254

Összecsapás Lesvár és Enese között (1849)

Ezen a napon történt ‒ Horváth Gábor írása

poeltenberg-erno

1849 májusának elején, az első komáromi csatát követően a diadalmasan előretörő honvédsereg kétfelé vált. A magyar főerők zöme Buda ostromához vonult (I. II., III. hadtestek), míg ezt a hadműveletet Győrnél a VII. hadtestnek kellett fedeznie Poeltenberg Ernő (a képen) ezredes vezetése alatt.

A hadtestparancsnok feladata egyáltalán nem volt könnyű, hiszen bármennyire demoralizálódott is a császári fősereg az áprilisi sorozatos vereségek következtében, létszáma sokszorosa volt Poeltenberg csapatainak. Az ezredes ráadásul még egész hadtestével sem számolhatott, hiszen 2. hadosztályát (Kmety György) nélkülöznie kellett, mert azt is Buda ostromára vonták el tőle. Míg a Sopron és Pozsony felé visszavonuló osztrák csapatok május elsején papíron 75633 főt számláltak, amelyből 54443-at ténylegesen be is vethettek 237 löveggel egyetemben, addig az azt szemmel tartó Poeltenberg mindösszesen 9043 fővel (köztük 1411 lovassal) diszponálhatott.

Ez a fölény még akkor is túlnyomó volt, ha a magyar parancsnok számíthatott a komáromi erődben lévő csapatok (VIII. hadtest, mintegy 9000 fő) támogatására is, elsősorban a Csallóközben. Ebből adódóan az osztrák félelmek ellenére Poeltenbergnek „pusztán” a Rába-vonal aktív védelme volt feladatul szabva, s nem az üldözésük. Ezt úgy kellett megoldania ráadásul, hogy az ellenség előtt nagyobb erő látszatát kelti, nehogy az támadásra gondoljon, s kiderüljön, mennyire gyenge valójában. Ez kellő óvatosságot, ugyanakkor kezdeményezőkészséget követelt meg a friss parancsnoktól. Poeltenberg – akiről a korabeliek lejegyezték, hogy egy szót sem tudott ugyan magyarul, viszont úgy káromkodott, mint egy huszár – április 24-én vette át a VII. hadtest vezetését Gáspár Andrástól. A VII. hadtest élei az osztrákokat követve május 2-án ellenállás nélkül bevonult Győrbe, majd másnap előőrsöket állított ki Abda, Öttevény, Lesvár és Hédervár irányába.

Poeltenberg hadtestéhez osztrák oldalról Franz Wyss (az alsó képen) dandára állt legközelebb Kapuvár táján, s ez a tevékeny és agilis osztrák parancsnok volt az, aki május 11-én úgy érezte, ideje felmérnie, ténylegesen milyen erőkkel áll szemben. Így ezen a napon óvatos felderítő támadást kísérelt meg Győr irányába Kapuvár-Enese-Lesvár felől, melyet Hédervár irányából egy másik oszlopnak kellett volna támogatnia. A Wyss-dandár egész ereje mintegy 4 zászlóaljnyi gyalogságból, 6 század lovasból, 2 és fél tüzérségi ütegből és 1/3 üteg röppentyűből (korabeli rakétafegyver) állt. Ebből persze nem mindet vethette be május 11-én. A Győr irányába nyugatról, azaz Lesvár felől előretörő csoport erejét Poeltenberg az összecsapás után – alighanem némi túlzással – 3 zászlóaljra, 6 lovasszázadra, 6 ágyúra és 3 röppentyűre tette (utóbbi nem lehetett igaz, hiszen az egész dandárnak csak 2 rakétaállványa volt). Lesvárnál állt a magyar csapatok előőrse, amely itt a Rábcába vezető csatornán átvezető hidat biztosította, s aligha lehetett több néhány gyalogos századnál, némi lovasságnál és két lövegnél. Wyss erői ezt a csapatot könnyen hátrálásra kényszerítették, ám hamarosan megérkezett a magyar erősítés Győr felől.

franz-wyssA magyar hírszerzés ezúttal ugyanis jól működött, s Poeltenberg már kora reggel megkezdte az ellenlépéseit. Agresszívan reagált, hiszen demonstrálnia kellett, hogy az osztrákokkal szemben jelentős erők állnak Győrnél. Ecker János szerint az ezredes fél 10 felé indult el Lesvár irányába. Poeltenberg nem vitt magával nagy erőt, mindössze 3 osztály huszárt (6 század) és másfél üteg tüzérséget szedett össze. Közöttük biztosan ott volt Johann Trebelsberger százados ütege, amely kitüntette magát az összecsapás során, míg a lovasságot a 9. „Miklós” és a 4. „Sándor” huszárezredek kötelékei alkották. Mire Poeltenberg erősítése megérkezett Lesvárhoz, a császári csapatok elűzték a mintegy 4 méter széles hídról és a mögötte lévő sáncokról a magyarokat, de Poeltenberg a töltésúton (a mai 85-ös főút nyomvonalán vezető út akkor a térség ingoványos volta miatt töltésen futott) azonnal támadásba ment át. Trebelsberger maga vezette előre ágyúit az úton, míg kétoldalt a huszárok biztosították támadását. Későbbi kitüntetési előterjesztése szerint: „Trebersberg [sic!] tüzérszázados ez alkalommal igen jelesen viselte magát: miután ágyúival az ellenséget visszavonulásra bírta, a keskeny töltésen egy ágyúval személyesen az ellenség után nyomult, és a legnagyobb golyózáporban az ágyút maga irányozva, kemény és jó tüzelése által az ellenség hátcsapatát szaladásra kényszeríté…”.

Az osztrákok vadászaik fedezete alatt visszavonultak a csatorna nyugati partjára, s megpróbálták megakadályozni, hogy magyarok átjussanak annak túloldalára, de nem sok sikerrel. A bátor tüzérszázados az osztrákok heves golyó- és rakétazápora ellenére 8 huszárral és egy ágyúval átjutott a hídon, majd annak tűzfedezete alatt Poeltenberg egész csoportja követte. Wyss tovább hátrált, majd a Rábapatona és Enese között fekvő Kós-dombon próbált állást foglalni. Poeltenberg átkaroló támadásra indította huszárait, miközben ágyúi középről lőtték be az ellenséget. Wyss úgy érezte, ennyi aznapra elég volt, s Enesén át Kóny felé húzódott vissza. Poeltenberg ezt követően leállította a támadást, s csak kisebb portyázó huszárcsapatokat küldött utánuk. Ezek aztán Kónyban el is fogtak 13 osztrák lovast, akik éppen a faluban rekviráltak élelmiszert.

A Wyss dandár aznapi veszteségét saját parancsnoka 13 halottra, 8 sebesültre és 46 eltűntre tette, míg lovakban 17, 7, illetve 10 volt ugyanezek száma. Tudjuk azt is magyar jelentésekből, hogy az eltűntek közül többen átálltak a honvédekhez. Poeltenberg jelentésében 2 sebesült tüzérről, 3 elfogott Miklós-huszárról és még 6 eltűnt huszárról számolt be, de utóbbiak közül 4 másnapra előkerült. Érdekes azonban, hogy az osztrákok ezt az összességében nem túl jelentős összecsapást győzelemként állították be, és annak hírét egészen Londonig eljuttatták, mondván, hogy Wyss igen jelentős magyar túlerőt állított meg Kónynál, s megakadályozta, hogy elvágják összeköttetését a többi osztrák erővel. Ebben persze nem nagyon volt valóságmorzsa sem. Wyss egy hónappal később a csornai ütközetben már nem úszta meg ennyivel, s június 13-án maga is életét vesztette, miközben dandárja felét szétverték a honvédek.

Poeltenberg több joggal lehetett elégedett. A lesvári összecsapás egyértelműen magyar diadalt hozott, Poeltenberg ügyesen és aktívan fedezte Buda ostromát, s ez az öntevékenység hamarosan meghozta számára a tábornoki rangot is. A majdani aradi vértanú ezt követően is Görgei Artúr egyik legjobb tábornokának számított, kiegyensúlyozottan kiváló teljesítményt nyújtva az egész nyári hadjárat során.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: hagibal.blogspot.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2020.05.11