Földünk leghidegebb területei a sarkvidékek, az Északi-sarkvidék vagy Arktisz és a Déli-sarkvidék vagy Antarktisz, mindkettő az örök hó és jég birodalma. Az Északi nem szárazföld, hanem állandóan vándorló jégtáblákkal borított tenger. Maga az Északi-sark bolygónk legészakibb pontja. Felfedezése különbözött a többi földrész meghódításától, elkerülték az utazók, valószínűleg a nagy hideg miatt. Másrészt a jég nem rejt nemesfémeket és drágakövet, de az ember megtelepedésére sem alkalmas. A hideg éghajlat miatt itt nem tud megélni egy növény sem, ezért a hajósok vitaminhiányban szenvedtek, a C-vitamin megvonása okozta skorbut gyakori betegségük volt.

Még napjainkban is fehér foltoknak számítanak a sarkvidékek, holott a felfedezések kezdete óta izgatta az ember fantáziáját. Már a 16. században közismert volt az a feltételezés, hogy az északi sarkpont alatt tenger hullámzik. Úgy gondolták, az enyhébb évszakban az Arktisz óceánja egy sokkal rövidebb hajózási útvonalat biztosíthatna, ezért az első expedíciók célja átjáró felfedezése volt. Nem csoda, hogy a 19. században egyre több expedíciót indítottak észak felé: elsőként Parry lépte át az északi szélesség 82. fokát 1827-ben, amit Nansen norvég felfedező csak 1895-ben tudott túlszárnyalni. Egy léggömbbel is megkísérelték az északi pólus elérését, de ez kudarccal zárult. A századfordulón minden próbálkozó a 87. szélességi fokon belül maradt. 1903-ban a norvég Roald Amundsen sikeresen keresztülhajózott a Kanada partjainál lévő északnyugati átjárón az Atlanti- és a Csendes-óceán között, és az Északi-sark lett volna a következő úti célja. Támogatóit azonban nem tudta meggyőzni. A Déli-sarkot végül ő hódította meg, az Arktisz felfedezője azonban már száz éve tudománytörténeti viták tárgya.

Az Északi-sark meghódításának története kevéssé ismert. 1909-ben két amerikai felfedező, Frederick Cook (az alsó képen balra) és Robert Peary (az alsó képen jobbra) szinte egyszerre jelentette be, hogy eljutottak az Északi-sarkra. Versenyeztek az elsőségért, és végül egymás ellen támadtak: Peary azt állította, hogy ő a felfedező, Cook viszont magának akarta az elsőséget. De vajon melyikük érte el először Földünk legészakibb pontját? Egyáltalán járt-e ott valamelyikük is?

1908. április 21-én érte el – vitatott sikerű – expedíciója során az Északi-sarkot Frederick Albert Cook amerikai sebészorvos és felfedező. New York államban született 1865-ben, és az orvostudomány iránt érdeklődött. 25 évesen részt vett a Peary által szervezett északi expedícióban, majd – hajóorvosként – antarktiszi felfedezőúton is szolgált. Az ő érdeme, hogy a hónapokig jég közé szoruló hajó legénysége életben maradt, megmentette a Déli-sark későbbi meghódítójának, Amundsennek az életét is. Első jelentős önálló útja az alaszkai McKinley-csúcs 1906-os megmászása volt, amit csak egy társ beszámolója és egy kép bizonyított. Azt állította, hogy ő mászta meg először Észak-Amerika legmagasabb pontját, az Alaszkai-hegységben lévő 6194 méter magas csúcsot. (Később kiderült, hogy az ezt bizonyító fénykép csak 1700 méter magasan készült.) Ezután került sor északi-sarki expedíciójára. Az utazó elbeszélése szerint 1908. április 21-én érte el az északi pólust.

Frederick Cook (a képen az Északi-sarkra tartó expedíción) 1909. szeptember 21-én érkezett New Yorkba. Hősnek járó fogadtatásban részesítették, százezer ember éljenzett az utcákon. Miután az újságok világgá kürtölték az Északi-sark felfedezésének hírét, azonnal Amerika legbálványozottabb embere lett. Beszámolója szerint 1908 februárjában hagyta el Grönlandot, az Axel Heiberg-szigettől északra tartva. Április 21-én érte el az Északi-sarkot, ahova csak két eszkimót vitt magával. Szerettek volna visszatérni, de az időjárás rosszra fordult. Egy évig a sarkvidék szigetein rekedtek, eközben az éhhalál fenyegette őket, a felfedező egy bálnavadász hajónak köszönhette a túlélést. Csak 1909 tavaszán érkezett vissza a grönlandi falucskába, 14 hónapon át nem tudott róla senki semmit – csodálatos megmeneküléséig. Ezután egy dán hajóval utazott Európa felé. Útközben, a Shetland-szigetekről adta fel táviratát a The New York Heraldnak: „Elértük az Északi-sarkot 1908. április 21-én. Szárazföldet fedeztünk fel a messzi északon.” Bár akadtak kételkedők, akik kétségbe vonták a hír valóságát, Nordenskjöld sarkkutató azonban kijelentette, hogy Cook doktort a legkiválóbb kutatók egyikének tartja, és soha nem kételkedett abban, hogy valóban elérte az Északi-sarkot, mert szerinte óriási energiával bíró férfi.

Csak véletlen és szerencse kérdése volt, hogy ki jutott el elsőnek Földünk északi sarkára. Cook eltűnése után, 1908. július 6-án egy másik amerikai sarkkutató, Robert Peary indult el New Yorkból észak felé. Ő is azt remélte, hogy nevéhez fog fűződni az Északi-sark felfedezésének dicsősége. A telet az Ellesmere-szigeten töltötték, majd 1909. február végén indultak az Északi-sark felé. Az utolsó csoportot április 1-jén hagyták hátra az északi szélesség 87,45. fokánál. Innen Pearyt csak egy amerikai és négy inuit kísérője segítette. Április 6-án felállították táborukat, elmondásuk alapján nyolc kilométerre az Északi-sarktól, majd másnap Peary így írt naplójába: „Végre az Északi-sark! Három évszázad kutatásának jutalma. 23 éven keresztül álmodtam erről és küzdöttem érte. Végre az enyém.” Peary szeptember elején találkozott a világ híreivel, ekkor már napok óta Cookot ünnepelték, aki állítólag egy évvel korábban már felfedezte az Északi-sarkot. Amikor szeptember 6-án Peary bejelentette saját felfedezését, egyúttal kétségbe vonta Cook igazát, de eleinte senki sem hitt neki.

A legtöbbek által elfogadott Északi-sark elérés az amerikai Robert Peary-nek tulajdonítható, aki tapasztalt sarkvidéki utazó volt. 1856-ban született Pennsylvániában. Mérnöki diplomát szerzett, és a haditengerészetnél kezdett dolgozni. Képzeletét azonban inkább a felfedezetlen sarkvidék foglalkoztatta, ennek szentelte életét. Keresztül-kasul bejárta Grönlandot, és sok expedíciót vezetett messze a sarkkörön túlra. Amikor 1909-ben elindult az Északi-sarkra, az már a nyolcadik próbálkozása volt, hogy elérje a pólust. Sokat tanult a helyi eszkimóktól. Még nászútra is a sarkvidékre mentek, sőt felesége az első gyermeküket is egy expedíció során szülte. Útjai során egyre közelebb jutott nagy céljához. 1905-ben a kanadai Ellesmere-ről indulva már az északi szélesség 87. fokáig jutott, de a rendkívül zord időjárás miatt vissza kellett fordulnia.

Utolsó expedíciója 1908. június 6-án hajózott ki New Yorkból, majd 1909 februárjában indultak meg a pólus felé. Állítása szerint 1909. április 6-án – a világon elsőként – elérte az Északi-sarkot, ahol kitűzték az amerikai zászlót, méréseket végeztek, majd visszaindultak. Szeptember 6-án küldte el táviratát: „Csillagsávos lobogó leng az Északi-sarkon”. Amikor hazatérve kijelentette, hogy eljutott a Föld legészakibb pontjára, legnagyobb megdöbbenésére azzal kellett szembesülnie, hogy felfedezőtársa, Cook – aki korábban még csapatának orvosa volt – ugyanezt állítja.

Néhány nap eltéréssel jelentette be tehát Cook és Peary, hogy felfedezte az Északi-sarkot. Mivel „első” csak egy lehet, harc robbant ki köztük, melyből a korabeli amerikai sajtó is alaposan kivette a részét. Mindkét oldal maga köré gyűjtötte támogatóit, akik fenntartás nélkül hittek hősük történetében, az ellenfelet pedig hazug gazembernek állították be. A közhangulat kialakításában nagy szerepet játszottak az újságok, amelyek nem tartották szükségesnek, hogy a felfedező bejelentése után ellenőrizzék az információ valóságtartalmát. De vajon melyikük mondott igazat? Hamarosan a vita kezdett elmérgesedni és a tudományos világ szimpátiája is megoszlani. Megdönthetetlen bizonyíték egyik oldal igazát se támasztotta alá. Állítólag Peary expedíciójának tagjai Grönlandon kikérdezték a Cookot elkísérő inuitokat, akik tagadták, hogy néhány száz kilométernél jobban megközelítették volna a sarkot. Cook azonban ekkor még olyan kikezdhetetlen figura volt Amerikában, hogy mindenki óvakodott attól, hogy rosszat mondjon róla.

Bár Cook gratulált Peary-nek a sikeres visszatérés után, vetélytársa kíméletlen harcba kezdett ellene. Kétségbe vonta az orvos-felfedező 1906-os alaszkai expedíciójának hitelességét, valamint lefizette Cook egykori hegymászótársát, aki azt mondta, hogy el sem érték a McKinley-csúcsot. Peary így lejáratta ellenfelét, emiatt Cook északi-sarki útját is kétségbe vonták, miután az orvos semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni. Későbbi elbeszélései az Északi-sarkról, szenvedéseiről és megmeneküléséről hasonlóságot mutatnak Verne egyik regényével, mely sarkvidéki expedíciót ír le. A bírósági per során a két felfedező bizonyítékait szakértők vizsgálták meg, végül Peary állításait találták hitelesnek.

El kell gondolkodni azon, hogyan tudták meghatározni pontos helyzetüket útjuk során. Egyikük sem vitt magával képzett navigátort, aki szextáns segítségével megadhatta volna a csillagok állásából pozíciójukat, így szolgáltatva bizonyítékot. Cook nem értett a szextáns használatához, Peary viszont képzett navigátor volt, de csapatának több tájékozódási ismeretekkel bíró tagját hátrahagyta. Ezek az emberek hátráltathatták, hiszen haladási sebessége ezután rejtélyes módon hirtelen megduplázódott. Peary expedíciója során öt hétig anélkül haladtak a jégmezőkön, hogy akár egyszer is meghatározták volna a helyzetüket, így nem is tudhatták, hogy nem tértek-e le az észak felé vezető útról. 800 kilométeren át vakon, mégis nyílegyenesen haladtak a cél felé. Az iránytűt itt már nem lehet használni, hiszen a föld mágneses, és földrajzi Északi-sarka nem esik egybe. Társai szerint Peary, amikor április 6-án meghatározta a helyzetüket, bár csalódottnak látszott, nem mutatta meg nekik a mérés eredményét. Ezután visszatért, és bejelentette, hogy elérték az Északi-sarkot. Valószínűleg nem szándékosan vezette félre a világot, a kor műszereivel nem lehetett képes pontosan megállapítani a helyzetüket. Jóhiszeműen vallotta, hogy az Északi-sarkon járt.

Cooknak sem voltak jobb bizonyítékai, melyek alátámasztották volna felfedezését. Napjainkban is léteznek társaságok, melyek Cookot vagy Peary-t dicsőítik. Állítólag létezett egy láda, amelyben Cook a feljegyzéseit tárolta, de ezt kénytelen volt egy grönlandi halászfaluban hagyni – ezek a feljegyzések máig nem kerültek elő. Felfedezése több kárral járt, mint haszonnal, mert az állandó pereskedés során elvesztette vagyona nagy részét. Később a texasi olajüzletben próbált szerencsét, de pénzügyi problémák miatt börtönbe került, és attól kezdve nem hittek neki. Felesége is elhagyta, egyedül Amundsen tartotta vele a barátságot. Később kegyelmet kapott, de soha nem helyezték vissza a felfedezők sorába. 1940-ben halt meg, az északi-sarki verseny első helyezettjét pedig a mai napig nem sikerült eldönteni.

Csakhogy azóta kiderült, hogy valószínűleg Peary (a felső képen „elvileg” az Északi-sarkon) sem érte el a pólust! Nem olyan egyszerű ugyanis meghatározni azt, hogy az ember az Északi-sarkon áll-e. Az iránytű nem segít, ráadásul, míg az Antarktisz több ezer méter vastag jégpáncélja alatt szárazföld van, az északi sarkvidék tengeren található, a jég állandóan olvad és újra megfagy, folyamatos mozgásban van. Ha az ember leszúr egy zászlót az Északi-sarkon, az egy hét múlva már nem biztos, hogy a sarkon lesz. Amikor megvizsgálták az expedíció adatait, a szakértők arra jutottak, hogy Peary valójában nem ért el a sarkig, úgy látszik, mintegy 40 km-re tudta azt megközelíteni. Így senki sem tudja pontosan, hogy ki járt először az Északi-sarkon, az igazság talán soha nem fog kiderülni. Jelenlegi ismereteink szerint Peary valószínűleg közelebb jutott az Északi-sarkhoz, mint Cook. De akkor ki fedezte fel valójában a föld legészakibb pontját? Valószínűleg Amundsen norvég felfedező, aki léghajójával 1926. május 11-én szállt fel a Spitzbergákról, majd két nap múlva megérkezett Alaszkába. Így talán ő tekinthető a Déli- és az Északi-sark felfedezőjének is.

Sulyok Attiláné

Források: Galácz András: Óceánok, Sarkvidékek (Kontinensről kontinensre sorozat) Kossuth Kiadó Bp, 2003.; rubicon.hu; index.hu; magyarnemzet.hu; huszadikszazad.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.