harmadik nem olvasható még. Az éjszaka törvénye alapján Ben Affleck rendezett filmet, a főszereplő Joe Coughlint is ő alakítja.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com

2020.06.08