Érdekesség, hogy Anelli eredetileg Luigi Mosca számára készítette el a szöveget, akinek azonos című operáját 1808-ban be is mutatták tisztes sikerrel a milánói Scala-ban, de hamar feledésbe merült. Rossininek azonban megtetszett a téma, olyannyira, hogy se Anellitől, se Moscatól nem kért engedélyt. Nem is lett volna erre ideje, mivel a válsággal küzdő színház impresszáriója, Cesare Gallo óriási bajba keveredett, mivel a megígért operával nem készült el egy kevésbé ismert zeneszerző. Ezért megkérte Rossinit egy másik zenedráma elkészítésére, de új szövegkönyvet már nem lehetett ennyi idő alatt megírni. Néhány módosítást leszámítva ugyanazt a librettót zenésítette meg, mint Mosca. Szokásához híven gyorsan dolgozott Rossini, a partitúrát 17 vagy 28 nap alatt készítette el. Ő maga így írt erről a különleges alkotói folyamatról: „Az ihletet semmi sem tüzeli jobban, mint a szükség, legyen bár szó a lesben álló kottamásolóról, avagy a haját tépő impresszárió tombolásáról. Az én időmben harmincéves korára az összes olasz impresszárió megkopaszodott.” Rossinit a rá nehezedő nyomás nem gátolta, inkább extra inspirációt jelentett számára, olyannyira, hogy új művében „mesterien kezelte a komikumot”, ezáltal a L’italiana in Algeri lett első kiemelkedő opera buffája.

A címszerepet Marietta Marcolini (1780-1855) neves olasz kontraalt énekesnő alakította. A férfi főszerepet, Mustafát pedig a kor egyik leghíresebb basszistája, Filippo Galli (1783-1853) énekelte. A további szerepekben színpadra lépett Serafino Gentili (1775-1835, Lindoro), Paolo Rosich (Taddeo), Luttgard Annibaldi (Elvira), Annunziata Berni Chelli (Zulma), Giuseppe Spirito (Haly). Az ősbemutatón Alessandro Rolla (1757-1841), a neves hegedűművész és karmester vezényelt.

A korabeli beszámolók alapján az előadást „fülsiketítő, szakadatlan és általános ovációval” fogadta a nézősereg. A neves író, Stendhal „hasonló lelkesedéssel jelentette ki, hogy Az olasz nő Algírban tökélyre vitte az opera buffa stílust, hiszen éppannyira vigalmas, amennyire a világ nem az”. Maga Rossini azonban nagyon meglepődött a hirtelen összecsapott operája fogadtatásán: „Azt hittem, a velenceiek bolondnak tartanak majd, meghallván operámat. Nos, a tapsokból azt gondolom, ők még nálam is bolondabbak.” A korabeli sajtó képviselői is lelkesedéssel fogadták Rossini remekművét. „Zenéjének frissességét, technikailag igényes áriáit és együtteseit, valamint hangszerelését” emelték ki. A premiert követően „az ajándékboltok legkelendőbb árucikke lett Lindoro egyik cavatináját játszó zenélődoboz”.

Érdekesség, hogy a címszerepet éneklő Marcolini az ősbemutatót követően megbetegedett, emiatt el kellett halasztani a következő előadást, a tíz napos kényszerpihenő „még tovább növelte az opera iránti érdeklődést”. Ezen időszakban ugyanis „az emberek tolongtak a jegyekért”. Végül a L’italiana in Algeri egészen az évad végéig műsoron maradt, és a következő szezon során is többször előadták, és számos itáliai és európai város operaháza is bemutatta.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Opera képes enciklopédia összeáll. Stanley Sadie; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve; Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; wikipedia