Kiskúti mulatság – csúnya férfiakkal

Pillanatképek Győr történetéből 4. – Galambos Krisztina írása

kiskuti-mulatsag-szavazolap

Talán nem a legkedvesebb szavazás, de bízzunk abban, hogy a régiek ezt humorosan fogták fel, ma már bizonyosan nem lehetne hasonló kategóriát hirdetni egy bálon. Márpedig mindez megtörtént Kiskúton nagyjából 100 évvel ezelőtt, az eredményről azonban sajnos nincsenek információink.

Kiskúton a XIX. század közepén épült az első vendéglő. Itt létesítették 1884-ben Győr első vízműtelepét, majd 1892-ben kezdődött el a terület parkosítása. A győriek kedvelt kirándulóhelye volt, de a különböző városi egyesületek is gyakran tartották itt rendezvényeiket.

A Budapesti Hírlap 1895-ben rövid, humoros írást közölt Kiskútról, mely szerint háromféleképpen lehetett kijutni oda: gyalog, kocsival vagy villamossal. Legcélszerűbb azonban gyalog vagy kocsival, mert villamos nincsen.

Népszerű esemény volt a kiskúti majális, melyre kivonult az egész város. 1902. május elsején tartották meg először a munkásság ünnepét, mely kiskúti mulatsággal ért véget. A városvezetés 1904-ben vette tervbe Kiskút további fejlesztését. Az iparcsatorna kialakítása után, az 1920-as évek közepén a liget területét csaknem kétszeresére bővítették és népparkot alakítottak ki.

Galambos Krisztina

A Pillanatképek Győr történetéből cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Köszönőlevél a 19. győri gyalogezred tisztikarától
2. rész: XXVI. Győri Országos Dalosverseny
3. rész: Schima Bandi (1882-1959) egyedi készítésű levelezőlapja

2020.06.05