319

Debreczeni-Droppán Béla: Múzeumkerti kalauz

Vass György könyvismertetője

debreczeni-droppan-bela-muzeumkerti-kalauz

… a Múzeumkert nem egy vasráccsal körülkerített kert, hanem az egész világ, amelynek határa mindenfelől a végtelenség.” (Pásztor Árpád) Impozáns kivitelű, kivételesen gazdag ismeretanyagú, hihetetlenül bő forrásbázisú, aprólékos gondosságú, különleges és meglepő kuriózumokat feltáró, rendkívül érdekes, izgalmas, tanulságos, ismeretterjesztő jellegűen olvasmányos művelődéstörténeti és emlékezetpolitikai kalandozás.

A téma első teljességre törekvő, monografikus igényű, szintézisteremtő erejű feldolgozása a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusának a tollából – másfél évtizednyi kutatómunka eredményeként. Szakembernek és laikus olvasónak egyaránt élvezetes és emlékezetes befogadói élményt nyújtó kötet. A szinte enciklopédikus ismerettár lenyűgöző panorámája már-már letehetetlenné teszi a könyvet. Kézikönyvi értékű, magas szakmai színvonalú, hiánypótló mű. Igazi honismereti kalauz minden értelemben minden érdeklődőnek.

A Múzeumkert – amit természetesen nem lehet a múzeum épülete (1847) nélkül értelmezni – szerves része nemzeti történelmünknek, kultúránknak, identitásunknak. Olyan helyszín, ami évszázadok ölelésében köti össze a magyarságot, s ami a sorsközösségi együvé tartozás lelki, érzelmi és spirituális eszméltető élményét nyújtja. Olyan történelmi színtér, ami meghatározó szerepű és kiemelkedő fontosságú Magyarország és az egyetemes magyarság számára. A múzeumpalota őrzi nemzeti múltunk becses szellemi és tárgyi örökségét, kertje pedig elsőrendűen 1848 forradalmi napjainak magasztos emlékét – egy közös vérkeringésű szimbiózisban. Számunkra ez az örök múzeum és ez az örök kert. Így együtt elválaszthatatlanul és eltéphetetlenül, az emlékezet időtlenségében. Mert egymás nélkül tényleg nem értelmezhetők.

A Múzeumkert több, mint egy közpark. A magyar nemzet kertje. Az ország és a főváros történelmének hű tükre. A pihenés, a felüdülés és a szórakozás mellett megannyi fontos felemelő és tragikus esemény helyszíne. Az emlékezés szent helye. Ikonikus és kultikus zarándokhely. Ezért is lett a Múzeumkert és a Magyar Nemzeti Múzeum 2013-ban nemzeti emlékhely.

1861-től, majd a dualizmus korában egészen 1902-ig, a két ház a még nem teljesen kész Országházba költözéséig a Múzeumkert számított a nemzet központi terének, hiszen a felsőház 1865-től, a képviselőház pedig 1861 és 1865 között a múzeum épületében tartotta üléseit. Utóbbi aztán átköltözött a kert közvetlen szomszédságába, egy palotába, a mai Olasz Kultúrintézet épületébe.

A kötetben 3 tematikus egységbe rendezve elevenedik meg a Múzeumkert világa. Az első részben (A Múzeumkert története) izgalmas részletekben tárul fel a kert több mint két évszázados története. A park területe az ott álló villával a 18. század közepén a kalocsai érsek (Klobusiczky Ferenc) tulajdonában volt impozáns francia kerttel. Halála után utódja, Batthyány József gróf, a majdani esztergomi érsek a század utolsó harmadában továbbfejlesztette a házat és a parkot is. Az ő halála után – az öccse idején (Batthyány Tódor) – a villa és a kert is pusztulásnak indult. Végül aztán az unoka (Batthyány Antal József) adta el 1813-ban az egész birtokot a létrehozandó Nemzeti Múzeum számára, ami 1837 és 1847 között épült, ill. készült el teljesen Pollack Mihály tervei szerint a lebontott érseki palota mögött.

A forradalmárokat, ama nevezetes napon, a múzeum körül még egy rendezetlen terület várta, három oldalról körülvett deszkakerítéssel. Ebben a forrongó helyzetben gondolni sem lehetett kertészeti munkálatokra, bár Kubinyi Ágoston múzeumigazgatónak nagyon is szívügye volt a parkosítás. Végül is – hosszú vajúdás után – 1855 és 1857 között született meg a Múzeumkert, melynek konkrét tényeit és további történetét, hosszabb-rövidebb szakaszokban elbeszélve, részletes, adatgazdag és jól dokumentált módon, érezhető érzelmi kötődéssel követi nyomon a szerző napjainkig, a 2018-2019-es átfogó, minden korábbinál nagyobb történeti parkrekonstrukcióig.

A második rész (Ünnepek és hétköznapok a Múzeumkertben) 6 tematikus egységben tekinti át a Múzeumkert különböző funkcióit és a magyar történelemben játszott különleges szerepeit ebben a sorrendben: a forradalom kertje; március 15. ünneplőhelye; társadalmi események kedvelt színhelye; pihenőkert, tanulókert; a szerelem kertje; gyermekparadicsom.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején a Múzeumkert nép- és különféle tömeggyűlések, tüntetések, tisztavatások, zászlószentelések helyszíne, ill. a nemzetőrség gyakorló tere volt. Az osztrák és az orosz megszállás idején két honvéd kivégzőhelyévé is vált. (Kubinyi Ágoston a végnapok idején meg tudta akadályozni, hogy katonai kórházat rendezzenek be a múzeum épületében.)

A forradalomra emlékező első ünnepséget csak az 50. évfordulón, 1898-ban tartották a kertben. Kisebb megszakításokkal ez volt az otthona és kerete az ünneplésnek 1937-ig. (Március tizenötödike 1927-től lett hivatalos állami ünnep.) 1946-tól újra tartottak a kertben ünnepségeket, amit az ’50-es évektől igyekeztek irányítottan eljelentékteleníteni. Kossuth, Petőfi és Táncsics képmását felváltotta Rákosi, Lenin és Sztálin portréja. (1951-től az ünnepet munkanappá fokozták le.) Érdekességként megemlítjük a Nemzeti dal korabeli tolmácsolóit: Kállai Ferenc (1953), Bessenyei Ferenc (1954), Sinkovits Imre (1955), Bitskey Tibor (1956). Egy kicsi lélekemelőbb időszak az 1980-as évek közepétől kezdődött egyre nagyobb tömegek részvételével. 1989-ben újra munkaszüneti nap, 1990-ben pedig hivatalos nemzeti ünnep lett március tizenötödike. 1991-ben Göncz Árpád és Antall József is szólt itt az ünneplőkhöz.

A Múzeumkert fontos társadalmi eseményeknek is gyakori színhelye volt. Kiemelten töltött be kegyeleti funkciót a gyászszertartások révén. A temetés részeként a nemzet nagy halottait a múzeumból, ill. a kertből kísérték utolsó útjukra. 1861 és 1944 között összesen húsz ilyen végső búcsúra került sor. Néhányat meg is említünk: Teleki László (1861), Kossuth Lajos (1894), Jókai Mór (1904), Kossuth Ferenc (1914), Görgei Artúr (1914), Ady Endre (1919), Eötvös Loránd (1919), Bem József (1929, hamvaival útban Lengyelország felé), Klebelsberg Kuno (1932).

A kert gyakran adott teret politikai nagygyűléseknek, tüntetéseknek (pl. házfelügyelők, házmesterek; kávéházi pincérek, zenészek, kávéfőzőnők és kenyereslányok; hajósok stb.), ill. sztrájkgyűléseknek is. Jelentős esemény volt a trianoni békediktátum ratifikálása elleni tüntetés az Ébredő Magyarok Egyesülete szervezésében (1920. november 8.) és a Magyarok Világkongresszusának megnyitó ünnepsége (1929. augusztus 22.). Rendszeresen tartottak a kertben szoboravatókat és hálaünnepségeket is. 1996 óta kiemelt rendezvénye a Múzeumkertnek a múzeumi világnaphoz (május 18.) kötött Múzeumok Majálisa az Év Múzeuma és az Év Kiállítása szakmai díjak ünnepélyes átadásával.

Népszerű igényeket kielégítő funkciója a kertnek kezdetektől fogva a pihenés és a tanulás. Ahogy létrejötte óta kedvelt találkahelye a szerelmeseknek is. A legifjabb korosztály számára pedig, szintén ősidők óta, önfeledt játszóhely szerepét töltötte be. Az 1880-as években a kert új megnevezést kapott: Muzi (Muzicska) lett becéző gyermeknyelvi elnevezése. Fizetős (2 krajcár), három ülőhelyes padokat 1861-től helyeztek ki a parkba, majd 1880-tól néhány szabad padot is. Egészen 1948-ig kellett fizetni az ülőhelyekért. 1954-ben az Országos Széchényi Könyvtár települt ki néhány évre a kertbe egy szürke színű pavilonnal Park-könyvtárat üzemeltetve. Mindenki ingyen kölcsönözhetett könyvet, újságot – csak egy zálogot kellett cserébe adni. Az ismerkedések egyik legkedveltebb helyszíne is a kert volt. Apróhirdetések tömegei vallanak erről. Csak egy példa 1909-ből: „Múzeumkertben többször látott bájos barna hölgyet, kéri bámulója, ismeretség lehetséges-e és mikor?” (A szerelmi szálnak sajnos van fekete oldala is, hiszen több öngyilkosságot is elkövettek a kertben szerelmi bánatból. De a gyermekparadicsomi lét is járt veszélyekkel, mert a múzeumlépcső és mellvédjei sajnos komoly töréses baleseteket is okoztak a játék hevében az idők során.) Aztán 1961-től új élménnyel gazdagodhattak vasárnaponként az idelátogatók: komolyzenei koncerteket hallgathattak a főhomlokzat előtti részen. 2019 őszére – a nagy rekonstrukció keretében – épült meg az új, immár tematikus, 440 négyzetméteres Muzi játszótér, mely a régi Múzeumkert gyermekvilágát idézi meg. A különleges játszóhely padjain megjelennek Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk (1906/7) és e mű ihletőjének, barátjának, Pásztor Árpád Muzi (1930) című regényének szereplőnevei. (Pásztor Árpád a Molnár-regény idősebb Pásztora; a híres einstand-jelenet helyszíne pedig természetesen a Múzeumkert. A Muzi csak néhány évvel játszódik korábban – 1887/1888 – A Pál utcai fiúk történési idejénél.) A Múzeumkert még több más szépirodalmi mű gyakori helyszíne és jelképe; slágerek, daljátékok is szólnak róla. Szabó István A napfény íze című filmje is utal rá a szerelmi szál kapcsán.

A harmadik rész (Szoborpark) a kertben található műalkotások (szobrok, emlékművek, emléktáblák, emlékkövek, sztélék, oszlopok, római kőemlékek, kutak, szökőkutak, csorgók) szöveges katalógusa. Ez a legterjedelmesebb fejezet, s talán ez lépi át leginkább a tudományos ismeretterjesztés határát, hisz az egyes – egyenetlen művészi színvonalú – alkotásokról szóló bemutatások valóban tudományos igénnyel készültek, bár egyes művek esetében hiányzik a tételes művészettörténeti leírás. De ezt az apróságot messze kárpótolja a műalkotások történelmi távlatba helyezett, sok-sok különlegességgel fűszerezett részletes, színes és élvezetes bemutatása. Kezdve a monumentális, reprezentatív elhelyezésű, szuggesztív 3 alakos (Toldi és Piroska) Arany János-szobortól (akinek a Margitsziget mellett a Múzeumkert volt a kedvenc pihenőhelye) Széchényi Ferenc, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Károly, Giuseppe Garibaldi szobrán át a Régészek emlékéig és a Tapintható modellszoborig. (Ez utóbbi elsősorban a vakok és gyengén látók tájékozódását segíti, amit az ő világnapjukon, október 15-én (2019) avattak fel, s a múzeum épületét és kertjét ábrázolja 1:250-es léptékben magyar, angol és Braille-felirattal.) Az emléktáblák közül (8 darab van) a legrégebbi a vörösmárvány Árvíztábla a kerítésen (ez csak a 2000. évi másolat, az eredeti a múzeumban van), melyet az 1838-as nagy pest-budai árvíz után állítottak, melyen egy kézfej mutatja a vízállás csúcspontját, ami akkor pontosan március 15-ére esett. A Bauer Sándor emléktábla (2001) a 17 éves fiatalember 1969. január 20-i, a szovjet megszállás elleni tiltakozásként, az északi mellvéden végrehajtott benzines önégetésének állít emléket. (A leíráshoz illusztrált fotó szerepeltetése – ami a tragikus tett utáni percekben készült – erős vitákat váltott ki.) A kétnyelvű, bronz emléktáblával ellátott Nemzeti emlékhely sztélét hivatalosan 2013. április 29-én, Széchényi Ferenc gróf születésének évfordulóján avatták fel. A Múzeumkert legfiatalabb emlékhelye Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok előtt tiszteleg (Bandholtz-emlékkő, 2019. október 5.), aki erélyes fellépésével megakadályozta, hogy száz évvel korábban a megszálló román csapatok kirabolják a múzeum gyűjteményeit.

Nagyon fontos, szakmailag nagyon értékes és olvasóként nagyon szerethető könyv a Múzeumkerti kalauz. Két kihajtható térkép között bő kétszáz oldal, s majdnem ugyanennyi – többségében most először publikált – kép (fotók, grafikák, festmények, térképek, helyszínrajzok, plakátok, jegyek, műsorfüzetek, karikatúrák, könyvillusztrációk, levelek, képeslapok, kotta, naptár), válogatott irodalommal a könyv végén. Feltétlenül érdemes lesz a kötetet a kezünkbe vennünk.

Zárásként idézzük fel – adózva a helyszín legemlékezetesebb történelmi eseményének – az egyik ’márciusi ifjú’, Birányi Ákos visszaemlékezését a nyomtatott 12 pont és Nemzeti dal szétosztásáról: „… a nyomtatvány-kiosztók ezeket előbb egyenkint adogatni kezdték, de csakhamar ostromolt várkint rohantatván meg, csomókint magasra feldobták, s úgy szórták a nép közé. Ezer kéz viaskodott a légben utánok, és százat meg százat összetéptek, csakhogy még rongyait is szerencsések lehessenek bírni…”. A Nemzeti dal egyik nyomtatott példányát maga Petőfi Sándor (aki itt nem szavalta el a költeményt) adta át ünnepélyesen Kubinyi Ágoston múzeumigazgatónak, amit saját kezűleg dedikált ezekkel a szavakkal: „Az 1848diki marczius 15kén kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomtatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete”.

Vass György

2020.05.14