Gyors böngészés során hamar kiderül, hogy nem egy mindennapi növénnyel van dolgunk. 200 millió éves „élő kövületnek” tartják, hosszú élettel, gyógyító tulajdonságokkal társítják, de a kínai és japán konyhaművészet különlegessége (a magja), a kínai fafaragók kedvelt nyersanyaga is, és a távol-keleti kolostorok szent fája.

Szent fa

Jellegzetes legyező (halfarok) alakú leveleiről azonnal felismerhetjük. A nyár elmúltával pedig feledhetetlen aranysárga koronával nyújt örök élményt csodálóinak, majd aláterülő élénk színű levéltengerrel „mint elkésett utazó az utolsó pillanatban távozik az ősszel”. Őshazája, egyetlen természetes előfordulási helye Kína, ősi kínai írások alapján Kaifeng környéke. A XX. század elején Frank Meyer amerikai botanikus Tienmu-san hegység déli lejtőjén talált rá egy kb. 10 négyzetmérföldnyi erdőre, azóta a vadon élő populációkat már a kihalás fenyegeti. Manapság a páfrányfenyő parkokban, arborétumokban, sőt házikertekben is fellelhető a világ legkülönbözőbb tájain.

A páfrányfenyők (Ginkgophyta) tulajdonképpen a földtörténeti jura időszakban (200-150 millió éve) „élték fénykorukat”. Napjainkra ebből a növénytörzsből már csak a Ginkgo biloba képviselőit találjuk meg, más ma élő növénnyel nem is hozható rokonságba, ezért nevezte egykor Charles Darwin „élő kövületnek” a fajt, amely szinte egyedüliként vészelte át a jégkorszakot. Hírmondója lett azoknak az időknek, amikor még a dinoszauruszok uralkodtak a földön.

Egy idős fa

Legidősebb példánya, egy kb. 1400 éves matuzsálem Észak-Kína Shaanxi tartományában Hanzhongban egy kolostorkertben él, a turistaáradatot aranyló levélhullással ajándékozza meg minden ősszel. Fajtársai, amelyeket a XI. századba telepítettek Japánba (Koreába is,) túlélték az 1945-ös hirosimai atomrobbantást is. A ledobott bomba hipocentrumától számított 1,6 km-en belül mindössze hat súlyosan sérült, ámde életképes fát találtak, mind páfrányfenyő volt.

A nyugati világban évszázadokon keresztül csak a ginkgo sokmillió éves megkövesedett maradványairól tudtak.

Őskövületek

Csak a XVII. század végén váltak ismertté élő egyedei, és az a keleti tudás, amely a növényhez tapadt. Engelbert Kaempfer német katonasebészorvos 1690-ben a Holland Keletindiai Társaság megbízásából járt Japánban, ekkor figyelt fel a matuzsálemi korú csodás növényekre a templomok mellett. 1712-ben írta le első ismertetését "Amoenitatum exoticarum" című könyvében. Az első ginkgot feljegyzések szerint az utrechti botanikus kertben (Hollandia) ültették 1730-ban.

A Kárpát-medence területén 1,3 millió éves harmadidőszaki – miocén, pliocén – rétegekben sikerült fellelni rokonainak (Ginkgo adiantoides) maradványait. Az első élő példányokat hazánkban kb. kétszáz éve ültették, ilyen áll ma is az acsádi kastélyparkban (Szombathely közelében, 1807-ben ültették) illetve a budapesti Füvészkertben is. Nevével ellentétben semmi köze a páfrányhoz. A ginkgo a kínai „ezüst barack” szóból ered, amely a növény magjának színére utal, a biloba pedig a kínai „kacsaláb” elnevezésből, amely a levél formájára mutat.

Az utóbbi évek kutatásai alapján az amerikai tudományos akadémia munkatársai megállapították, hogy „mind a fiatal, mind az idős példányok védelmező kemikáliákat, köztük antioxidánsokat, növényi hormonokat termelnek a kórokozók vagy aszályok okozta betegségek leküzdésére.” A genetikai vizsgálatok eredményei pedig kimutatták, hogy az öregedéssel összefüggő gének nem kapcsolódnak be automatikusan egy adott „életkorban”, mint más növényeknél, például a fűféléknél és egynyári növényeknél. „A titok a nagyon egészséges védekezőrendszer fenntartásában rejlik, a fajnak egyszerűen nincs egy előre meghatározott öregedési programja” – magyarázta Richard Dixon, az Észak-texasi Egyetem munkatársa. Vagyis az öregedés során nem gyengül védekezőképességük. Ellenáll betegségeknek, kártevőknek, környezeti ártalmaknak, szélnek, hókárnak, de nagyvárosi levegőben megtalálható gyakori füstgázokat (kén-dioxid, nitrogén-monoxid stb.) is jól tűri, minden más fánál jobban. Minden ártalom ellenére a faj egyedei akár az ezer éves kort is elérhetik. 2000 évnél idősebb példányok is ismeretesek.

A lassan fejlődő fát Kínában "kung szun su" nagyapa-unoka fának is nevezik. Évszázadok óta költőket és illusztrátorokat ihletett meg a különös fa nemcsak a Távol-Keleten, hanem Európában is.

A természettudományok iránt és a keleti kultúra iránt is érdeklődő (növény és ásvány gyűjtő) Johann Wolfgang Goethe (1749-1832), a nagy német költő a heidelbergi kastély parkjában figyelt fel a különös növényre. Rajnai utazásainak élményét versben örökítette meg, amelyek között számos keleties hangulatú. Legszebb szerelmesverseit ihlette akkor az a költői és lelki kapcsolat, mely közte és Marianne Willemer (1784-1860) között szövődött. A páfrányfenyő kétkaréjos levelei és tűszerű erezete a barátság szimbólumaként jelenik meg nála:

Goethe: Ginkgo Biloba

A vers így szól:

Ginkgo Biloba

Napkeletről jött a fája,
és most itt kertemben él.
Sejtelemmel nézek rája,
titkot kérd e falevél.

Egyetlenegy teremtmény-e
mely megosztá önmagát?
Vagy egy választott pár lénye
lett eggyé e lombon át?

Verseimben leltem választ
erre, mélyet és nagyot.
Érezhetted bennük már azt:
egy s mégis kettős vagyok.

 (Harsányi Zsolt fordítása)

A költeményt és a hozzá csatolt faleveleket elküldte M. Willemernek Weimarba, aki megértve a szép gondolatokat, versben válaszolt a költőnek :

Távol-Keletről érkezett
a fa és a levél.
Két égtáj kertjére bízva
virulva jól megél.

Titkos értelmét sejtem,
megértem, mit jelent,
boldogságra segíti
a szerelmeseket.

(Révay Ágnes fordítása)

Amikor Goethe születésének 225. évfordulójára a meisseni porcelángyár emlékplakettet készített, a vers egy részletét használta fel és 3 ginkólevéllel tették teljessé a motívumot.

A levelek különleges szépsége más művészeket is megragadott.

Fotóiról ismeretesek gr. Lennart Bernadotte (1909-2004, svéd-német tájépítő, filmkészítő és fotós, a svéd király unokája, akinek aprólékos finomsággal alkotott virág és növényfelvételei közül kitűnnek, a Mainan-szigeti kastélyparkja Ginkgo biloba fájának őszi aranysárga leveleiről készített felvételei, amelyek felkerültek a világ több nagyvárosában bemutatott gyűjteményes kiállítása meghívójának címlapjára is.

A számos külföldi példa mellett a hazaiak közül a pécsi Zsolnayak művészetében leginkább fellelhető. Pécs városának egyik legmeghatározóbb jelképévé vált gyárral egyidős az a ginkgo fa is, amelyet a legenda szerint Zsolnay Júlia ültetett a Sikorski villa tövénél. A ritka, kínai fajta, – melynek jellegzetes levelei megihlették a Zsolnay gyár tervezőit éppúgy, mint a ma alkotóművészeit – szívóssága és különleges élettörténete összefonódik a Zsolnay névvel. Zsolnay Vilmos „a nagy természet” iránti imádata meghatározta a család életét, Júlia lánya megszállottan figyelte, s rajongással örökítette meg a virágokat, fákat a rajtuk fészkelő madarakat az általa tervezett és festett kerámiákon. Hagyatékuk ennek köszönhetően nyerte el nem csak a magyar, hanem az európai és tengerentúli közönség tetszését is. A Zsolnay márkanév összefonódik a hagyománnyal és a különlegességgel, csakúgy, mint a páfrányfenyő.

A világban divatos trendekhez tökéletesen illeszkedik a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. Évszakok nevet viselő kollekciója.

Fasor, bonsai (törpefa), tapéta vagy textil motívum, vagy akár szecessziós sorminta, csatornafedél dísze – a ginkgo kedvelt mind a hétköznapok látványelemeként, mind a művészi megfogalmazásokban. Egy csokornyi válogatást láthatnak a következő képgalériában.

Fotógaléria: Túlélésre programozva: ginkgo és művészet

18 kép

 

Szaszi

Forrás: BBC hírportál, MTI, Impress Magazin, Terebess Online, National Geographic, The Ginkgo Page Forum, Vörös és Zöld, Érdekes világ.hu 

A képek a Flickr (1-3., 5-18. kép) és a Wikimedia Commons (1. és 4. kép) szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 1. kép; 2. kép; 3. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép (címlapkép); 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 12. kép; 13. kép; 14. kép; 15. kép; 16. kép; 17. kép; 18. kép.