334

Június 4-5. – A midway-szigeteki csata (1942)

Ezen a napon történt ‒ Horváth Gábor írása

midway-szigeteki-csata-01

1941. december 7-én a Birodalmi Japán Haditengerészet anyahajókról légitámadást intézett az Egyesült Államok legfontosabb csendes-óceáni flottatámaszpontja, Pearl Harbor ellen, s ezzel a II. világháború új hadszínterén vette kezdetét az öldöklés.

Bár a meglepetés Pearl Harbornál teljes volt, a US Navy nagy szerencséjére egyetlen repülőgép-hordozójuk sem tartózkodott a hawaii-szigeteki kikötőben. Ugyanis nagyon hamar kiderült, hogy új típusú tengeri háború lesz ez Japán és Amerika között, amelyben az anyahajók a kulcsszereplők. A Pearl Harbort követő hónapok a japánok nagy előretörését hozták. A császári erők meghódítottak minden szigetet a Csendes-óceán nyugati oldalán csaknem le egészen Ausztráliáig, elfoglalták az Egyesült Államok birtokában lévő Fülöp-szigeteket és a kisebb, de stratégiailag fontos Wake és Guam szigeteit is. Csak a Salamon-szigeteknél lévő Korall-tengeren vívott, döntetlennek mondható májusi csata szabott némileg határt a támadóknak. A következő japán csapás a Hawaii-szigetektől északnyugatra fekvő (és attól nyugatra egyedüliként megmaradt) amerikai bázist érte volna, 1942. júniusában, a Midway-szigeteket.

Az amerikaiak azonban ezúttal több előnyt is élveztek. Az egyik az volt, hogy hajóik sokkal sérülésállóbbak voltak, mint a japánoké, és képzett legénységük hatékonyabban javította ki a károkat. Jó példája volt ennek a USS Yorktown, amely súlyosan megsérült a már említett Korall-tengeren vívott csatában, ám június 4-én már ott volt Midway-nél. A második előny a japán haditervek bonyolultságában és összetettségében állt. A midway-i csatához akár másfélszer annyi repülőgép-hordozót is felsorakoztathattak volna a japánok, mint amennyit (négyet) ténylegesen bevetettek, miközben az amerikaiak mindet (hármat) hadrendbe állították, ami szóba jöhetett. Azonban Midway-jel párhuzamosan hadműveleteket folytattak két anyahajóval az Aleut-szigetek ellen is, amely mondhatni felesleges volt a háború szempontjából, figyelemelterelésnek meg „nem jött be”. A csatában nem vett részt két könnyű hordozó sem, amely szintén bevethető közelségben volt. A japánok „csak” azzal nem számoltak ugyanis, hogy az amerikaiak főerői és repülőgép-hordozói szintén megjelenhetnek Midway-nél... Jamamoto Iszoroku tengernagy haditerve egyszerűen nem összpontosult a fő célra kellően. Még nagyobb előny volt az amerikaiak számára, hogy Chester W. Nimitz admirális tökéletesen tisztában volt a japán támadás célpontjával és időpontjával, köszönhetően az amerikai hírszerzőknek. A csatákban mindig nagy szerepe van a szerencsének is (a korall-tengeri csata totális amerikai katasztrófa lehetett volna, ha Fortuna egy kicsit kegyesebb az ázsiaiakhoz), de ez esetben szerepe lényegesen lecsökkent.

A japánok egy mindent elsöprő légitámadással akarták biztosítani a Midway-szigetek felett a légi fölényt, hogy aztán az inváziós erők annak fedezete alatt szállhassanak partra. Ezért kétfelé osztották az oda tartó hadihajókat. Egyik csoport volt az úgynevezett inváziós erő, amely az atoll elfoglalásához szükséges csapatokat hozta, míg a másik a csapásmérő erő, benne a négy repülőgép-hordozóval és az azokat biztosító cirkálókkal és rombolókkal. A négy anyahajó az Akagi (magyarul: Vörös vár), a Kaga (egy japán tartomány neve) a Hirjú (Égi sárkány) és a Szórjú (Kék sárkány) neveket viselte, melyek közül az Akagi volt a csoport parancsnokának, Nagumo Csuicsi altengernagynak a zászlóshajója. A négy hordozón mindösszesen 248 repülőgép állt harcra készen 1942. június 4-én hajnalban. Reggel 4:30-kor a japán csapásmérő erő repülőgépei felszálltak, alakzatba rendeződtek, majd megindultak a szigetcsoport repülőtere ellen.

Az amerikaiak ekkor már alig várták, hogy lecsaphassanak a hordozóikra egyáltalán nem számító ellenségre. A három anyahajóból álló csoportosítás Midway-től északra foglalt állást Jack Fletcher ellentengernagy taktikai irányítása alatt. A USS Yorktown, a USS Enterprise és a USS Hornet fedélzetén a japánokéval csaknem azonos mennyiségű (233 db) repülőgép állt rendelkezésre, emellett magán a szigeten is annyi gépet sorakoztattak fel felderítésre és támadásra, amennyit csak elbírt a kiszolgáló személyzet (127-et). Kulcsfontosságú volt az ellenség hajóinak pontos felderítése, és ebben az amerikaiak óriási előnyben voltak. Egyfelől a hírszerzés nagyjából megmondta, merről és mikor érkeznek a japán hordozók, másfelől Midway-ről nagyobb hatótávolságú felderítőgépeket lehetett indítani, mint az anyahajókról, ráadásul radarjaik is voltak. Miközben a japán repülők Midway felé repültek bombázni, egy ilyen amerikai távolfelderítő ki is szúrta a japán hordozókat, s megadta a koordinátáikat Fletchernek. Az amerikai parancsnok nem is tétovázott, repülőgépei hamarosan megindultak a japán hordozók ellen. Az ázsiaiak légitámadása a sziget ellen nem ért el nagy sikert, így Nagumo hajói elkezdtek felkészülni egy második bombázásra, és a hajókon maradt repülőket (amelyeket eddig hajók elleni bevetésre tartalékoltak) megkezdték átfegyverezni szárazföldi célpontok bombázására, majd, miután a tengernagy hírt kapott egy felderítőjétől, hogy amerikai anyahajó is van a térségben, újból arra adott parancsot, hogy hajók elleni akcióra készítsék fel a gépeket. Eközben hajóinak fel kellett készülni a Midway bombázásából visszatérő erők fogadására is, így a második hullám gépeit levitték a hangárba, ahol az átfegyverzés következtében halmokban álltak a bombák és torpedók. Délelőtt 9:30 körül a japán hordozók fedélzete éppen tele volt üres tankkal leszállt gépekkel, a hangár pedig ide-oda lerakott fegyverekkel, amikor Nagumo hajói felett feltűntek az amerikai repülőgépek.

midway-szigeteki-csata

Az első akciót Douglas TBD Devastator torpedóvetők indították a japán anyahajók ellen, ám az azokat védő japán Mitsubishi A6M Zero-k gyakorlatilag lemészárolták őket. 26 Devastatorból összesen 5 menekült meg, miközben a nagy veszteség ellenére semmilyen kárt nem tudtak okozni. Nagumo a hirtelen ijedség után már kezdte úgy érezni, visszakapja a kezdeményezést, mivel sikerült időközben repülőit felszerelni, s perceken belül megkezdhették volna a felszállást. Ám miközben a légvédelmet biztosító vadászgépei az alacsonyan támadó torpedóvetőkkel küzdöttek, magasan felettük, mindenféle ellenállás nélkül 55 alakzatba összeállt amerikai Douglas SBD Dauntless zuhanóbombázó kezdte meg akcióját. A történelemben csata (sőt némi túlzással, de nem alaptalanul: háború) ilyen gyorsan még aligha dőlt el. Az Akagi két találatot kapott, a Kagát négy bomba kapta telibe, míg három a Szórjút változtatta égő pokollá. Percek alatt a bevethető japán hordozókapacitás (és így repülőgép) negyedére zuhant vissza. Ez egyben azt is jelentette, hogy a levegőben lévő japán repülőgépek leszállóhely hiányában halálra voltak ítélve. Egyedül a Hirjú volt olyan szerencsés, hogy átvészelte a támadást, még ellentámadást is indított maradék erőivel. A USS Yorktown volt a balszerencsés áldozat (a címlapképen). Az amerikai hordozót 3 darab 227 kg-os bomba érte, és bár személyzete erős küzdelmet folytatott, nem sikerült megmenteniük. A Hirjú azonban végül nem úszta meg. A másik két amerikai hordozó repülőgépei megtalálták, és hosszú agónia után másnap hullámsírba került Nagumo utolsó hordozója is a négyből. Jamamotónak be kellett látnia, hogy Midway megtámadása ilyen megváltozott erőviszonyok mellett őrültség lenne, az inváziót is lefújták.

A midway-i csata kétségtelenül a legfontosabb összecsapás volt a Csendes-óceánon a második világháború során, ez törte meg a japán előrenyomulás lendületét véglegesen, s kezdte megfordítani az erőviszonyokat. Nem a 3000 japán és 300 amerikai mutatja a csata igazi súlyát. Habár még a vereség után is több japán hordozó volt az óceánon, mint amerikai, négy nagy anyahajó kidőlését és a tapasztalt pilótákban elszenvedett veszteséget a császári haditengerészet nem tudta pótolni. Ezzel szemben az amerikai hadiipar csak ekkor kezdett beindulni, és hamarosan hajók százai kerültek ki a dokkokból, köztük olyan hatalmas, új típusú repülőgép-hordozók, amelyek 1944-re teljesen uralmuk alá vonták a légteret a Csendes-óceánon dúló háborúban.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: John Macdonald: A II. világháború nagy csatái. Bp.: Gabo, 1995; rubicon.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2020.06.04