444

A múlt értékeit menti – Beszélgetés dr. Vehrer Adél néprajzkutatóval

Sulyok Attiláné írása

vehrer-adel

Dr. Vehrer Adél a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának docense, a közösségszervezés BA szak vezetője. Kutatási területe elsősorban a népköltészet, de az utóbbi években az idősödő korosztály jellemzőivel, a generációk közötti ismeretátadással is foglalkozik.

Tanári és kutató munkája során már tíz könyvet írt. 2004-től a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének tagja. Végigjárta a tudományos ranglétrát, 2009-től egyetemi docensként dolgozik, kultúraközvetítéssel, közművelődéssel kapcsolatos tárgyakat tanít. Munkásságáért 2012-ben a Győr-Moson-Sopron Megye Közművelődéséért Dr. Kovács Pál-díjat kapta. Oktatói munkáját a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata 2017-ben „Oktatók a hallgatókért” Díjjal jutalmazta.

Győrben, a Kazinczy Gimnáziumban érettségizett. 1992-ben tanítóként végzett Győrben az Apáczai főiskolán, később felnőttképzési és művelődési menedzser, majd néprajz szakon tanult a pécsi egyetemen. Gyermekkora óta gyűjti és kutatja szülőföldje néprajzi értékeit. 2002 óta a néprajztudomány és a kulturális antropológia doktora, summa cum laude minősítéssel, a Templomos lovagok az európai néphagyományban című disszertációjának megvédésével. Munkája 2004-ben jelent meg, és könyvsiker lett.

Sokrétű munkája során eddig tíz könyvet publikált: Először Tuba Lajos sokorópátkai parasztember élettörténetét dolgozta fel Öt világot éltem meg címmel (1992), később Népi kultúra címmel főiskolai jegyzetet írt (2003), majd A harangozóhegyi vár története a sokorói szájhagyományban jelent meg. A templomos-monda a sokorói szájhagyományban című könyvét 2007-ben publikálta, utána a Népi kultúra – néprajzi alapismeretek látott napvilágot. Az 1956 a sokorópátkai szájhagyományban magyar és angol nyelven is olvasható. Legújabb könyve Tényő történeti mondavilágáról szól, amely néhány hónappal ezelőtt jelent meg.

Ebben a kötetben sok érdekes történetet gyűjtött össze a sokoróaljai településen a honfoglalás korától kezdve. Az egyes történelmi korokhoz kapcsolódó mondákat külön fejezetekben írta le. A könyvnek nagyon örültek a tényőiek, de időnként egy-egy mondán maguk a falubeliek is csodálkoztak, mert nem ismerték mindet, és ezek rövid időn belül a feledés homályába vesztek volna. Így viszont fennmaradnak, és erősítik az emberekben a szülőföldhöz kötődést. Minden mondánál megpróbálta kideríteni, mi lehet a valóságalapja, de számára nem ez a legfontosabb, hanem maguk a történetek és az, ahogy az idős emberek elő tudják adni azokat. Indíttatását tekintve több szempontból is szoros a kapcsolata Tényővel. Két dédapja a faluban élt, édesanyja itt dolgozott, ő a szomszédos Sokorópátkáról származik.

Miért lettél néprajzkutató? Mikor határoztad el, hogy ezt a szép hivatást választod?

Sokorópátkán nőttem fel, ahol a falubeliek összetartó közösséget alkotnak a mai napig. Kiskoromban a felnőttek összejártak, segítettek egymásnak a mezőgazdasági munkákban, a termények feldolgozásában, vagy akár egy melléképület felépítésében. Közben beszélgettek, anekdotáztak. Mindig szívesen hallgattam a felnőttek beszélgetéseit. Tízéves koromtól honismereti szakkörös voltam, melyet Kovács Imre tanár úr vezetett. Ő tanított furulyázni, zongorázni, és a történelem iránti érdeklődésemet is neki köszönhetem. Középiskolás koromban is tartottam vele a kapcsolatot, támogatott engem, segítségével több díjat nyertem országos honismereti és néprajzi pályázatokon. A tanítóképzőben már egyértelmű volt, hogy beiratkozom Barsi Ernő kurzusaira, amelyek tovább mélyítették népi kultúra iránti érdeklődésemet. Ekkor határoztam el, hogy hivatásszerűen is néprajztudománnyal szeretnék foglalkozni. A TK utolsó évében jelentkeztem a pécsi egyetem néprajz szakára, ahol Andrásfalvy Bertalan tanítványa voltam. Az egyetem utolsó évében visszahívtak a győri alma materba tanítani.

Melyik kutatási területekkel foglalkozol a legszívesebben?

A történelem és az irodalom iránti érdeklődésem a népköltészet felé vonzott, azon belül is a történeti mondákhoz. A doktorimat a templomos lovagokhoz kötődő európai népköltészetből írtam. A templomos lovagrendről szóló történetek a középkor óta az érdeklődés középpontjában állnak. Ezt a rendet a keresztes háborúk idején, 1118-ban néhány francia lovag alapította a jeruzsálemi zarándokok védelmére. Nevüket szálláshelyükről kapták, mert a Jeruzsálemi Nagytemplom mellett kaptak helyet. Később nemzetközi lovagrenddé alakultak, tagjaik pedig szerzetesi esküt tettek. Az 1200-as évek közepére a templomos rend birtokai behálózták egész Európát. Tíz tartományt hoztak létre, Magyarországon a XII. században tűntek föl először. A hazánkban vörös barátoknak nevezett rendtagok a mondák szerint valójában nem tipikus szerzetesi életet éltek, később ezért szüntették meg rendjüket.
Győr környékén több olyan település található, amelyeket a források egykori templomos birtokként tartanak számon. Jelentős azoknak a falvaknak a száma, melyekben most is él a vörös barátok mondája. Több sokoróaljai faluban is templomosokat helyez a hagyomány egy kolostor- vagy várromba. Napjainkban sok idegen szokást veszünk át. Ezek terjedését nem tudjuk megállítani, de a saját hagyományainkat meg kell őrizni, és ha lehet, akkor ötvözni kell a kettőt, és ebből új hagyományt teremteni. Mint pl. 2017-ben október végén Sokorópátkán a „kísértettúra” családok részvételével. Mintegy 300 fő résztvevő ismerte meg a vörös barátokról szóló mondakört, majd a mécsesekkel kivilágított útvonalon közös túrán vett részt a vörös barátok hajdani várának helyszínére. Ilyen szokások is erősíthetik a szülőföldhöz való kötődést.

Mely történelmi korok állnak hozzád legközelebb?

Mindenképpen a középkor. Itt a Sokoró vidékén elég erős a honfoglalás kori hagyományok őrzése, bizonyára Pannonhalma közelségének köszönhetően. Szent László, Árpád, IV. Béla, István és Gizella, valamennyihez kötődik monda a környékbeli településeken.

vehrer-adel

Mikor kezdtél az Apáczai főiskolán tanítani? Hogyan tudtátok megoldani az online oktatást és a vizsgáztatást?

1995-ben, gyakornokként egy évet, majd 1996-tól főállásban vagyok a közművelődési tanszéken. A járvány kitörésekor az első beruházásom egy router volt, a többi jó minőségű felszerelésem már megvolt itthon a digitális oktatáshoz. Néhány éve foglalkozom ezzel a témával, mobil applikációkat használok az óráimon, így nem ért váratlanul ez a helyzet. Már ismertem a digitális tantermeket, az online tesztkészítő felületeket, és az általam tanított csoportok is képben voltak. Az oktatás folyamatát zökkenőmentesen folytattuk, csak éppen nem találkoztunk személyesen egymással. Ami plusz feladatot jelentett, hogy lelki segítséget is kellett nyújtani azoknak a hallgatóknak, akik nehezen viselték a karantént. Így az online órák végén mindig szakítottam időt arra, hogy kötetlenül beszélgessünk, meghallgattam őket, és próbáltam segíteni, tanácsokat adni.

Vannak olyan tanítványaid, akikre különösen büszke vagy?

Nem szeretnék senkit sem név szerint kiemelni, mert már sok ilyen tanítványom volt. Többen kiemelkedő eredményeket értek el az országos TDK-n, sőt olyan is akad, aki bejutott a doktori iskolába.

Hány könyved jelent meg eddig? Készül-e jelenleg újabb?

A Tényőről szóló könyvem a tizedik, és igen, mindig sok ötlet jár a fejemben. Általában a nyári szünet idején íródnak a könyveim, persze attól is függ a téma, sikerül-e pályázati forrást szerezni. Azt hiszem, a járványhelyzet tanulságai alapján idén az online tananyagok, tankönyvek írása élvez majd prioritást.

Hogyan fogadták az emberek az utolsó, Tényő mondavilágáról szóló könyvet?

Tényő hagyományaival eddig sokan foglalkoztak, mégis sikerült olyan történeteket is gyűjtenem, amelyekre már csak egy-két idős ember emlékezik vissza. Sok kedves telefont, Facebook bejegyzést, köszönetet kaptam ezekért.

Miért választottad éppen ezt a témát? Milyen módszereket alkalmaztál az anyaggyűjtés során?

Tényőhöz kötnek a családi gyökereim, két dédapám is innen került Pátkára. Ezenkívül a falu vezetőivel és az értéktárral is tartom a kapcsolatot, több előadást tartottam ott az elmúlt években. Már gyermekkoromban is gyűjtöttem mondákat Tényőn, amelyekből néprajzi pályamunkát írtam. Ez volt a kiindulópont, elővettem a régi kazettákat, digitalizáltam, és újrahallgattam. Aztán útra keltem a faluban, először a legidősebbekhez mentem, de olyan is volt, hogy valakit az utcán szólítottam le. Végül a gyűjtött anyagot kategóriákba soroltam, és a végén történelmi korszakonként elém tárult a falu szájhagyományos története. Írott forrásokat, történelmi monográfiákat is tanulmányoztam, és az ezekből származó hiteles adatokat összevetettem a szájhagyományban megőrzött emlékekkel. (Azt is tervezi, hogy ezeket a mondákat beleteszi a kulturális régióismeret kurzusa tananyagába. Illetve vannak további ötletei, kötettervei is.)

Úgy tudom, hogy tanítottál a Nyugdíjas Egyetemen is. Hogyan látod az idősek helyzetét a mai társadalomban?

Igen, már két alkalommal. Európában az utóbbi évtizedekben egyre fontosabbá vált az idősödő korosztály jellemzőinek kutatása. A generációk közötti párbeszéd szükségessége fontos kérdéseket vet fel. A nyugdíjba vonuló munkatársak és kezdők közötti tudásmegosztás, vagy a nagyszülők és unokák közti ismeretátadás jelentősége vitathatatlan. A 60 év felettiek számos tapasztalattal gazdagíthatják a fiatal generációk tudását. Az unokák korosztálya pedig a mai modern technológiák rejtelmeibe avathatja be nagyszüleit.
Az a cél, hogy az időskorúak minél hosszabb ideig megőrizzék aktivitásukat. Különböző eszközei lehetnek: a művelődés, a közösségi életben való részvétel, az önkéntes munka és a tanulás. Az egészséges élet alapja a rendszeres tevékenység, ezáltal az ember hasznosnak érzi magát a társadalomban. A hasznosság érzése fokozza az önbecsülést, segíti a szervezet normális működését, és lassítja az öregedést. Azok az idősek, akik nyugdíjazás után megfelelő elfoglaltságot találnak maguknak, akiknek feladatuk van, egészségesebb és hosszabb életet tudnak élni. Az aktív öregkor a társadalomnak is érték. Az idősek ebben az életszakaszban meg tudják valósítani mindazt, amire korábban nem jutott idejük.

vehrer-adel

Milyen jövőbeli terveid vannak?

Tavaly szeptemberben indítottuk az egyetemen a közösségszervezés szakot, melynek én vagyok a vezetője. Nagyon sok energiát fordítok arra, hogy a hallgatók maguk is közösséget alkossanak, tehát az írás és tanítás mellett a közös programok, saját tradíciók kialakítása foglalkoztat most legjobban. Van indulónk, logónk, Facebook-oldalunk (Közösségszervezés szak Győr), a hallgatókkal tervezzük a vicces próbatételeket az újoncok számára, és természetesen az ünnepélyes felavatásukat. Nagyon várjuk az elsősöket, sok-sok meglepetéssel. Most segítem a hallgatókat a hagyományok megteremtésében, aztán ha rögzülnek, önálló életre kelnek, akkor már távolról figyelem majd a közösségformálódás dinamikáját. Ez is alkotási folyamat, hasonlóan a könyvíráshoz.

Régóta ismerjük egymást, tudom, hogy két nagylányod van, Flóra és Kozima, akik még tanulnak. Mit jelent számodra a család?

Nagyon szeretjük együtt tölteni a szabadidőnket, szívesen kirándulunk, közösen főzünk, kertészkedünk. Az utóbbi hónapok nehéz időszakában nagyon jó volt, hogy több időt tölthettem velük.

Mivel május van, eszembe jutottak a régi májusfák, ezekkel egyre ritkábban találkozhatunk. Kinek állítottak régen májusfát? Légy szíves, mesélj kicsit a májusfaállítás szokásáról!

Ma már a legtöbb te­le­pü­lé­sen a lá­nyok­nak ál­lí­tott má­jus­fa kezd ki­men­ni a di­vat­ból, sajnos egyre kevesebbet látni. Századokon át azonban a tavaszünnephez kötődött ez a hagyomány. A májusfának alkalmas fát a falu legényei éjszaka vágták ki az erdőn, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően, minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga szeretője háza elé. Régen a lá­nyos házak előtt ál­lít­ották a fát, általában minden nagylány kapott májusfát, és szégyennek számított, ha valaki kimaradt. Egyes vidékeken a májusfa a nagylányság elismerését jelentette, ezután mehetett a lány bálba. „A májusfát a lány udvarlója állította barátaival. Erről tudták a faluban, kinek van udvarlója. A lányok mindig nagy izgalommal várták ezt a napot, mivel büszkeség töltötte el azokat, akiknek reggel, mire felébredtek, fa állt a házuk előtt. Akinek nem került májusfa, az szomorú volt.”  A má­jus­fa el­ső­sor­ban sze­rel­mi szim­bó­lum. Hazánkban jellemző, hogy gyakran állítottak középületek, vendéglők elé is.

Köszönöm a beszélgetést, és további sok sikert kívánok!


Dr. Vehrer Adél néprajzi gyűjtései során azt tapasztalta, hogy a falvakban az idősebb korosztály kihalásával eltűnnek a régi mondák és hagyományok. A történeti mondák gyűjtése és lejegyzése napjainkban ezért különösen fontos és időszerű. Munkájával hozzájárul a régi történetek fennmaradásához, illetve emléket állít annak a korszaknak, amikor ezek a mondák még élénken éltek a szájhagyományban, és apáról fiúra szálltak.

Sulyok Attiláné
Fotók: Májer Csaba József (2-3. kép)

Források: vehreradel.hupont.hu, kisalfold.hu, gyorplusz.hu, ciframuhely.hu

2020.05.28