336

Péntek 13

MOZI a napon – Szilvási Krisztián írása

friday-the-13th-poster

Figyelmeztették őket… de halálra voltak ítélve… és péntek 13-án semmi sem mentheti meg őket.” Ezzel a szlogennel reklámozták eredetileg Sean S. Cunningham (rendező) és Victor Miller (író) vérengzős horrorját, amely a kritikai földbetaposás ellenére olyan szériát produkált, mint kevés a filmtörténetben. 40 évvel ezelőtt, 1980. május 9-én került a mozikba a sötét múltat hordozó, nyári táborban játszódó Péntek 13. „ki ki ki, ma ma ma...

Ki ne emlékezne szívesen a nyári táborokra, az esti meghitt, tábortűz körüli történetmesélésekre, az alaptalan, egymás között megosztott rémmesékre, és amúgy a mindezekkel együtt járó szabadság- és függetlenség-érzésre. A pozitív nosztalgiázások azonban 1980 tavaszán az Amerikai Egyesült Államokban némileg (na jó, rettentő félelmetes és elborzasztó) negatív fellegeket kaptak maguk fölé, amikor mozikba került a Péntek 13. A történet szerint a jelenben járunk, fiatalok készülnek az újra megnyitásra kerülő Camp Crystal Lake-be felügyelőknek. Csakhogy nem véletlenül tartott zárva közel két évtizedig a természetben, egy kisvárostól gyalogszerrel távolabb fekvő, békés tó partján elterülő nyári tábor: 1957-ben egy fiú a vízbe fulladt, rá egy évre két fiatal felügyelőt brutálisan meggyilkoltak ott, később aztán számos tűzeset is történt, 1962-ben pedig valaki megmérgezte az ivóvizet.

Hat fiatal szerencsésen megérkezik a táborhelyre – egy hetediket már útközben meggyilkolnak –, hogy előkészítsék a faházakat a nyitásra, azonban hatalmas zivatar csap le az erdőre és a tóra, melynek leple alatt valaki sorra elkezdi brutálisan kivégezni a kis csapatot. Mikor már csupán egy kétségbeesett lány marad életben közülük, segítség érkezik a középkori Pamela Voorhees, az egykori tábori alkalmazott személyében. A reszkető Alice aztán csakhamar még félelmetesebb helyzetbe kerül, amikor az idegen asszony elmeséli a tábor történetét: a vízbe fulladt fiú segítségére azért nem sietett senki 1957-ben, mert a felügyelők éppen egymással hetyegtek. Ő pedig nem más, mint a szerencsétlenül járt Jason anyja, akinek az a „feladata”, hogy megbosszulja fia halálát. Alice végül, egyedüli túlélőként megmenekül, a kórházban azonban, a rendőrök és orvosok meghökkenésére azt állítja, bár Pamela Voorhees, a gyilkos halott, az a szegény fiú még ott van a tóban a víz alatt, áldozatra lesve...

Victor Miller forgatókönyve eredetileg az A Long Night at Camp Blood címet viselte, Sean S. Cunningham rendező javasolta aztán a Péntek 13-at, amely egyúttal így történetbeli változásokat is igényelt. A szkript végül 1979 közepére készült el, amelyben egy olyan anya a gyilkos, akinek egyetlen motivációja a gyereke iránti szeretet. „Vettem az anyaságot, és a feje tetejére állítottam, és úgy gondolom, ez így elég mulatságos. Mrs. Voorhees volt az az anya, akit mindig szerettem volna: az anya, aki képes gyilkolni a gyerekéért.” A film végén – egy „képzelődés” (vagy mégsem?) erejéig – megjelenik maga a vízbe fulladt fiú, Jason is, ez azonban nem szerepelt az eredeti forgatókönyvben. Ezt a betoldást – amely remek táptalajt adott a folytatásoknak, de erről később – valójában Tom Savini sminktervező javasolta, aki éppen akkor látta a Carrie-t, és úgy gondolta, szükség van egy hasonlóan megdöbbentő, nem várt jelenetre a Péntek 13-ban is. Amúgy, végigtekintve a történet egyes jelenetein, a filmet sokan az akkori társadalmi éra egyfajta lenyomataként értelmezték, különösen a szexualitás és erőszak ábrázolásának terén.

A szereplőválogatást túlzottan nem bonyolították meg, az volt az „elvárás”, hogy olyan (ismeretlen) fiatalokat találjanak, akik „jól mutatnának egy Pepsi-reklámban”. Persze azért mindenképpen kellett húzónév, hogy valahogy el lehessen majd adni a filmet, így Alice és Mrs. Voorhees szerepére két Oscar-díjas színésznőt is meghallgattak, Sally Fieldet és Estelle Parsonst – de persze ők nemet mondtak. A legtöbb szereplő csupán színházi háttérrel rendelkezett, csak kevesen mondhatták el magukról, hogy a mozi- vagy tévé világából jöttek. A legismertebb névnek végül Betsy Palmer bizonyult Mrs. Voorhees bőrében, nem is csoda, hogy a legjobban fizetett színész lett a filmben: csupán 10 napot forgatott (összesen 13 percig látható a vásznon), mindezért 10 ezer dollárt tömhetett a bukszájába. Persze az, hogy „legismertebb”, némileg hízelgő rá nézve, mivel az 1959-es Az utolsó dühös ember óta nem szerepelt mozifilmben. És még így sem elsőre mondott igent: amikor elolvasta a forgatókönyvet, azt mondta, „Micsoda egy rakás szar!”, és azzal a mozdulattal hajította is a szemeteskosárba. Aztán kicsit elgondolkodott, s mivel pénzre volt szüksége egy új autóhoz, ezért úgy gondolta, talán gyorsan összedobják majd a filmet, és úgysem fogja látni a kutya sem, így végül elvállalta a felkérést. Nem is sejtette, hogy a Péntek 13 egy valódi nagy durranás lesz, amiről végül a leginkább emlékezik majd rá az utókor… A fiatalokat játszók közül a legjobban Kevin Bacon neve cseng (4 évvel később a Footloose – Gumiláb kvázi „sztárrá” is tette), illetve érdekesség még, hogy Bill szerepét Harry Crosby, Bing Crosby fia alakította. Vicces amúgy, hogy Adrianne King elmondása szerint, aki a sikolya miatt kapta meg a szerepet, a meghallgatáskor még nem volt forgatókönyv, így „lehetséges párbeszédeket” kellett elmondaniuk. Cunningham rendező egyébként saját fiát, Noel Cunninghamet akarta Jason „szerepére”, de a felesége, Susan ezt kerek perec megtiltotta neki.

A film forgatása 1979 szeptemberében kezdődött, és mindössze 28 napig tartott, majd a vágás 10 hetet vett igénybe. A fő helyszínt a New Jersey-ben található hardwicki Camp No-Be-Bo-Sco nevű működő fiú cserkésztábor adta (még ma is nyári táborként üzemel), valamint a közeli Cedar-tó. A stábnak kapóra jött, hogy a fürdőház helyszínét leszámítva nem kellett díszleteket építeni, minden készen a rendelkezésükre állt. A tábor a forgatás alatt zárva tartott, és szerencsére semmi nem zavarta a filmeseket, viszont kiderült, hogy van egy nagyon híres szomszédjuk: az amerikai rocksztár Lou Reed. „Ingyen nézhettük, hogyan gitározik közvetlenül a szemünk előtt – mondta el a hangmérnök Richard Murphy. ‒ Bejött a díszletbe, egymás körül lógtunk, egy igazán nagyszerű srác.” Amúgy míg a szereplők és a stáb nagy része a forgatás alatt környékbeli kis motelekben lakott, addig néhányan ténylegesen a táborhelyen szállásolták el magukat.

Tom Savininek azért ajánlották fel a speciális effektusok megtervezését, mert remek ajánlólevélnek bizonyult a tőle származó trükkökkel készült 1978-as, George A. Romero-féle Holtak hajnala. Neki köszönhető a filmben a Marcie fejébe vágott balta, a Jack torkát hátulról átütő nyílvessző és Mrs. Voorhees machete általi lefejezése is. Az operatőri megoldások fő koncepcióját a gyilkos szemszögéből mutatott események jelentették. Ehhez tartoznak hozzá szorosan a film legjellemzőbb zenei megoldásai, amelyekre Harry Manfredini dzsesszmuzsikust szerződtették, aki egyszerű zenét képzelt el, természetes hangok felhasználásával (az 1960-as Psycho volt ebben a tekintetben a követendő példa). Úgy tervezte, hogy a filmben csak akkor szólal meg zene, amikor a gyilkos „jelen van”, hogy „ne manipulálja vele a közönséget”. Illetve mielőtt történik valami váratlan, a zene elhallgat, hogy a közönség megnyugodjon, aztán utána annál nagyobb legyen az ijedség. Aki pedig akár csak egyszer is látta a Péntek 13-at, nem felejti el a gyilkos felbukkanásakor, a szemszögéből látott események alatt hallható ki, ki, ki, ma, ma, ma” suttogást, amelyet egyesek „Ch ch ch, ah ah ah”-ként magyaráznak, holott elvileg azt jelenti, ahogyan Mrs. Voorhees fejében a halott fiú arra biztatja az anyját, hogy gyilkoljon: ki = kill, ma = mama, azaz „ölj, ölj ölj, mama, mama, mama”.

Aztán elkészült a film. És meglepetésre elkezdődött egy licitháború a Paramount Pictures, a Warner Bros. és a United Artists között a forgalmazásért. Frank Mancuso, Sr. a Paramounttól úgy emlékezett vissza: „Abban a pillanatban, hogy megnéztük a Péntek 13-at, tudtuk, hogy ez egy hatalmas siker lesz”, és végül meg is szerezték a hazai disztribúciós jogokat 1,5 millió dollárért. Ezt az alacsony költségvetés (kb. 550 ezer dollár) és az akkoriban bemutatott horrofilmek (pl. a Halloween) alapján a megtérülés szempontjából „alacsony kockázatú” befektetésnek tartották. Így ez lett az első független slasher film, amelyet egy vezető stúdió megvásárolt. A reklámozására aztán ráköltöttek 500 ezer dollárt, majd amikor jól teljesített a pénztáraknál, még ugyanennyit belenyomtak a marketingbe. A film nemzetközi terjesztési jogait pedig a Warner Bros. biztosította.

A Paramountnak pedig bejött a húzás, mert a film összesen 60 millió dollárt termelt világszerte, az USA-ban ez lett az 1980-as év 18. legnagyobb bevételű mozija, amely olyan horror nagyágyúkkal vette fel a versenyt, mint a Ragyogás, a Gyilkossághoz öltözve vagy A köd. Persze a kritikusoknak nem tetszett (néhányan azért dicsérték az operatőri munkát, a zenét és az alakításokat), sokan az erőszakossága miatt húzták le, és volt, aki Sean S. Cunningham rendezőt egyenesen „az egyik legveszélyesebb embernek” nevezte, „aki valaha is megfertőzte a filmipart”. A mérvadó Roger Ebert híresen utálta a mozit, amit még az év legrosszabb filmjének Arany Málna díjára is jelöltek. De jól tudjuk, hogy a közönség mindent visz, a nézői siker következtében franchise lett belőle, amely összesen egy tucat (azaz 12) Péntek 13 mozit eredményezett, továbbá könyveket, képregényeket, videójátékokat és még ki tudja, mi mindent. Az eredetit követően 8 folytatást kapott, ezenkívül egy jövőben játszódó, poszt-jason sci-fit (Jason X), a Rémálom az Elm utcában Freddy-jével összemosott Freddy vs. Jason filmet, valamint egy remake-et 2009-ben (melyet jogi csatározások kísértek). Persze még itt sem ér véget a dolog, mert készült például egy 54 perces, Never Hike Alone című horror Jasonre alapozva, illetve 2018-ban még úgy volt, hogy egy újabb reboot érkezik 40 évvel az eredeti után a kosárlabdázó LeBron James cégének gyártásában, de azóta erről semmi hír. Amúgy az ötletgazda és író Miller nem örült annak, hogy Jasont teszik meg a folytatásokban gyilkosnak, mivel „Jason a kezdet kezdetén meghalt. Ő egy áldozat volt, nem gonosztevő.” Mindenesetre az biztos, hogy a szelleme még sokáig kísérteni fog a horrorfilmek történetében.

Szilvási Krisztián

Forrás: IMDb.com, wikipedia.org

2020.05.09