A Beauty and the Beast – A szépség és a szörnyeteg című musical ősbemutatója

Ezen a napon történt – Ősze Mária írása

beauty-and-the-beast-musical

1994. április 18-án mutatták be a Broadway Palace Theatre-ben Alan Menken Beauty and the Beast (A szépség és a szörnyeteg) című musicaljét, amelynek alapjául az azonos című 1991-ben bemutatott Walt Disney-rajzfilm szolgált. A zenés színpadi alkotás szövegkönyvét Linda Woolverton, a dalokat Howard Ashman (1950-1991) és Tim Rice írták.

A szépség és a szörnyeteg története tulajdonképpen egy európai népmese, amelyet először Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve jegyzett le és 1740-ben jelent meg. A rajzfilm, és így az alapján megírt musical története azonban a legismertebb változat nyomán készült, amelyet Jeanne-Marie Le Prince de Beaumont írt le, 1756-ban látott napvilágot, a következő évben pedig angolra is lefordították.

1992-ben a rajzfilm történelmet írt, mivel első animációs filmként Oscar-díjra jelölték a legjobb film kategóriájában, olyan mára már klasszikusnak számító alkotások mellett, mint a végső győztes A bárányok hallgatnak, vagy épp a JFK – A nyitott dosszié, a Hullámok hercege és a Bugsy. Az Amerikai Filmakadémia ezenfelül még 5 jelöléssel tüntette ki a filmet, a legjobb hang mellett három dalt is nomináltak, továbbá Alan Menkent a legjobb eredeti filmzene kategóriában. Végül a Beauty and the Beast című dal és a zeneszerző is besöpörték az Oscar-díjat.

Ilyen siker után talán nem meglepetésként készült el a színpadi változat is, főképp, hogy már a kritikusok is felhívták a stúdió figyelmét arra, hogy a rajzfilmhez készült zeneszámok mennyire alkalmasak lennének egy színpadon bemutatandó musicalhez. A Disney vezérigazgatója, Michael Eisner döntött végül úgy, hogy belevágnak a színházi produkcióba, amelyhez a film 8 dalát használták fel, továbbá egy már a filmhez elkészült énekszámot, amely a végső változatból kimaradt. Menken további hat dalt is komponált, ezeknek a szövegét azonban már Tim Rice írta, mivel az eredeti dalszövegíró 1991-ben elhunyt. Sőt a szövegkönyvet is kibővítették, ezzel a munkával a rajzfilm forgatókönyvének az íróját, Linda Woolvertont bízták meg, aki például a két főszereplő karakterének is nagyobb mélységet adott. Menken zenéjéről Miklós Tibor így fogalmazott Musical! című könyvében: „Muzsikája úgy idézte meg a történet költői varázslatát, hogy közben ezer szállal kötődött a régi Broadway zenei világához”.

Belleként Susan Egan debütált a Broadway-n, Szörnyetegként pedig a rutinos Terence Mann lépett színpadra. A további főbb szerepeket Burke Moses (Gaston), Gary Beach (Lumiere), Beth Fowler (Mrs. Potts), Tom Bosley (Maurice) alakította. Az előadást az addig kevéssé ismert Robert Jess Roth rendezte, szorosan együttműködve a koreográfus Matt Westtel. A jelmezeket Ann Hould-Ward tervezte, aki a rajzfilm ruhái mellett tanulmányozta a 18. századi divatot is, ezek mentén, ámde saját fantáziájából képzelte a szereplők kosztümjeit. Stanley Meyer nevéhez fűződött a díszletek megálmodása, sok önállóságot azonban nem kapott, mivel a Disney ragaszkodott ahhoz, hogy a rajzfilm látványvilága jelenjen meg a színpadon is.

Az ősbemutatón a musical a közönség körében óriási sikert aratott. A kritikusok azonban fanyalogtak, például azt írták, hogy az előadás „egy nagyszabású látványosság, de nem nagyszerű, mint színház”. Az előadást 9 Tony-díjra jelölték (ezzel a kitüntetéssel évről évre a Broadway-n bemutatott produkciókat jutalmaznak), végül Ann Hould-Ward nyert a jelmeztervezők között.

Az alkotókat, a produkció létrejötte körül bábáskodókat igazolta a mindent elsöprő diadalmenet, mivel „ez a könnyed családi szórakozás, a boldog végű mese” is nagy tömegeket vonzott és vonz napjainkban is a színházakba. New Yorkban 1994 és 2007 között, azaz 13 éven át futott a produkció, összesen 5461 alkalommal játszották el a művet. A világ számtalan pontján csendültek már fel a musical dallamai, szórakozhattak kicsik és nagyok ezen a darabon. A Budapesti Operettszínház 2005-ben mutatta be Böhm György rendezésében a Szépség és a szörnyeteg című musicalt, amelyet néhány év szünet után ettől az évadtól kezdve, új fordításban ismét megtekinthetnek az érdeklődők.

A hatalmas sikeren felbuzdulva a Disney cég azóta számos musicalt színpadra állított mind a Broadway-n, mind a londoni West Enden. A szépség és a szörnyeteg élőszereplős, Bill Condon által rendezett filmváltozatát 2017-ben mutatták be. A szereposztás igazi sztárparádé: Emma Watson, Dan Stevens, Luke Evans, Kevin Kline, Ewan McGregor, Ian McKellen, Emma Thompson, Stanley Tucci bújtak a szereplők bőrébe.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Miklós Tibor: Musical!; wikipédia

2020.04.18