Jövőre veletek ugyanitt

A Győri Nemzeti Színház 2020/2021-es évada

gyori-nemzeti-szinhaz-jovore-veletek-ugyanitt-evad

A Győri Nemzeti Színház Jövőre veletek ugyanitt mottóval hirdette meg következő, 2020/2021-es évadát. Továbbra is a régi, jól megszokott játszóhelyen várják közönségüket, minden előadásukat a Nagyszínházban, illetve a Kisfaludy Teremben mutatják majd be. A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet miatt összesen 116 előadásk maradt el, ezekből később a bérletes produkciókat tudják majd pótolni.

Rendhagyó körülmények közt, a jelenlegi egészségügyi helyzethez igazodva, szűk körben, a Győr+Tv kamerái előtt hirdették meg következő, Jövőre veletek ugyanitt elnevezésű évadukat. „Amint megnyomják a döntéshozók a zöld gombot, reméljük, hogy újra megtelnek a széksorok” ‒ szólt Forgács Péter igazgató köszöntője az üres nézőtér előtt. „A bérletezésről akkor tájékoztatjuk a nézőket, amikor már minden lehetséges feltételt ismerünk arról, hogy miként nyithatjuk meg kapuinkat újra a közönség előtt, egyelőre a nézők türelmét kérem” ‒ majd köszönetet mondott mindazoknak, akik jegyeik árát nem igényelték vissza, ezzel is támogatva a színházat.

Az eseményre elfogadta meghívásukat Radnóti Ákos alpolgármester, Hermann-né Gesztrich Nikolett, a Kulturális Osztály osztályvezetője, Nagy Balázs színházért felelős polgármesteri biztos, Velekei László, a Győri Balett igazgatója, Silló István, a színház zeneigazgatója és Molnár Levente világhírű operaénekes, valamint Kszel Attila író, rendező.

Az önkormányzat nevében Radnóti Ákos alpolgármester összegezte az elmúlt hónapok eseményeit, kitért arra, hogy dr. Dézsi Csaba András polgármester a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz, átmeneti helyzetben anyagi segítséget nyújtott a színház művészeinek, illetve, hogy Nagy Balázst színházért felelős polgármesteri biztosnak nevezte ki, aki az önkormányzat és a társulat közötti kapcsolattartást segíti. Mint ismert, a polgármester társadalmi vitára bocsátotta a színház épületének sorsát, illetve egy új kulturális negyed felépítésének tervét. „Felmerült az elképzelés, hogy egy új kulturális negyed, azon belül is egy új színház épüljön a Rába gyár tulajdonában lévő elhanyagolt, igénytelen területen, ami a tervezett beruházásnak köszönhetően megszépülhetne (…) Ez egy óriási terv, nyilván jelentős összegre van szükség ahhoz, hogy ez meg tudjon valósulni, számítunk a győriek véleményére, juttassák ezt el hozzánk, meg fogjuk vitatni” – összegzett az alpolgármester.

A színház a Primadonnák utolsó előadása után, március 12-én a járványügyi helyzet miatt kénytelen volt bezárni, a munka azonban nem állt le, azóta is dolgoznak a műszaki stábok, a műhelyházban már készülnek az új díszletek a következő évadra. Az elmaradt bérletes előadások pótlását az újranyitásra vonatkozó szabályok ismeretében tervezik majd meg. Ezzel együtt megkezdődhet a reményteljes, következő évad a Győri Balett szeptemberre tervezett bemutatójával. „Az a dolgom, hogy méltó legyek az elmúlt 40 évhez – fogalmazott a társulat frissen kinevezett igazgatója, Velekei László, az értékeken keresztül pedig megújulást hozzak, hiszen az életünk és a művészetünk is egy körforgás. Ennek szimbólumaként hirdetjük meg az első bérletes előadásunkat, a Körforgás estünket, két tehetséges koreográfussal, Eno Pecivel és Lukács Andrással.

Senkim nincs” ‒ énekelte az éteri hangú Bori Réka a Menyasszonytáncból, a világ egyetlen klezmer musicaljéből. Jávori Ferenc „Fegya”, Böhm György és Kállai István zenés darabját Forgács Péter rendezi a fiatal színésznővel a főszerepben, aki érzelmekkel teli produkciójával ismét elbűvölte a jelenlévőket. Bori Réka az Elisabeth című musical címszerepében sikerrel bizonyított már az idei évadban, a tervek szerint ezt az előadást szeptember elején is bemutathatja a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

A Győri Nemzeti Színház negyedik alkalommal hoz létre közös előadásokat a Coopera társulással. „Az elmúlt évek operajátszási gyakorlatáról bebizonyosodott, hogy piacilag működőképes, több színházzal együttműködésben hozunk létre olyan profi produkciókat, melyekben az ország első számú énekesei mutatkoznak be a győri közönség előtt” – hangsúlyozta Silló István zeneigazgató. A nemzeti összetartozás emlékévében Erkel Ferenc kultikus operáját, a Bánk bánt tűzik műsorra Vidnyánszky Attila rendezésében, a címszerepben Molnár Levente világhírű operaénekessel. „Az egész magyarság számára szeretnénk bemutatni ezt az operát, ami augusztus 20-án debütál Budapesten. Vidnyánszky Attila többször rendezte már ezt a remekművet, ami olyan erőt és élményt képvisel, melyre méltán lehetünk büszkék. Száz év múltán is erős magyar tudat van bennünk, és én mint határon túli székely ember nagyon megtisztelőnek érzem, hogy a címszerepet énekelhetem.

A nagyszínházi bemutatókat egy nagyoperett, a Csókos asszony zárja Gábor Sylvie rendezésében Mózes Anitával, Nagy Balázzsal és Ungvári Istvánnal, akit régen láthatott a közönség zenés produkcióban. A színház kiváló művésze otthonosan mozog ebben a műfajban is, „Asszonykám, adj egy kis kimenőt” ‒ szólt előadásában az ismert dal a sajtótájékoztatón.

Következő évadunkban érkezik két filmsiker színpadi változata. A Szerelmes Shakespeare-t Bagó Bertalan rendezésében láthatjuk majd, Dunai Csengével és Kurucz Dániellel a főszerepben. A Kisfaludy Terem bemutatójában, az Esőemberben Posonyi Takács László és Kolnai Kovács Gergely alakítja a testvérpárt, az előadás rendezője pedig Finnországból érkezik. Ő Pekka Laasonen, a Kuopiói Városi Színház korábbi igazgatója, aki tavaly Forgács Pétert kérte fel, hogy rendezze meg ott a híres Kabarét. A musical óriási szakmai és közönségsikert aratott. Ez a mostani finn-magyar együttműködés hasonló izgalmat rejt magában, erről szólt videóüzenetében a lelkes művész. „Rendkívül boldog vagyok, hogy rendezhetek az általam csodált és szeretett győri színházban. Győr finnországi testvérvárosában, Kuopióban élek és dolgozom, évtizedek óta szeretem Magyarországot és csodálom a magyar színművészetet. Izgatottan várom a közös munkát, köszönöm Forgács Péter igazgató úrnak a meghívást!

A Vill-Korr Sulibérletben Kszel Attila ismét szabadjára engedi fantáziáját, és Daniel Defoe regénye alapján a magányos hajótörött, Robinson Crusoe „igaz” történetének ment utána. „Az ismert regényben alapvető kitétel, hogy a fehér ember rabszolgájának tekinti a színesbőrűt. Biztos, hogy nekünk ezen igazságokat kell továbbadnunk? Helyénvaló ez?” ‒ teszi fel a kérdést a szerző, aki hasonlóan, mint a Ludas Matyi jr. című előadásban, a párhuzamos igazságok mentén szőtte újabb zenés vígjátékát.

A Nagyszínpadon az elmondottakon kívül látható lesz Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című tragikomédiája Funtek Frigyes rendezésében, illetve Szigligeti Edétől a Liliomfi Szűcs Gábor dirigálásában, a Kisfaludy Teremben pedig Ken Ludwig A hőstenor című bohózata Tasnádi Csaba rendezésében. A Vill-Korr Sulibérletben továbbá Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom (fantasy komédia, rendező Gábor Sylvie) és Mark Twain Tom Sawyer kalandjai (ifjúsági színjáték, rendező Hegedűs Ildikó) kapott helyet.

A 2020-2021-es évad digitális műsorfüzete itt található.

Győri Nemzeti Színház

2020.06.02