Ki ne élt volna már át egy hirtelen jött nyári záport, felhőszakadást, annak ellenére, hogy azt már az időjósok jó előre beharangozták volna. Ilyenkor nincs is megnyugtatóbb a női táskából előrántott összecsukható esernyőnél, amely egyébként népszerű kellék az aktatáskát hordók körében is. Ezt a praktikus találmányt többen is magukénak vallják: a kínaiak, az angolok, sőt mi magyarok is. De akkor kié az igazi dicsőség? Rövid időutazásunk nyomán ítélje meg mindenki maga!

Régészeti leletek is bizonyítják, hogy a napsugárzás, illetve az eső ellen védelmet nyújtó merev ernyők valóban a Távol-Keleten születtek. A legrégebbi ernyőábrázolás a Kr. e. 11. századi Kínából származik. Csin Si Huang-ti, Kína első császára sírján (i. e. 210) is látható egy rögzített változata az Agyaghadsereg kocsiján. A legendájuk szerint egy Lou Pan nevű nő találta fel, és san-kai-nak nevezte az akkor még papirosból készült segédeszközt. A távol-keleti országokban ma is kultusza van a bambusznád nyelű, drága selyem vagy remekművű szőtt pamut borítású dekoratív ernyőknek.

Kétségtelen, hogy innen indult hódító útjára a Közel-Kelet felé. Ahol minden nép saját karakterének és éghajlatának megfelelően alakította, de már ekkor a méltóság szimbóluma lett. Az egyiptomi és babilóniai régészeti leletek tanúsága szerint a Nap perzselő sugarai elleni védelmül használták a legyezővel kombinált változatát, amely csatában zászlóként is funkcionált, akár az aztékoknál. Az ókori görögök és a rómaiak asszonyai már selyemhuzatú ernyőkkel árnyékolták magukat a szikrázó napsütésben, de esőben eszük ágában sem volt a gyönyörű „kísérőiket” az időjárásnak kitenni, egyszerűen nem mentek ki az utcára. (Arisztophanész is megemlíti a nők általánosan használt kiegészítői között.) Persze ernyője főleg annak volt, aki ezt „megengedhette magának”, így a tehetősek szimbóluma lett. A rómaiak használták bőrrel fedett változatát, ezt vette át a keresztény egyház, de már egész más célból és formában. A pápák „pajzsa” lett, hiszen minden nyilvános, főleg ünnepi alkalomkor egy-egy ernyőhordó kísérte őket. Formailag a drága ernyők helyét a baldachin vette át, de szerepe nem változott, világi és lelki hatalmuk kifejezője lett. A történelem folyamán több pápa ernyőt ajándékozott kegyképpen a keresztény császároknak.

A későbbi századok Európájában is tetten érhető, mint a gazdagság jelképe. Híressé vált például Viktória angol királyné 75.000 frankos ernyője, amivel megajándékozta az egyiptomi szultánt. A praktikus eszköz csak jóval később szolgálta az időjárási viszontagságok elleni védekezést. Ehhez nagy lökést adott, amikor a 18. század végén, 1786-ban a brit John Beale benyújtotta szabadalmát az összecsukható („lehúzható”) változatra. Eleinte divatcikknek számított, „a merevítése halcsont, a nyele ébenfa, a díszítése ékkő és/vagy csipke volt.” Az ipari forradalom azonban megteremtette tömeggyártásának feltételeit, így beköszöntött az esernyők fénykora. 1840-ig negyven különféle szabadalmat jegyeztettek be az ötletes ezermesterek és újítók, amelyek közül a legjelentősebb Henri Hollandé, aki olcsóbb acélmerevítésre cserélte le a vázat, és Samuel Foxé, aki U alakú Paradon bordázattal tökéletesítette a merevítést (1852). Az sem véletlen, hogy az angolok váltak a legnagyobb forgalmat lebonyolító esernyő-nagyhatalommá.

Egy fél évszázad múltán egy vas megyei kis faluban a Balogh testvérek apró műhelyében született meg a mai értelemben kicsire összecsukható, zsebben is hordható esernyő. Az ostffyasszonyfai (Vas megye) születésű Balogh Károly és Kálmán itthoni és külföldi tanulmányainak befejeztével Uraiújfaluban alapított géplakatos műhelyt 1920-ban. A napi teendők mellett számos újításon is dolgoztak, gondolkodtak.

Remek fejlesztéseik közül ez vált a legjelentősebbé, amelyre 1923-ban kértek és kaptak szabadalmi védelmet, de magyar kivitelezőt hiába kerestek. Végül egy nyugatra induló rokonuknak adták a prototípust, hátha több szerencséje lesz vele. Így is történt. A kicsire összecsukható, már majdnem automata szerkentyű Ausztriából kiindulva meghódította öreg kontinensünket, hogy aztán a tengeren túlon is learassa a babérokat. Hogy a feltalálók neve ne merüljön feledésbe, Uraiújfaluban minden évben esernyőfesztivállal emlékeznek meg róluk.

Az ernyő azon túl, hogy praktikus, nagyon mutatós is, nem csoda, hogy a művészek is felfedezték mint látványelemet, lehet az tánc, festészet, dekoráció vagy akár építészet.

SzaSzi

Források: web.archive.org, en.wikipedia.org, vaol.hu, evamagazin.hu

A képek a flickr.com és a Wikimedia Commons gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 13. kép.

A 12. kép a Vas Megyei Levéltár gyűjteményébe tartozik, írásbeli engedéllyel használjuk fel.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: A (papír)zsebkendő
2. rész: A rúzs