A húsvéti ünnepkör a virágvasárnappal kezdődik, a nagyhét eseményei után jutunk el Jézus szenvedéséhez, kereszthalálához és végül a feltámadáshoz. Megfeszítése előtt egy héttel Jeruzsálembe ment, hogy az ünnepi pászkavacsorát ott költse el tanítványaival. Az Olajfák hegyénél két tanítványát előreküldte egy szamárcsikóért, amelyen még nem ült ember, majd ezen vonult be a városba. Mind a négy evangélium megemlékezik arról, hogy az érkezésére összegyűlt emberek a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel fogadták. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János pálmaágakról (diadal jelképe) számol be. A sokaság „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” felkiáltásokkal köszöntötte. Az ábrázolásban századokon át főként a tiszteletadás jellemző, amely mellett megjelenik az alázat és a csodálat motívuma is.

Alexander Gibbs: Triumphal entry into Jerusalem 

Az újabb kori képeken azonban ennél többről van szó. Nézzük csak Alexander Gibbs (1832–1886) festményét (St George's Church, Belfast, Írország)! A Jézust övező emberek arcán örömöt fedezhetünk fel: olyan valaki érkezett, akit már nagyon vártak. A teljes történet ismeretében válik csak óriásivá a kontraszt: ugyanazok az emberek, akik ekkor ujjongva pálmaágakkal fogadják, néhány nap múlva fanatikus gyűlölettel kívánják megfeszítését.

A következő napon (nagyhétfő) Jézus Betániába ment, ahol tiszteletére vacsorát rendeztek. Ezen az estén egy szimbolikus jelent játszódik le. „Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” (Ján 12,1-11). Az olajjal való megkenés a kegyelet jelképe. Az asszony szeretetből, féltésből vállalta fel cselekedetét, és talán meg is sejtett valamit a Jézusra váró szenvedésekből. Ellentéteként ott láthatjuk Júdást, aki nem képes felismerni a szeretetet megnyilvánulását, irigységből és rosszindulatból hibát keres benne. Nem tudja majd értékelni Jézus önfeláldozását, az emberekért vállalt szenvedését sem.

Jean Béraud: St. Mary Magdalene in the House of Simon the Pharisee

Meglehetősen furcsa prezentálásban láthatjuk a jelenetet Jean Béraud (1849–1935) festményén, ahol a tanítványok helyett a festő kortársai a vacsoravendégek. Érdemes elidőzni a felháborodott, megvető, csodálkozó arcokon. Milyen sokatmondók! Éles kritika ez mind a bibliai történetre utalva, mind a festő saját kortársaira nézve.

Nagykedd arra a napra emlékeztet, amikor Jézus megjövendölte, hogy Júdás elárulja, Péter pedig megtagadja őt. Nagyszerdán Júdás árulása (30 ezüstért) be is következik. Mester és tanítványai az estéket együtt töltötték. A nagycsütörtök esti a találkozóra Júdás árulásának, Jézus pedig halálának tudatával érkezett meg. Ez volt az utolsó vacsorája, amivel ő is tisztában volt. Az evangélium szerint egyszer csak felkelt az asztaltól, levette felsőruháját, egy kendőt kötött maga köré, vizet öntött egy tálba, és egyenként megmosta tanítványai lábát (Júdásét is!).

Amikor végzett, visszavette ingét és visszaült a helyére, majd így szólt: „Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek? Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek. Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, a ki azt küldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.” (Ján, 13) Méltón ábrázolja a Mester szeretetét, az alázatot tanítványa felé a XVI. századi festő Giovanni Antonio Sogliani (1492–1544).

Giovanni Antonio Sogliani,Jesus lavant les pieds à un apôtre

A nevezetes lábmosás a tanítványoknak szóló utolsó, bemutatott példázat, végső célja a szeretet, amit ebben a cselekedetben kinyilatkoztat. Az asztalon sorakozó egyszerű ételek jelképpé nemesednek. A húsvéti bárány, a kenyér és a bor az átváltozás titkát hirdetik. Először hangzik el, hogy a kenyér Krisztus teste, a bor pedig az ő vére. Bennük jelképesen is átadja a szeretet szellemiségét, amit a lábmosással is igyekezett kifejezni. De vajon mindegyikük megértette-e a pillanat fontosságát, visszfényét az emberiség számára? Valószínűleg ezt a kérdést veti fel Jacopo Bassano (1510–1591) XVI. századi ábrázolása is.

Jacopo Bassano. Utolsó vacsora

A vacsora végeztével imát mondott az apostolokért, a hívőkért, majd a tanítványokkal együtt kiment a Gecsemáné-kertbe. Az olajfaliget csendjében gyakran részesítette tanítványait oktatásban. Júdás is jól ismerte a helyet, ide vezetett egy csapat római katonát és a főpapoktól, farizeusoktól kapott szolgákat, akik csak az adott jelre vártak. Júdás köszöntötte, majd arcul csókolta az érkező Jézust, mire a katonák körülfogták és foglyul ejtették, megkötözve vitték Kaifás főpap elé. A XIV. századi padovai művész Giotto di Bondone (–1337) freskójáról (Cappella Scrovegni, Padova) süt a Jézust körül vevők gyűlölete. Láthatjuk, hogy itt már nem pálmaágakkal integetnek, hanem botokkal, és egy kés is előkerül (bal oldalt).

Giotto di Bondone: Júdás csókja

Nagypénteken Jézust elítélik, keresztútja végén pedig megfeszítés és halál vár rá. Rengeteg szimbolikus pillanata van a passiónak, de a legerőteljesebbek ehhez a naphoz kapcsolódnak. A világ legnagyobb drámája volt ez, színhelye a Golgota dombjára vezet fel, ahol rászegezik a keresztre Krisztus kezét és lábát. A kegyetlen fájdalmat nyugalommal tűri, úrrá lesz a földi világon. Csak a megfeszített Jézusról számtalan mennyiségű ábrázolás készült. A koraiak általában sematikusak, elsősorban a kivégzés gyalázatosságára koncentrálnak. Csak a középkorban terjed el a testi szenvedések, majd a megdicsőülésnek a hangsúlyozása. (Jobb oldali kép Avilai mester munkája a XV. századból).

Salvador Dalí Keresztes Szent János Krisztusa és Master of Avila: The Crucifixion

Az igazán nagy művészek azonban találnak a történetben új nézőpontokat. Időzzünk el Salvador Dalí Keresztes Szent János Krisztusa című (bal oldali) képénél! Megéri, mert elképesztő dimenziókat tár elénk. Felülnézetből mutatja be a megfeszítettet, ezzel a világ fölé helyezi őt, tettének nagyságát is megsokszorozza. A sztratoszféra magasában azonban a világűr sötétsége veszi körül alakját, amely érzékelteti a kereszten függő kozmoszi méretű magányosságát is. Alul apró figurák, halászok láthatók a Genezáreti-tó partján. Mindennapi tevékenységük kisszerűsége éles kontrasztot képez a Megváltó önfeláldozó tettével szemben Ami még furcsa lehet ebből a nézőpontból, hogy összehasonlítva a legtöbb ábrázolással, ahol a szenvedő vagy megdicsőült arcát fürkészhetjük, itt nem látjuk Krisztus arcát. Sokan vannak, akik egész életükben keresik az ő igazi arcát, alakját és persze belső mibenlétét. Azok az emberek, akik az általa kijelölt úton szeretnének haladni, meg akarják őt ismerni. Az már inkább művészi szemmel érdekes, hogy milyen erős rövidülésben kellett megfestenie a kereszten függő tesett ebből a nézetből, nem véletlen, hogy a kortárs művészekre gyakorolt hatása is óriási.

Andrea Mantegna: Halott Krisztus siratása

Hasonlóan eredeti látásmódot tükröz Andrea Mantegna Halott Krisztus siratása c. alkotása, amely a sírba helyezéssel együtt a nagypéntek lezárása. A fő alak szintén erős rövidülésben ábrázolt, hiszen a talp felől állva látunk rá. Szinte hihetetlen, hogy az alkotó 1470-1474 körül hozta létre művét. A reneszánsz azonban óriási változásokat hozott a művészi megfogalmazás terén. Előtérbe került az emberi test megismerése, anatómiája, a perspektíva alkalmazása, így a szűk képkivágásban jól látszanak a Megváltó sebei, szenvedésének körülményei, Mária ráncai. Egészen közel kerülünk a halott Krisztushoz és az őt sirató asszonyokhoz. Ez az eléggé nyers, életszerű megfogalmazás sem vonja el azonban a figyelmet a lényegről, a gyászról és együttérzésről.

Jézus halálával az apostolokon csüggedés, levertség, gyász vett erőt, hiszen addig mindig a Mester mutatta számukra a helyes utat. De: „harmadnapra feltámadt az írások szerint”, megtörtént hát a csoda. Ez a kinyilatkoztatás azonban igazolja a lélek halhatatlanságát, Krisztus tanításait és azt, hogy a messiás betöltötte küldetését, élete nem volt hiábavaló.

Raffaello: Krisztus feltámadása

A történelem folyamán az emberek minden században igyekeznek megfogalmazni, újraértelmezni Krisztus tanúságtételének lényegét. Sokan a festészet eszközeit hívták ehhez segítségül. A nézőpont változott, de lényeg, az igazság örök. „A húsvét nem kétezer évvel ezelőtti dolgokon való merengés, hanem kérdésfelvetés is: Vajon az én életemben mibe torkolltak a megújuló virágvasárnapok? A Krisztus mellett, az élet mellett, a szeretet mellett való döntésbe? Vagy inkább szépen csengő harminc ezüstpénzbe, Péter tagadásába vagy az emmauszi tanítványok fáradt, rezignált meghátrálásába?” – írja elmélkedésében Csaba testvér (Böjte Csaba). „Meg kellene tanulnunk Krisztustól, hogy a szeretetünk ne az első pofonig, az első kilábalásig tartson, szeretetünknek ne legyen határa, korlátja.” Figyeljünk húsvét üzenetére!

SzaSzi

Forrás: Biblia, wikipédia, Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

A képek a  Wikimedia Commons (1-9. kép) és a Flickr (7. kép) szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép.