Molnár Ferenc nevéhez számos kiváló vígjáték és színmű kötődik, határainkon innen és túl egyaránt óriási sikert aratott műveivel. Világhírűvé válását annak köszönhette, „hogy kiváló érzékkel alkalmazta a jól megcsinált színház dramaturgiáját, s több vonatkozásban meg is újította. Alapvetően színházi szerző volt, aki a drámai szöveg hatásos előadhatóságát tartotta szem előtt, művei eleve a színpad számára s nem olvasására készültek”.

Liliom című, külvárosi legendának aposztrofált színművét 1909-ben mutatták be a Vígszínházban, de különösebb sikert nem aratott. 1913-ban azonban a bécsi Theater in der Josefstadt tűzte műsorára, és ezzel megindult a darab világkarrierje, amit mi sem bizonyít jobban, hogy olyan kiváló zeneszerzők, mint Giacomo Puccini (1858-1924), George Gershwin (1898-1937) és Kurt Weill (1900-1950) is megkörnyékezték Molnárt, hogy adjon engedélyt a Liliom alapján készítendő opera, illetve zenés változat elkészítésére. A magyar szerző például Puccinit ezzel az őszinte mondattal kosarazta ki: „Azt akarom, hogy a Liliomra Molnár színműként emlékezzenek, és ne egy Puccini opera librettójaként”.

A Liliom musicalváltozata 1944-ben merült fel ötletként, mikor Theresa Helburn (1887-1959) és Lawrence Langer színházi producerek együtt ebédeltek a Rodgers-Hammerstein szerzőpárossal, akiknek első közös zenés darabja, az 1943-ban bemutatott Oklahoma! „mérföldkövet jelentett az amerikai zenés színház fejlődésének történetében”. A producerek javasolták Molnár színdarabját a szerzőknek, akik azonban ezt elsőre nem tartották túlságosan jó ötletnek. Nem láttak lehetőséget abban, hogy „a különleges elemekkel átszőtt történetből musical készüljön, ráadásul egy olyan alkotásból, amelyik Magyarországon játszódik”. Továbbá egyrészt túl komornak tartották a történetet, másrészt a helyszínt sem találták túl inspirálónak. A szerzők annyit ígértek, hogy elgondolkodnak az ötleten. Molnár Ferenc élt még ekkor, közismert volt, hogy milyen jelentős zeneszerzőket utasított el, azonban az alkotóknak szerencséjük volt. Molnár ugyanis látta az Oklahoma! című előadást, és meglepő módon fogékonynak bizonyult arra a felvetésre, hogy ugyanez az alkotói csapat készítse el színművének musical változatát.

A szerzők végül hozzákezdtek a munkához, számos ötletet követően először a történetet áthelyezték az Egyesült Államokba, ráadásul a 19. század utolsó negyedére, 1873-ba. Éppen emiatt a szereplők neveit is megváltoztatták: Liliomból Billy Bigelow, Julikából Julie Jordan, Marikából Carrie Pipperidge, Hugoból Enoch Snow, Muskátnéból Mrs. Mullin, Ficsúrból Jigger, Hollundernéból pedig Nettie Fowler lett. Hammerstein végül „alapos és profi munkát végzett mind a dalszövegekben, mind a dialógusokban”. Az eredeti színmű végét is megváltoztatták, a musical változat befejezése pozitívabb kicsengésű és reménytelibb lett.

A súlyosabb téma miatt „Rodgers is nagyobb hangsúlyt fektetett a zenére”, komoly hangi képességeket igényelnek az egyes szereplők szólamai is. Miklós Tibor így fogalmaz könyvében: „A musical legnagyobb értéke Richard Rodgers lenyűgözően szép, a szereplők lelkének legmélyét is feltáró zenéje”, néhol azonban a disszonánsabb muzsikától sem riadt vissza. Maga Rodgers is úgy nyilatkozott a Carousel zenéjéről, hogy „Kielégítőbb, mint bármi, amit eddig írtam”, továbbá ezt tartotta legjobb alkotásának.

A musical színpadra álmodását ugyanaz a kreatív duó vitte véghez, akik az Oklahoma!-n is dolgoztak. A koreográfiákat Agnes de Mille készítette, az előadást Rouben Mamoulian rendezte. Az ősbemutatót komoly szereplőválogatás előzte meg, végül a főbb szerepeket John Raitt (Billy Bigelow), Jan Clayton (Julie Jordan), Jean Darling (Carie Pipperidge), Eric Mattson (Enoch Snow), Murvyn Vye (Jigger), Christine Johnson (Nettie Fowler), Bambi Linn (Louise) és Jean Casto (Mrs. Mullin) alakították. A próbák 1945 januárjában kezdődtek, a szerződuó valamelyik tagja mindig részt vett rajtuk, amelyeken egy idő után maga Molnár Ferenc is feltűnt, aki lelkesen fogadta ezt a változatot, a darab megváltoztatott végét pedig különösen dicsérte.

A kritikusok nem írtak éppenséggel nagy lelkesedéssel a szerzőknek erről az új művéről, ámde az ősbemutatót követően 1947. május 24-ig 890 előadást tartottak, abban az évtizedben ezzel az ötödik legsikeresebb sorozatnak bizonyult. A siker a közönség körében azonban egyértelmű volt, sőt számos díjjal is kitüntették a művet és az előadás színészeit, alkotóit. 1956-ban készült el a filmváltozata Henry King rendezésében. Később azonban már így fogalmaztak: „Az egyik legszebb  musical, amelyet valaha is bemutattak a Broadway-n”.

A musical legismertebb dalává kétségkívül a You’ll Never Walk Alone című szám vált. Például ez lett a Liverpool focicsapatának nem hivatalos himnusza, amelyet valamennyi mérkőzésük előtt a szurkolók elénekelnek. Továbbá számos híres énekes készített felvételt belőle, vagy adta elő élőben  valamely neves eseményen.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Miklós Tibor: Musical!, Magyar irodalom szerk. Gintli Tibor; Alyson McLamore: Musical Theater: An Appreciation; papageno.hu; laphil.com; wikipedia

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.