228

Nicolas Barreau: Piciny csodák kávézója

Könyvkritika

nicolas-barreau-piciny-csodak-kavezoja

Nicolas Barreau, azaz az álnév mögötti Daniela Thiele ezúttal újra női főszereplőt választott hetedik, legújabb regénye főhősének. A szerző, úgy tűnik, szereti a megszokott elemeket a regényeiben, így Nelly, azaz Eleonora Delacourt rendhagyó módon természetesen Párizsban él, fiatal tanársegédként dolgozik Daniel Beauchampsnál, a kissé különös, de Nelly számára vonzó filozófiaprofesszornál.

Egy szenvedélyes könyvkereskedő lányaként Nelly inkább a gondolatok világában érzi otthon magát, ami ugyancsak meglátszik eseménytelen szerelmi életén is. Amióta Daniel Beauchamps asszisztense lett, hónapok óta csak arra a pillanatra vár, hogy megfelelő módon és formában tálalja a biztosnak hitt érzéseit imádottjának. Ahogy azonban a szerző regényeiben ez lenni szokott, a sorsnak teljesen más tervei vannak. Ha vannak egyáltalán tervei, és nem csupán a véletlenek játékára utazik.

Nelly szorgalmas és pontos munkája, úgy tűnik, lassan meghozza gyümölcsét, a főnöke ugyanis megkéri, hogy tartson vele Amerikába egy konferenciára. Beauchamps professzor azonban nem tudja, hogy Nelly sohasem ülne repülőre, és nincs az a szerelem, amely rá tudná venni arra, hogy a levegőbe emelkedjen. A várva várt utazás azonban így is mindent megváltoztat, az amerikai út ugyanis új löketet ad a történéseknek. Amikor végre minden révbe érni látszik, a dolgok mégsem a tervek szerint alakulnak, és Nelly furcsaságokkal találja szemben magát: hirtelen elutazik Velencébe, miután megvásárolja azt a méregdrága piros táskát, amire már oly régóta vágyott. Rendbe kell hoznia a gondolatait, az érzéseit, ennek érdekében pedig a lehető legtávolabb akar lenni mindentől és mindenkitől, legfőképpen Párizstól, ahol minden a szerelemről szól. Az év eleji Velence csendes, hűvös, teljesen más, mint amire turistaszezonban számítani lehet. A fiatal lánynak tökéletesen megfelel így, lehetősége van arra, hogy lassú felfedezéseket tegyen a különös városban. Egy napon elgondolkodva bámészkodik, és véletlenül egy idegenvezetőbe botlik, a szó legteljesebb értelmében. Ettől a perctől fogva az események nem várt fordulatot vesznek.

Nicolas Barreau legújabb könyve ezúttal is a megszokott élményvilágot hozza az olvasó elé. Adott egy fiatal, álmodozó lány, aki kissé balszerencsés, kissé ügyetlen, de elég szép és okos ahhoz, hogy ne legyen átlagos; erre a típusra könnyen rá lehet mondani, hogy „szerethető”. Emellett életét átszövi néhány tragikusnak mondható veszteség, beleértve a szeretett nagyanyjáét is, aki egy titokzatos monogrammal ellátott gyűrűt is hagy az unokájára, amelyhez azonban nem tartozik semmilyen magyarázat.

Az író műveinek sajátossága ezúttal is szembetűnő: különös sorsfordulatok, véletlen események, nem várt felfedezések és titkos szerelmek bukkannak fel fokozatosan, nem is beszélve a tárgyakról, amelyek így vagy úgy, de egyre nagyobb jelentőséggel bírnak majd, ahogy előre haladunk a történetben. Velencében ugyanis van egy kávézó, ahol a szálak összefutnak, és végül minden a helyére kerül, addig viszont sok lépést kell megtenni. Bár ezúttal is könnyen megjósolható, hogy mi lesz a végkifejlet, az odavezető út mégis élvezetessé teszi az olvasást. Nem tudni ugyanis, hogy a következő oldalakon milyen kanyart vesz a történet, még akkor sem, amikor vannak ötleteink. Ebben azért elég jó az író, viszont azt is el kell mondani, hogy kissé kezd unalmassá válni ez a sablonszerű történetszövés, illetve szereposztás.

Ahogy Barreau összes többi művében, úgy ebben az esetben is igaz, hogy a főhős egy tiszta érzéseket kereső, de zavaros szerelmi élettel rendelkező személy, esetenként neki, esetenként a partnernek kell különböző változásokon átmennie ahhoz, hogy a történet jól végződjön. Ez előbb-utóbb sikerül is, és az is előfordul, hogy a szerelem hatására valaki a helyes, jó irányba mozdul el. Nelly, aki az unokatestvére szerint kissé túlbonyolít mindent, és nem használja ki az élet adta lehetőségeket, túl keveset szórakozik, és korához képest túlságosan komoly, velencei utazása során a legnagyobb félelmébe ütközik. A kérdés az, képes-e átlépni ezt a félelmet, hogy végre ott lehessen, ahová mindig is vágyott.

Úgy tűnik, az író sokkal jobban képes megragadni a humort és az öniróniát, amikor regénye főszereplője egy férfi, nem pedig egy nő. A Piciny csodák kávézójában szinte teljesen elfeledkezik a megszokott humorról, a fűszerről, amely műveinek alapja és jellegzetessége. Néhány sikeresen alkalmazott belső monológtól eltekintve nem hozza ugyanazt a szintet, amihez hozzászoktunk, inkább a történésekre összpontosít, bár egy bizonyos ponton túl az is kezd vontatott lenni. Mintha elfogyott volna a kezdeti lendület, és ez az irányvonal lassan kissé elhasználttá, unalmassá válik. Ez természetesen csak akkor igaz, ha már olvastuk a korábbi műveket is. Egyébként a Piciny csodák kávézója egy könnyed és kissé bonyolult szerelmi történet, pontosan olyan, amilyennel gyakran találkozni az életben is. Végső soron ez a lényeg, szórakoztató és figyelemelterelő, de nem kell túl nagy mélységekre és magasságokra számítani. A borítékolható végkifejletet csupán a hogyan kérdése teszi izgalmassá, a leírások viszont szépek, emberiek és még reményteljesek is. Nelly megtalálja azt, amit nem is keresett, ott, ahol nem is számított rá, és visszaigazolást kap arra, hogy az életben vannak sorsszerű fordulatok, jelek, amelyekre érdemes odafigyelni, és amelyekből érdemes tanulni. Mindezekkel együtt a Piciny csodák kávézója egy kellemes olvasmány azoknak, akik nem várnak túl sokat tőle.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com

2020.05.06