17 éves korában, 1837 februárjában hallotta először a hívó szót, ő maga így fogalmazott naplójában: „Isten szólt hozzám, és meghívott szolgálatra. Hevesen vágyom értelmes és rendszeres foglalatosságra, ami megéri, hogy csináljam, ahelyett, hogy semmiségekre vesztegessem az időt”. Pár év útkeresést követően talált rá igazi hivatására. Családja sokáig ellenállt, nem nézték jó szemmel, hogy ápolónőként képzeli el jövőjét. Célja elérése érdekében évekig tartó eljegyzését is felbontotta. Szülei tiltakozása ellenére titokban ápolónőnek tanult, utazásai során ellátogatott kórházakba is, az ezekben szerzett tapasztalatait leírta. 1850-ben Kaiserswerthben tanulmányozta a diakonisszák ápolási gyakorlatát, 1853-ban pedig Párizsban járt, ahol betegápolást és sebkezelést tanult. Szülei végül beletörődtek döntésébe.

Első állását a londoni „Beteg Úrihölgyek Kórházában” kapta 1853 augusztusában, főfelügyelő nővérként fizetést azonban nem biztosítottak számára, szülei támogatták anyagilag. Már itt „elkezdte megvalósítani reformelképzeléseit”. 1853 novemberében kitört a krími háború az Oszmán Birodalom és Oroszország között. Az oszmánok oldalán angol katonák is részt vettek a harcokban. A háttérországba eljutó hírek szörnyű képet festettek a sérültek ellátásáról és az ottani kórházi körülményekről. A közvélemény nyomására, a külügyminisztérium támogatása mellett Florence Nightingale vezetésével 38 ápolónő érkezett 1854 novemberében Scutariba (ma Üsküdar). Megjelenéséig a könnyebben sérült sebesülteket is a halál fenyegette, mivel „sárban, folyosón feküdtek, érzéstelenítés nélkül amputáltak, és férgek nyüzsögtek mindenütt”. Nightingale ezt látva szigorú intézkedéseket vezetett be, javított a borzasztó higiéniai viszonyokon, az élelmezést is átszervezte, komoly adminisztrációs változtatásokat foganatosított. Mindezeknek köszönhetően javult a hadikórházban a helyzet, és „a halálozási arányt 42%-ról 2%-ra csökkentette le”. Nem véletlenül nevezték az irgalom angyalának vagy a csataterek angyalának. A nővérekkel szigorúan bánt, többeket elküldött, néhányan pedig éppen miatta kérték áthelyezésüket. A katonák körében azonban nagy népszerűségnek örvendett. Egyikük így írt róla: „Megnyugtató volt számunkra már csak az is, ha láthattuk Florence-t elhaladni, amint odaszólt valakinek és bólintott és mosolygott, de nem tudott mindenkire mosolyogni. … Több százan feküdtünk ott, de megcsókoltuk ránk hulló árnyékát, és elégedetten hajtottuk fejünket vánkosunkra”. A hadi sérültek Lámpás hölgynek (The Lady with the Lamp) nevezték, mivel éjjelente lámpással a kezében járkált a sérültek között. Tiszteletére „a lámpás vált az ápolás nemzetközi jelképévé”.

1856 júliusáig maradt a fronton. Visszatérését követően többek között a St. Thomas Kórházban alapított ápolónőképző intézetet és nővérotthont, kidolgozta az ápolói képzés menetét, megírta az ápolástan első kézikönyvét, „jelentései alapján szervezték meg a Katonai Orvosi Iskolát”, statisztikai kimutatásai révén „a bizonyítékon alapuló orvoslás úttörőjének is számít”, saját maga dolgozott ki egy diagramtípust, amellyel állításait alá tudta támasztani pl. „a higiéniai állapotok és az ápolás sikeressége közötti összefüggések” tekintetében. 1858-ban első nőként lehetett tagja a Királyi Statisztikai Társaságnak. Munkássága elismeréseként számos kitüntetést kapott: Viktória királynő 1883-ban Királyi Vörös Keresztet (Royal Red Cross) adományozott számára, 1907-ben pedig első nőként angol Becsületrendet kapott. Végül magas kort élt meg, 1910. augusztus 13-án hunyt el Londonban.

Florence Nightingale megfogalmazta az ideális betegápoló nővér legfontosabb tulajdonságait, amely napjainkban is talán ugyanannyira aktuális, mint amikor leírta: „Az ápolónő legyen józan, becsületes és megvesztegethetetlen, legyen igazmondó és megbízható, legyen pillanatra pontos és hajszálig rendes, gyors kezű, de nem kapkodó, szelíd, de nem lassú, nyájas, de nem fecsegő. Legyen tapintatos, de sohasem tétovázó, mindig derűs és bizakodó, tiszta saját személyében és tisztaságot teremtő a beteg körül, legyen szíves és szolgálatra kész, a betegekre gondoljon és ne önmagára.”

1965 óta a Nővérek Nemzetközi Tanácsa (International Council of Nurses) javaslatára május 12-e az Ápolók Nemzetközi Napja (International Nurses Day) Florence Nightingale születésének tiszteletére. Az ENSZ és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1974-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, utóbbi a 2020-as évet az ápolónők és a szülésznők nemzetközi évének nyilvánította, az A voice to lead – Nursing the World to Health jelmondattal.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Majoros István: A krími háború. In: Rubicon 24. évf. (2014) 4-5. sz. p. 16-25.; mult-kor.hu; ujakropolisz.hu; wikipedia; meszk.hu; egeszsegesvarosok.hu; hazipatika.com

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.