85

John Grisham: Prókátorok

Szilvási Krisztián könyvkritikája

john-grisham-prokatorok

Ez már tiszta Amerika. Szellemiségben és attitűdökben helyhez kötötten, emberi esendőségben, hibákban és a saját maga érdekei diktálta törekvésekben globálisan. Az úgymond „utca ügyvédje” beállítódás nálunk talán (még) idegen, pedig abból a szempontból mindenképpen indokolt (lenne), hogy mindenki ott kapar, ahol tud, s ahol van (egyáltalán) kaparnivaló.

A könyvek és filmek alapján az Egyesült Államokban annyi (lehet) a jogi végzettséggel rendelkező szakember (kvázi ügyvéd), hogy Dunát (Coloradot, Mississippit, Rio Grandet) lehetne velük rekeszteni… és még akkor is maradna belőlük jó néhány tucat. Szóval ezek az úgynevezett kisügyvédek valódi életművészként űzik hivatásukat, szó szerint vadásznak az ügyfelekre, kétes hírnevüket balesetek kárvallottjainak pártfogásával, válási procedúrákkal, különböző biztosítási ügyletekkel, végrendeletekből eredő nyerészkedéssel és sokszor hasonlóan erkölcstelen képviseletekkel próbálják fényezni. Náluk szó szerint igaz, hogy farkastörvények uralkodnak, ahol ráadásul nemcsak az ember kiált farkast, hanem a farkas is másiknak farkasa… vagy valami ilyesmi. Aki előbb és pofátlanul és nagyobbat lép, az jár jól, a versenyhelyzet ugyanis napról napra élesebb, keményebb és tisztességtelenebb. Akárcsak maga Amerika.

John Grisham pedig pontosan az a fickó, aki mindezeket – a sűrűjét behatóan ismerő, mégis kívülálló – krónikásként énekli meg. Nehéz elhinni, hogy a jogász végzettségű (előbb könyvelői, majd jogi diploma a Mississippi Egyetemen) bestseller szerző még csak a 66. évében jár, hiszen immár 35 nagyregény van a háta mögött (közülük tízből mozifilm is készült), méghozzá annyira méretes sikerek, amelyek normál esetben egy teljes emberöltőnyi karriert is meg kellene, hogy haladjanak. Grisham azonban szerencsére nem fárad, mindig képes előrántani paragrafusokkal, precedensekkel és kézzelfogható bizonyítékokkal alátámasztható újabb történeteket, amelyek aktualitásánál csak realitásuk megdöbbentőbb. Regényeiben szinte mindig ugyanarra a vázra húzza fel a konfrontációkra épülő dinamikát: Dávid harcol valamilyen módon Góliáttal. A kicsi a naggyal, az esélytelen az esélyessel, az ártatlan a bűnössel. Ez a bipolaritás diktálta ritmus pedig kivétel nélkül a tanító és figyelemfelkeltő szórakozás terén jut érvényre. Hősei mindig egyszerű emberek, ahol az egyszerűség nem pejoratív jelző, az ember meghatározás viszont éppenhogy pozitívan kiemelő nominatus. Egyszóval John Grisham pontosan az a fickó, aki írói szempontból kell nekünk (bár valószínűleg jogilag is kész főnyeremény lenne)!

A Prókátorokban is egyszerű emberek alkotta utcai ügyvédek harcolnak Góliát ellen civilizált társadalmunk aktuális szegmensében – sikerrel. Olvasói szemszögből legalábbis mindenképpen. Az egész ott kezdődik, hogy David Zinc álomszerű élete rémálomhoz hasonlatos visszájára fordul, amikor kezdi begyűrni a pénzzel és sikerrel járó boldogtalanság és idegi kimerültség. A házas fiatalember egy óriási jogi cég lélekölő présébe zárva egy szép napon úgy dönt, ne tovább – visszafordul irodájából, és egy búfelejtő bárban köt ki azzal az eltökéltséggel, hogy ő ezt többé márpedig nem! Jó pár pohár és néhány óra múltán aztán véletlenül egy kétszemélyes, kültelki, amatőr-nívótlan mini ügyvédi iroda kanapéján találja magát, s részegségében úgy dönt, ő márpedig itt fog a továbbiakban dolgozni. Szavát és elhatározását józanságában is állja, óriási tettvággyal társul hát a közel nyugdíjaskorú, megfontolt (értsd: motiválatlan) Oscar Finley-hez és a gyógyulgató (a „gatón” a lényeg) alkoholista, vastagbőr erkölcsű Wally Figghez. No meg az egykori panaszos ügyfélből titkárnővé előléptetett Ms. Rochelle-hez.

A „boutique ügyvédi iroda” tulajdonosainak David ifjonti heve és szakértelme prompt kapóra is jön, mivel Wally darázsfészekbe nyúl: egy gigantikus gyógyszergyártó konszern koleszterincsökkentő pirulája ugyanis a jelek szerint halálos szív- és érrendszeri összeomláshoz vezet, a jogi kártérítési ügyletek pedig mindig is anyagi aranybányának bizonyultak. A három ügyvéd eltérő hatásfokkal bár, de egyre mélyebbre merül az először tucatot, majd később már százakat érintő gyűjtőperben, csakhogy jól tudjuk, hogy néha nem mind arany, ami fénylik – sőt, nem mind arany, ami akár csak félig is. John Grisham a Prókátorokkal ismét mélyen a pénzhajhász civilizáció elevenébe vág, amely semmiféle-fajta erkölcsi határokat nem ismer, s amelynek girbegurba oldalhajtásain egészen másfajta iparágak (jogászok, orvosi szakértők, kárbecslők… stb.) is nyerészkednek. Gondolati síkon hovatovább odáig eljuthatunk, hogy a fejlett országok társadalmának, üzleti-hivatali berendezkedésének jelentős hányada kamu, indokolatlan szemfényvesztés, megokolhatatlan parazita. Grisham azonban – szerencsére mint mindig – csupán fellebbent valamit, ami mögé az kukucskál csak be, akinek van mersze, akinek pedig nem gyomra, ne egye magára.

A Prókátorok húzósan-fokozósan építkező cselekménye a legteljesebben objektív grishami manipuláció mentén fejti ki hatását, miközben a szórakozni vágyók igényeit mindig bravúrosan (el)ismerő stílus valahogy most is távolságot tart. A hideg fejjel jegyzetelő, háromtagú olvasói esküdtszéket (intellektus, erkölcsi érzék, érzelmi-lelki beállítódás) zseniálisan (meg)vezető szerző ezúttal is olyan történetet tár elénk, amely egyszerre alapoz a „bűnös multik” sztereotípiájára, miközben mégsem engedi el a józan belátás kezünkből könnyen kicsúszó gyeplőjét. A bírósági tárgyalásokhoz hűen, a viszonylagos objektivitást megkövetelve mindkét oldal szempontjai és koordinátái bemutatásra kerülnek, hogy az olvasó akár a történet végkifejletével és végkicsengésével ellentétes ítéletet is hozhasson – ha úgy érzi jogszerűnek.

John Grisham könyveiben sosem ítél el, csupán kifejt és bemutat – még ha helyenként egyéni és talán kissé elfogult szempontok szerint is. Ez azonban saját szubjektumából ered, amelynek megerőszakolása érdekes módon pontosan a hitelesség ellen hatna. 65 év ide vagy oda, a Mester még mindig csúcsformában van, arra pedig kár bazírozni, hogy a magukat feldolgozásra kínáló jogi témák egyszer csak elfogynak. De, azt hiszem, ez nekünk csakis jó hír lehet!

Szilvási Krisztián

2020.04.10