XXVI. Győri Országos Dalosverseny

Pillanatképek Győr történetéből 2. – Galambos Krisztina írása

26-orszagos-dalosverseny

Különleges esemény helyszíne volt Győr 1940 júniusában. A város rendezhette meg a XXVI. Országos Dalosversenyt. A szervezés több hónapig tartó előkészítő munkát vett igénybe. A magas részvételi szándék miatt a versenyt két részre osztották.

A június 22-23-iki első versenynapokon a királydíjas és elsődíjas dalárdák (összesen 74 kórus) mérték össze tudásukat. Ezen a hétvégén kísérőikkel együtt körülbelül 5000 dalos vendége volt Győrnek.

A résztvevők június 22-én szombaton különvonatokkal érkeztek az ország minden részéből. Fél 6-tól a küldöttségek felvonultak a városháza előtti téren, ahol a polgármester köszöntötte őket, majd üdvözlőbeszédek következtek. Az ünnepség után Ripka Ferenc volt budapesti polgármester, Koller Jenő győri polgármester és dr. Eyssen Tibor miniszteri tanácsos vezetésével az MDEOSZ (Magyar Dalos Egyesületek Országos Szövetsége) küldöttsége megkoszorúzta a Hősi emlékművet és az országzászlót. Este ünnepi hangverseny kezdődött a Székesegyházban, a bencés templomban és az evangélikus templomban. Ezután pedig színes lampionos felvonulással ünnepelték a kórusokat.

Másnap reggel fél 7 és 7 között a székesfehérvári vasutasok fúvószenekara ébresztette a győrieket. A Széchenyi téren 8 órától tábori misét tartottak. A tér közepén zöld gallyakkal díszített tábori oltáron Ragats Rezső pápai prelátus mutatott be szentmisét. A házakat körös-körül zászlókkal díszítették, az ablakokban gyertyákat és virágokat helyeztek el. Ugyanebben az időben több katolikus és protestáns templomban is mutattak be istentiszteletet.

A verseny délután kezdődött és több helyszínen zajlott: a bencés gimnázium dísztermében, a Kultúrházban (Czuczor Gergely utca), az Elite mozgóban és a Bajcsy-Zsilinszky úton. Délután díszhangversenyt rendeztek a Széchenyi téren, amit a rádió is közvetített. Mintegy 10 ezer ember vett részt a dalosokkal együtt, a díszhangversenyen Kodály Zoltán is megjelent.

Este fél 8-kor tartották az eredményhirdetést. Az ezüstérmesek közt szerepelt a Győri Egyetértés Dalkör, valamint a Mosoni Ének és Zeneegylet két kitüntetéssel. Győrváros vándordíját az aranyérmesek csoportjában a budapesti Wolfner-bőrgyári Sportegyesület Dalköre és a Hegykői Római Katolikus Dalkör nyerték meg.

A dalosverseny második részét egy héttel később, Péter-Pál napján tartották 2500 résztvevővel. A győri megmérettetés nagy sikerrel zárult, a helyi és az országos sajtóban is elismerő cikkek jelentek meg a sikeres szervezésről és a fellépő kórusok magas színvonalú előadásáról.

A képen a résztvevők egy csoportja látható a Hősi emlékműnél.

Galambos Krisztina

A Pillanatképek Győr történetéből cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Köszönőlevél a 19. győri gyalogezred tisztikarától

2020.04.27