K&H Vigyázz, kész, pénz!

Online pénzügyi verseny középiskolásoknak

vigyazz-kesz-penz-penzugyi-vetelkedo

A koronavírus miatt kialakult helyzet egy teljesen új életmóddal ismertetett meg bennünket. Ezt igazolták a 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői is, amikor az idei évben a vetélkedő regionális középdöntői egy izgalmas online felületen kerültek sorra. A döntőnek szintén ez az új platform ad majd otthont, ahol Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye csapatai a másik hét régió legjobbjaival vethetik össze pénzügyi tudásukat.

A döntőbe jutott csapatok: Milliárdosok (Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár), NóLéDi Plusz (Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr), Tekergők (Hunyadi János Evangélikus Gimnázium, Sopron), Félkerek Asztal Lovagjai (Bárdos László Gimnázium, Tatabánya).

A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános és középiskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2019-ben immár 8264 fő részvételével zajlik a verseny.

2010 óta a vetélkedőre összesen 759 településről 1696 iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint 46200 résztvevő diákot jelentett. A verseny a 2019/20-as tanévtől innovatív, online rendezésű középdöntővel várja az egyes régiók legjobbjait. A K&H Csoport a pénzügyi vetélkedő programjával a felnövekvő generáció pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani.

Winkler Csaba

2020.06.03