Velekei László lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója


seregi-dij-velekei-laszlonak

Velekei László jelenlegi művészeti vezető lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója, miután a társulatot 29 éve vezető Kiss János megbízatása lejár, és nem pályázott újra a pozícióra. Az új igazgató megbízólevelét május 20-án adta át Győr polgármestere, Dézsi Csaba András.

Velekei László elmondta, hogy pályázatának mottója a tradíció és innováció volt, mert a társulatnak az elmúlt negyven évben szerzett értékeit szeretné felhasználni abban a megújulásban, amelyet a kor megkíván. A jövőben szeretnék a fiatalokat hangsúlyosabban megszólítani, a marketingstartégiával pedig aktívabb közönséget kialakítani – tette hozzá.

Felidézte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma tavaly decemberben írt ki pályázatot az igazgatói posztra, amelyre januárban adta be szakmai munkáját, egyedüli pályázóként. A szakmai meghallgatás után már csak arra vártak, hogy a márciusi győri közgyűlés is elfogadja a szakmai grémium döntését. A koronavírus-járvány miatt azonban ez elmaradt, ezért kérték meg a polgármestert, hogy még az évad vége előtt fogadja el a testület döntését.

Kiss János emlékeztetett arra, hogy már öt évvel ezelőtt elhatározta, nem adja be pályázatát 2020-ban, mert Velekei Lászlót szeretné igazgatónak. Az elmúlt öt évben erre készültek mind a ketten – fogalmazott. A következő egy évben marad a társulatnál, segíti az új igazgató munkáját, és szervezi a Magyar Táncfesztivált. „Mi egy család vagyunk, csak már nem én leszek a családfő” ‒ mondta, hozzátéve, hogy eddig is az élete volt a Győri Balett, és ez nem fog megváltozni.

A városnak szüksége van a folytonosságra, és ezt Velekei László tudja biztosítani, támogatja őt Kiss János mellett az egész társulat is – hangsúlyozta Dézsi Csaba András polgármester. Fantasztikusnak nevezte, hogy Kiss János nemcsak kinevelte az új igazgatót, hanem segíti a munkáját a jövőben is. Hangoztatta, hogy Kiss János példa lehet mindenkinek, mert azzal a döntésével, hogy nem pályázik újra az igazgatói posztért, nem a saját szakmai pályafutását tette előtérbe, hanem a társulat sorsát. Kevés ilyen példa van előttünk – fogalmazott.

A Győri Balett tavaly ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját. Kiss János alapító tagja volt a társulatnak, 1991 szeptembere óta vezetője is. Velekei László Markó Iván és Kiss János után a harmadik igazgatója lesz a társulatnak.

Fotó: Győri Balett
Forrás: MTI

2020.05.21