190

Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban

Horváth Gábor könyvkritikája

szabo-peter-magyarok-a-don-kanyarban

Szörnyen vékony a határvonal aközött, ha valakit vezérként emelnek a magasba, meg aközött, ha akasztott emberként kerül a többiek fölé.” (Joe Abercrombie: Hősök) Tavaly ősszel jelent meg Szabó Péter új könyve a 2. magyar hadseregről, és nem volt kérdés számomra, hogy lesz-e belőle majd a polcomon. A téma rendkívül kényes, hiszen történelmi fórumokon a II. világháború kapcsán garantálható a szuronyhegyre menő „vita”.

Nyolcvan év után is túl friss az emlék. Szabó új könyve kellene, hogy legyen az a minimum, amit mindenkinek el kell olvasni, mielőtt megszólal a Don-kanyarral kapcsolatban. Mondjuk az „új” jelző némileg túlzó, hiszen ez a féltégla sokkal inkább korábbi művének, a több kiadást megélt Don-kanyarnak a kibővített és átdolgozott verziója. Meg kell jegyeznem, hogy ezt azonban nem jelzik sem az előzéklapon, sem a címlap verzóján, sőt még a kötet címét is megváltoztatták, ami legalábbis becsapós, ha rosszindulatú vagyok, akkor pedig megtévesztő... Szerencsére jelentős többlet van ebben a megjelenésben – így akár tarthatnánk indokolhatónak a címváltást ‒, de azért ezt nem tartom helyesnek. Polcomon a 2001-es, Corvina által megjelentetett 2. kiadás van meg, úgyhogy össze tudom hasonlítani a kettőt.

A fejezetcímek ugyanazok, mint korábban, ám bekerültek új részek is, amelyeket az utóbbi 15 évben a kutatás hozzátett a 2. hadsereg történetéhez, így az eddigi nyolc helyett tíz fejezetre és egy 120 oldalas mellékletgyűjteményre tagolódik a kötet. A két új fejezet természetesen nem a fő hadműveleti eseményekkel foglalkozik, hanem egy-egy érdekes adalékot ad a hadsereg hadműveleti tevékenysége mellé. Így a IV. fejezet a 2. hadsereg megszálló tevékenységéről ad összefoglaló képet. Ungváry Krisztián 2015-ben önálló monográfiájában nagy mélységben mutatta be ezt, s most már lehetőség volt összefoglalni ezt a korábban elhanyagolt területet is Szabó művében. Ez még a szokásosnál is nehezebb és kényesebb terep a világháborús események kapcsán, hiszen a partizánok a hadijogot megszegve harcoltak, nem voltak igazi katonának tekinthetők, s ezért drasztikusabban is léptek fel velük szemben. Jelezzük: nem a magyar, nem csak a németek, hanem minden oldal. Az elfogott irreguláris „katonák” kivégzése mégis visszatetszést kelt ma már, noha teljesen megfelelt a korabeli szokásoknak. Szabó megállapítja, hogy egyes hiedelmekkel ellentétben a partizánok nem okoztak igazán komoly veszteségeket a magyar csapatoknak – egyes eseteket leszámítva ‒, ugyanakkor a helyi lakosság szenvedéseit nagyban növelte jelenlétük. Hiszen bármelyik oldalra álltak a falusiak, a megtorlásnak ők voltak elsősorban kitéve. Még érdekesebb nóvum talán a VII. fejezet, amely a magyar katonák és az orosz lakosság viszonyát taglalja. Mivel magam is bírok II. világháborús naplókkal és levelezésekkel, így ehhez tudok leginkább úgy hozzászólni, mint aki össze tudja vetni a szerző megállapításait a forrásokkal. Úgy vélem, Szabó Péter helyes és tényszerű leírást ad arról, hogy a magyar bakák és tisztek többsége korrekten, legfeljebb sajnálattal vegyes körültekintéssel áll az orosz és ukrán emberekhez, s bennük egyáltalán nem látott kiirtandó ellenséget, mint ahogy azt néhány magyar szerző is állítja. Ez utóbbi állítás igazságának naplókban, levelezésekben semmi jelét nem tapasztaltam, a legnegatívabb esetek is az ellenséggel szemben igencsak érthető óvatosságról és antipátiáról árulkodnak mindössze. Egyes kirívó esetek pedig nem írják felül az általános képet.

A többi fejezet címe azonos a korábbi kiadásokéval, ugyanakkor több helyen jelentős tartalmi bővülést találni. Különösen igaz ez – szintén hála az utóbbi évek kutatásainak – a szovjet Vörös Hadsereggel kapcsolatos adatokra. A harci eseményeket így a korábbinál részletesebben és pontosabban ismerjük meg, főleg, ami a hadviselő felek létszámát, felszereltségét és felkészülését illeti. A kötetben lényegesen több a fénykép és táblázat, amelyek közül előbbiek átélhetővé teszik az eseményeket, utóbbiak pedig szemléltetve közvetítenek fontos adatokat. A térképek (Csákvári Kristóf munkái) egyszerűek, könnyen áttekinthetőek, és megkönnyítik az események követését. Szabó kötete dúskál a korabeli naplókból, jelentésekből, emlékezésekből gondosan kiválogatott leírásokban, amelyeket jó kézzel szelektált, nagyon plasztikusan adják vissza a katonák helyzetét a fronton.

Külön kiemelendő a mellékletgyűjtemény, amely közli a 2. magyar hadsereg hadrendjét, egészen a zászlóaljakig és hadosztályközvetlen alakulatokig bezárólag. Megismerhetjük a parancsoki kart, majd rövid életrajzok következnek a Don-kanyarban harcoló parancsnokokról és kitüntetettekről. A 620. oldaltól fegyverzeti- és veszteséglajstromokat olvashatunk, majd korabeli dokumentumokból válogatott a szerző. Névmutató is van, azonban helynévmutató nincs, pedig nagyban megkönnyítette volna a kötet felhasználását. Utóbbi kár, hogy hiányzik.

A kiadás minősége látszólag nem hagy maga után kívánnivalót, kötött, van védőborítója, amely kissé szürke, de esztétikus. Tartósnak is tűnik a kötet, bár utóbbiról majd az idő mond ítéletet pár év múlva. Viszont akadnak benne bőven nyomtatási hibák. Az 572-573. oldalon egy rakás név lemaradt a vezérkarból, s csak a betöltött tisztség dátumai kerültek a szövegbe. A tördelés sem mindenhol tökéletes, és helyesírási hibák is előfordulnak. Ez aligha a szerző hibája – a korábbi kiadásban nem volt ilyen gikszer ebben a vezérkari felsorolásban ‒, de illett volna észrevenni valakinek egy ilyen fontos adatsornál.

Összegzés: Olyan kézikönyvet kaptunk Szabó Péter tollából, amely jól kezelhető, s ha érdeklődünk a téma iránt, bármikor felüthetjük, és biztosan nem fogunk bolondságokat állítani történelmi fórumokon 200 ezer halottról meg ellenállás nélkül elfutó honvédekről. Szép összefoglalás ez a Don-kanyarban harcoló, szenvedő honvéd hadseregről, amely kicsit több odafigyeléssel még jobb lehetett volna. Mindenesetre ez az első számú szintetizáló kötet a témában, amellyel bárkinek kezdenie kell, ha meg akar ismerkedni az akkor történtekkel. Ez pedig nem kevés. 

Horváth Gábor

2020.04.24