264

A báb nem korosztály, hanem műfaj – Interjú Markó-Valentyik Annával

Mutasd a könyvespolcod, megmondom, ki vagy! – 6. rész

marko-valentyik-anna

Sorozatunk újabb részében Markó-Valentyik Annával beszélgettem könyvekről, olvasmányélményekről. A sokoldalú magyar színésznő, bábművész, rendező a Vaskakas Bábszínház társulatának tagja, de ezen kívül is nagyon aktív életet él.

Szakmai felkészültségét, sokoldalú tehetségét 2019 őszén Junior Prima-díjjal ismerték el. Sokan tudják róla, hogy lelkes környezetvédő, ezzel kapcsolatos blogja a Zölden Győrben, számos szemfelnyitogató vlogbejegyzése megtalálható az interneten. Beszélgetésünkben színek és formák, meghalás és kihívások és persze sok minden más is szóba került. Tartsanak velünk!

Mit jelentenek számodra a könyvek?

Számomra nagyon fontosak! Sajnálattal tapasztalom, hogy a rengeteg munka mellett egyre kevesebb időm és energiám marad rájuk.

Mikor jut erre egyáltalán időd, hiszen annyi mindennel foglalkozol?

Általában nyáron. Év közben felírom, hogy miket szeretnék elolvasni a szabadság alatt. Amíg eljön a nyár, főleg a munkámhoz szükséges könyvekkel, mesékkel foglalkozom. Néha előadásra menet buszon is olvasgatok, ritkán e-book-ot is használok. Egyetemi éveim alatt még lefekvés előtt szerettem könyvet forgatni, de mostanában már hamar lecsukódik a szemem. A karantén ideje alatt szerencsére több időm van erre. 

Az otthoni könyvek között van valamiféle rend?

Rengeteg könyvünk van, eleinte vegyesen helyeztük fel a polcokra, de aztán egyszer csak nekiálltam, és nagyon élveztem a rendezgetést. Csoportosítottam őket: színházi szakirodalmak, drámairodalom, versek ábécében, regények, majd a gyerekkönyvek korosztály szerint.

Vannak jellemző olvasási szokásaid?

Nagyon szeretek strandon olvasni, vagy például érdekes, hogy sokszor megkívánom hozzá a teát. Néha jó unásig olvasni. Van egy csömörig menő élményem is, ami egy görögországi utazáshoz kapcsolódik. Magyar faktos voltam, sok olvasmányt adtak fel a nyárra, ezért az utazásra magammal vittem az összes megadott könyvet. Furcsa volt Zola Patkányfogóját a tengerparton olvasni, de végigküzdöttem magam rajta.

Mi mindent szeretsz olvasni? Vannak kedvenceid? 

Nagyon vonzódom az angol írók közül például Jane Austen vagy a Brontë nővérek írásaihoz, a Büszkeség és balítéletet rongyosra olvastam. De most például Dragomán György Máglya című regényére csaptam le, mert eddig ez kimaradt. Nagyon vegyes az érdeklődésem. Úgy érzem, hogy van olyan, aminek ott kell lenni a polcomon, például Benedek Elek vagy a nagy drámaírók, Csehov, Moliére. A családomból a versek szeretetét hoztam. József Attila, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Orbán Ottó, Nagy László, Petri György, Pilinszky … alig tudom abbahagyni. Imádom Arany balladáit is. Újra és újra élményt jelentenek. De az én generációmra óriási hatással volt anno a Harry Potter-sorozat is. Sokan emiatt szerették meg olvasást. Hirtelen pozitív lett a vastag könyv látványa, mert tudtunk, annál több varázslat vár ránk.

Nagyon szeretem még a hazai és külföldi interjúköteteket is. Tervbe vettem, hogy újra elolvasom Bérczes László Törőcsik Mari című életútinterjúját. Azért érdekel az ilyesmi, mert az előadóművészek történeteiből mindig tudok valami újat tanulni. Törőcsik meséli például, hogy évekig játszott egy főszerepet, és csak két-három év múlva jött rá, hogy egy mondatot rosszul mond. Ennyi időn keresztül érlelődhetett benne a szerep. Ez nagyon megragadott, mert nekem erre sajnos nincs ennyi időm a vidéki bérletes rendszer miatt. Hamarabb ráeszméltem így, hogy nem lehet belekényelmesedni egy szerepbe, mert mi nagyon gyorsan kijátsszuk az előadásokat.

Emlékszel még az első meghatározó olvasmányélményeidre? Vagy arra, hogy mikor váltak igazán fontossá a könyvek?

Nagyon beégett az emlékeimbe egy babáknak szóló képeskönyv. Színeket, formákat mutatott be fotókon. Már tudtam olvasni, de még mindig ott volt a polcomon. Megfogott, hogy a sok tárgy és forma annyira különböző, látszólag semmi közük egymáshoz, mégis valami mentén egy lapra tudtak kerülni, mert van legalább egy dolog, amiben mégis közösek. Utána a magyar népmesék, Mátyás királyról szóló történetek következtek. Hamar kiderült, hogy gyorsan meg tudok jegyezni szövegeket, úgyhogy szavalóversenyekre jártam. Engem azonban nem nagyon érdekeltek a csilingelő, koromhoz illő versikék. Kétségtelen, hogy furcsán választottam, hiszen fiatal lány létemre horrorisztikus álomról, haldokló gyerekről és atomrobbanásról szavaltam.

A regények az iskolai tananyaggal léptek az életembe. Szerettem néhány kötelezőt: Egri csillagok, A Pál utcai fiúk. De a tény, hogy ezek kötelező olvasmányok, szinte megbélyegzi őket. Ráadásul az én gyerekkoromban már fejlődött a technika, így a könyvek már kicsit porosnak tűntek. És akkor jött a minden gátat átszakító Harry Potter! 

marko-valenytik-anna-ideje-a-meghalasnak

Egyszemélyes produkciód, az Ideje a meghalásnak, Polcz Alaine szövegeire épül. Mi volt előbb, a téma vagy az olvasmányélmény?

A téma. Polcz Alaine munkásságát nem ismertem, amikor megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék egy öregedéssel, halállal kapcsolatos előadást csinálni. Tudtam, hogy milyen bábtechnikával szeretnék dolgozni, tudtam, hogy annak milyen jelentésrétegei lehetnek, de csak ezek után kezdtem irodalmat keresni. Hamar rátaláltam Polcz Alaine írásaira. Az első, ami a kezembe akadt, az Ideje az öregségnek volt, amiben az ő saját öregedését naplózta. Felfedeztem, hogy milyen gazdag anyag az ő életműve. Ekkor már biztos voltam, hogy megtaláltam az elképzelésemhez illőt.

Nem érezted úgy, hogy ehhez túl fiatal vagy?

Én nem éreztem, de szinte kivétel nélkül megkérdezi ezt mindenki. Ladányi Andrea (a rendező-koreográfus, a szerk.) is ezzel a kérdéssel kezdte az elején: miért érdekel ez engem, egy huszonéves fiatalt. Az egyéni előadásaim egyfelől személyes indíttatásból fakadnak, másfelől az emberiségbe vetett hitem és kérdéseim feszítenek túlságosan. A két nagypapám nagyon különbözőképpen ment el. Gyerekkoromban a „dabasi papa” pontosan tudta, hogy halálos beteg, nem ment orvoshoz, otthon akart meghalni. Lefeküdt az ágyába, és meg is halt. A másik papámnál egy rutin szívbillentyűműtét alakult tragikusan. Szeretett volna még élni, de a műtétet nem akarta, mert az elejétől kezdve úgy érezte, hogy ebből baj lesz. Jól érezte. Az otthonától, a szeretteitől távol ment el. Utólag nagyon bánom, hogy nem volt, aki azt mondta volna, hogy nem baj, ha otthon akarsz maradni, ha van egy ilyen sugallatod. A két eset különbözősége miatt éreztem, hogy van valami, amit én nem tudok erről a témakörről. Nem tudom, hogyan halunk és halhatunk meg. Ez feszített. És az is, hogy erről nem beszélünk, miközben az, hogy meghalunk, ugyanolyan biztos, mint az, hogy megszülettünk. Ezzel a „nemtudással” szerettem volna kezdeni valamit a színpadon. De az előadáson nem a személyes dolgokra gondolok. Talán a legvégén néha bekúsznak családtagok arcai, de letiltom magamban. Az előadás alatt a technika, a báb éltetése az elsődleges. Óriási szakmai tapasztalás volt nekem ez a próbafolyamat. Például az előadásban látható bábtechnikát ezelőtt soha nem használtam. Általában a bábok szája nem mozog a hazai előadásokban, most megértettem, miért. Az egész szöveget, minden egyes megtanult szót újra kellett tanulnom a bábbal, mert neki kellett kimondania ezeket. Ez is egy technikai tudás, amit el kell sajátítani, ami varázsolni képes. Volt olyan néző, aki azt mondta, ő végig küzdött a józan eszével, mert számára ez a nő ott volt élőben, valóságosan. Ezért is mondjuk mindig, hogy a báb nem korosztály, hanem műfaj.

marko-valenytyik-anna

Az ellenpólusa lehetne az Anyajegy, amely a születésről, az anyaságról szól. Honnan tudod, hogy jól csinálod? Vannak visszajelzések?

Nem igazán tudtam, csak éreztem. Épp ezért nagyon fontos a visszajelzés, mind a szakmai, mind a nézői. Érdekes, mert, ha a báb a kezemben volt, azt éreztem, hogy őt kell éltetnem, neki kell élő gyereknek lennie. Magamra nem fordítottam ekkora figyelmet. Egyszer egy néző írta, hogy hosszú betegeskedés után halt meg az anyukája, és ő az előadás alatt nem a gyerekre fókuszált, hanem az anyukáját, a vitális anyukát látta újra bennem, miattam. Ez olyan visszajelzés volt, ami biztosított, hogy tényleg nem csak a gyerek viszonylatában működik az előadás. Nekem is sikerült úgy léteztem, mintha anya lennék.

Fontosak neked a közösségi fórumok visszajelzései is? 

Nagyon fontosak, de azért mindig rájövök, hogy minden akkor jó, ha olyankor használjunk őket, amikor segíteni tudnak. Egy személyes köszönetnek, egy öltözőbe csempészett ajándéknak, egy csokor virágnak vagy egy odaköszönésnek az utcán van valami egészen hihetetlen bája és aurája. Az online fórumoknak az az előnye, hogy ha nincs idő a fentiekre, mert egy néző rohan a vonathoz, vagy mi színészek sietünk, akkor ott az üzenet gesztusa.

A közösségi fórumokat említve, neked is van oldalad, bárki láthatja, hogy a karanténban sem unatkozol, hamar magadhoz tértél a bezártság miatt. Azt olvasom, hogy hiányzik a bábod, hogy bábos kihívásra válaszolsz, felolvasol iskolásoknak, mesét olvasol uzsonnához. Beszéljünk egy kicsit ezekről!

Van olyan bábtechnika, amit nem lehet elhanyagolni. A fentebb említett bábbal anno nagyon sokat kellett gyakorolnom. Nagy kihívás volt elérni a megfelelő beszédgyorsaságot. Ez sok fizikai munkával jár, aminek az elhanyagolása nagyon megbosszulja magát, szóval valamikor haza kell hoznom Alaine-t.

marko-valentyik-anna-zolden-gyorben

Egyelőre Zölden Győrben cím alatt blogolok, vlogolok, mindenről, ami a környezetvédelemhez és Győrhöz kapcsolódik.

A Mesék uzsonnához című felolvasás két indíttatásból fakad. Egyrészt szakmai, mert gyerekként elvarázsoltak a hangjátékok, a mai napig a fülemben cseng, hogyan meséltek a nagy színészóriások. Amikor felnőttként a rádióban olvastam fel, eszméltem rá, hogy ahhoz megint más technikai tudás kell, hogy a hallgató láthassa maga előtt azt, amit én elmondok. Hideg fej, forró szív, óriási koncentráció és próbák kellenek a csodához. Az otthoni meseolvasással én is gyakorolok. Másrészt az iskolák bezárása után arra gondoltam, milyen nehéz lehet most egy szülőnek egy-kettő-három-négy különböző korú gyerekkel otthon maradni. Munka, tanulás, háztartás… Kell valami jó, valami pihentető, ha csak tíz percre is! Jó, hogy ilyen sok mesekönyvünk van itthon, ezekből válogatok. A Győri Pagony is megtalált, kortárs mesegyűjteményükből olvastam fel.

marko-valentyik-anna-junior-prima-dij

Rendkívül energikus és sokoldalú vagy. Ez utóbbit emelték ki méltatásodra tavaly ősszel, amikor az Ideje a meghalásnak darabbal Junior Príma Díjat kaptál. Hogyan élted meg az elismerést? 

Egyáltalán nem számítottam rá. Mohácsi János rendező mondta nekünk azt, hogy ha valaki ettől a szakmától folytonos elismerésre vágyik, keressen más szakmát. Emlékszem, azt is hozzátette: „ez a szakma hosszútávfutás”. Évtizedekig csinálod, és csak reméled, hogy jól, pláne pályakezdőként. Komoly állami díjakat nem igazán osztanak negyven év alatt, ezekért hosszú éveken át kell minőségi módon dolgozni. A Színházi Kritikusok Céhe legígéretesebb pályakezdőnek jelölt az ősszel. Nekem a jelölés már felért a díjjal. A 2019-es év nagy díjeső volt nekem. A Junior Prima díjról ugyan álmodoztam, de még az egész éves pozitív szakmai visszajelzések után sem gondoltam komolyan, hogy megkaphatom. Már az is nagy dolog, ha az embert felterjesztik. Valóban óriási szakmai elismerés ez bábosként, vidéken játszó színésznőként. Nagyon büszke vagyok rá, mert biztosan érzem, hogy ez annak a sokrétű és komoly munkának köszönhető, mely során saját fizikai, mentális és lelki határaimat feszegetem. Nagy szeretettel és hálával gondolok mindazokra, akik ebben segítenek engem.

Ki tudja, mit hoz a holnap? … Egy biztos, hogy Anna szeretetteljes lénye, ezerarcú tehetsége, inspiráló személyisége itt van nekünk, hogy pozitív töltést adjon a mindennapokban.

SzaSzi

A sorozat korábbi cikkei:
1. rész: A saját olvasmányélménynek nincs határa – Interjú Kocsis Rozival
2. rész: "Minden könyvemnek saját története van" – Interjú Lanczendorfer Zsuzsannával
3. rész: Könyvek, gyöngyök, és… csavarkulcs? – Interjú Kokas Évával
4. rész: ''A könyveknek saját személyiségük és sugárzásuk van'' – Interjú Maszlay Istvánnal
5. rész: ''A könyv mindennapi táplálék… az olvasás személyes belső utazás'' ‒ Interjú Rákász Gergellyel

2020.05.08