A folyamatos összecsapások gyorsan apasztottál Lee hadseregének létszámát, és az utánpótlás messze nem fedezte a veszteségeket. Grant serege csak a május 11-ét követő héten 32 ezer embert veszített, míg ellenfele 18 ezret, de az unió könyebben pótolt 32 ezer kieső harcost, mint a dél saját számban kisebb veszteségeit. A Spotsylvaniánál vívott csaknem kéthetes ütközet (május 8-21.) megint nem hozott eredményt. Május 22-én délután ennek ellenére az északi fővezér a North Anna folyó mentén újból támadott. Lee számára kulcsfontosságú lett volna, hogy az unió serege ne tudjon átkelni a folyón, s mesterien alkalmazva a tábori erődítéseket, meg is volt az esélye a sikerre. A déliek balszerencséjére a jól induló küzdelem közben Lee tábornok ágynak esett szellemi és fizikai kimerültségében, és nem volt olyan alkalmas alvezére, aki átvehette volna a szerepét a kulcsmomentumokban. Grant serege végül megvetette a lábát a folyó jobb partján.

A május hátralévő részében Grant szokása szerint pitbullszerű agresszivitással folytatta a hadjáratot, ismét igyekezett megkerülni a déli sereg jobb szárnyát, amire Lee újfent oldalmenettel válaszolt, így egyre jobban délnyugat felé tolódott a harctér, közeledtek Richmond felé. Lee végül egy jól megerősített ponton foglalt állást Mechanicsville településénél, ahol egy Cold Harbornak nevezett fontos közúti csomópont adta a nevét a legközelebbi gigászi összecsapásnak. Cold Harbornál – nevével ellentétben – semmilyen kikötő nem feküdt, ellenben már mindössze 15 km-re volt északkeletre a déli fővárostól. Grant igyekezete ellenére Lee előbb érte el ezt a pontot, majd szokása szerint földművekkel és sáncokkal azonnal megkezdte a 11 km hosszú védőállás kiépítését a Chickahominy és a Totopotomoy folyócskák között, hogy lezárja az unió útját Richmond felé. A déli hadsereg 3 gyalogos hadtestbe (I. Richard H. Anderson, II. Jubal A. Early, III. Ambrose P. Hill), egy önálló gyalogos hadosztályba (John C. Breckinridge – ő azonos Lincoln ellenfelével az 1860-as elnöki választásokon) és egy lovassági hadtestbe (parancsnok: Wade Hampton) tagozódott, és nagyjából 60 ezer főből állt. Grant haderejét 100 ezer katona alkotta 5 gyalogos (II. Winfield S. Hancock, V. Gouverneur K. Warren, VI. Horatio G. Wright, IX. Ambrose E. Burnside, XVIII. William F. Smith) és 1 lovas hadtestbe (Philip H. Sheridan) osztva.

Az északi fővezér úgy vélte, a déli állás túl erős egy frontális támadáshoz (ebben igaza volt), ám abban hitt, hogy a déliek már erejük végénél járnak (ebben tévedett). Pár napos kisebb ütésváltást követően június 3-án hajnalban a Potomac hadsereg 3 hadteste támadásba lendült. Lee serege azonban az elmúlt egy évben igen komoly tapasztalatokat szerezett hirtelen rögtönzött tábori erődítések terén, a terep minden zegzugát kihasználták, hogy minél jobban megnehezítsék a támadók helyzetét. A védelmi vonal konkáv íveket írt le, melyekbe belerohanva az északi katonákat kereszttűz alá lehetett vonni, miközben a védelmi vonal végei megkerülhetetlenek voltak az azokat védő két folyó miatt. A terep hasonlított a Vadonban vívott csata helyszínére, vízmosások szabdalták, és bokros erdők tették áttekinthetetlenné. Az északi XVIII., VI. és II. hadtesteknek egyidejűleg kellett megrohanni a déli védelmi vonal 11 km-nyi teljes szakaszát, ám ez annak homorú vonala miatt nem volt lehetséges. A támadó kékkabátos gyalogság így szükségszerűen egy-egy pont felé koncentrálódott, amely ahhoz vezetett, hogy ezeket a csoportokat a déli védelem tüzérsége és sortüzei szinte teljesen elsöpörték. A támadók ráadásul a földművek és a növényzet miatt azt sem nagyon látták, mi ellen kellene rohamozniuk.

Az északiak igyekeztek beásni magukat, hogy legalább védettek legyenek, de erre sem nagyon volt esélyük az elhárító tűzben, így megölt bajtársaik hullái mögött találtak egyedül fedezéket. Este hat órára a csatateret már uniós katonák ezrei borították, anélkül, hogy bármi eredményt elértek volna. Mindössze néhány esetben sikerült elérniük a déli védelem vonalát, ám ekkor meg Lee ügyesen bevetett tartaléka kiszorította őket onnan. A csata kísértetiesen kezdett hasonlítani a fredericksburgi kudarcra. Csak ezen a napon mintegy 7000 északi dőlt ki a csatasorból, míg a délieknek 1500 emberükbe került a roham visszaverése. Grant végül leállította a támadást, belátva, hogy a déliek serege még messze nem tört meg. A Cold Harbor környéki összecsapás-sorozat, amely május 31-től június 12-ig tartott, mindösszesen 12700 uniós és 5300 konföderációs katona kiesésébe került halottakban, sebesültekben és foglyokban, ezzel Grant talán legnagyobb vereségének számított a polgárháború folyamán.

A helyi siker ellenére a helyzet tovább romlott a konföderáció számára, s Grant még azt is megengedhette magának, hogy megtorlásul egy merész déli portyára (egy hadtest mindössze 8 km-re közelítette meg a washingtoni Fehér Házat Jubal A. Early vezetésével 1864. július 11-12-én!) megosztotta erejét, és Sheridan lovassági hadtestével pusztító hadjáratot indított a Shenandoah-völgy ellen, míg maga ismét egy megkerüléssel próbálkozott, amely az erődítménnyé alakított Petersburg városánál akad el majd június közepén. Petersburg ostroma már a háború utolsó szakaszának kezdetét jelentette, itt vívott Lee és Grant kilenc hónapnyi kínkeserves felőrlő csatát, amely ténylegesen eldöntötte a háborút 1865 áprilisára.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: John Keegan: Az amerikai polgárháború. Bp.: Akadémiai, 2012

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.