145

Megkezdődött az ásatás Pompeji romjainál

Ezen a napon történt – Sulyok Attiláné írása

Pompeji ásatások története

A Vezúv – az ókori görögök és rómaiak Héraklész szent hegye – Európa egyik működő vulkánja Olaszország Campania régiójában, Nápolytól 10 km-re keletre. Ismertségét elsősorban legendás, Kr.u. 79-es kitörésének köszönheti, amelynek eredményeként hamuja és lávája maga alá temette Pompeji városát. Hogy aztán végül 1748. április 6-án kezdődjenek meg az ásatások az UNESCO világörökség részének nyilvánított rom-településen.

Az egykor eltemetett római város, Pompei maradványai egy távoli múltról mesélnek. A Vezúv kitörése egy virágzó települést pusztított el. A természeti csapás a világtörténelem egyik legismertebb vulkánkatasztrófája, melyet az akkor 18 éves ifjabb Plinius megírt. Tacitusnak, a jeles történetírónak két levélben is beszámolt róla, nagybátyja halálának körülményeit is részletezte, drámai erejű bizonyíték. A levélváltásban megtaláljuk a templomok és a lakóházak fedelei beomlásának leírását, a városban elburjánzó tüzek beszámolóját, valamint a lakosság jelentős részének halálára való utalásokat. A földrajzi munkáiról híres idősebb Plinius a kitöréskor a Nápolyi-öbölben található misenumi flotta parancsnoka volt, kutatói kíváncsisága miatt érdekelte a természeti csapás, de halálát lelte a mentés során. „Augusztus 24-én déltájban anyám közli vele, hogy rendkívül nagy és különös fajta felhő tűnt fel. Alakja leginkább a lombos fenyőéhez hasonlított, mert hosszan magasba nyúló „törzse” fent szerteágazott, bizonyára azért, mert a kitörő gőz ereje felhajtotta, majd később széltében elömlött. Máshol már felkelt a nap, ott sötétebb és sűrűbb volt az éj, mint bármikor; csak lángcsóvák és különböző fényjelenségek enyhítették. Mikor a harmadik napon visszatért a nappali világosság, megtalálták a testét, épen, úgy ahogy volt” – írta ifjabb Plinius Tacitusnak. „Döbbenten láttuk, hogy mindent vastag hamuréteg borít, mint a hó. Remény és félelem közt hánykolódva töltöttünk egy aggódással és kétségekkel teljes éjszakát. A félelem mindennél erősebbnek bizonyult, mert a földrengés is makacsul tartott. Mi még ekkor sem gondoltunk távozásra – bár már kitapasztaltuk a veszedelmeket, és továbbiakra is el voltunk készülve.”

Pompeji - A fórum, középen Jupiter templomávalA fórum, középen Jupiter templomával (4. kép)

Pompei a Vezúv lábánál, egy lávatalapzaton épült. A rómaiak tudták ugyan, hogy a hegy egy vulkán, de kialudtnak vélték, így a szőlők és termőföldek, villák teljesen befedték lejtőit. Kr.u. 62-ben történt egy földrengés, amely súlyos károkat okozott, számos templom, lakóház, híd és út elpusztult, a város összes épülete megrongálódott. Pompeji lakosságának száma a 79-es tragédia idején – becslések szerint – 10 ezer lehetett, virágzó városnak számított, amfiteátrummal, kikötővel rendelkezett. Az augusztus 24-i katasztrófa után a települést 7-8 m vastag hamuréteg és törmelék fedte be, a lakosságot és a házakat egyaránt maga alá temetve. A kitörés idején – a korabeli írások alapján – a lakosság a házakban keresett menedéket, sokan a pincékbe húzódtak a kőzápor elől, így esvén csapdába. A hamuréteg szintje néhány ház falán látható, és elég forró volt ahhoz, hogy megolvassza a falfestményeket védő viaszréteget.

Pompeji - Az amfiteátrumAz amfiteátrum (17. kép)

Pompei bár 79-ben elpusztult és hosszú időre elfelejtődött, története a megtalálását követően folytatódott. Az, hogy hamu, azaz finom vulkáni por lepte el, lehetővé tette, hogy viszonylag könnyen ki lehessen ásni. A közeli Herculaneum és Stabiae városkákat is érintette a kitörés, de láva- és iszapár pusztította el őket, amely idővel megszilárdult, komoly gondot okozva a régészeknek. A város megtalálása a véletlennek köszönhető, a 16. század végén a Sarno folyó szabályozási munkálatai közben bukkantak rá. A kor híres építésze, Domenico Fontana néhány feliratot, falmaradványokat és falfestmény-leleteket fedezett fel. Az első kézzelfogható bizonyítékok 1596-ban láttak napvilágot.

Pompeji - Ceius háza: freskóCeius háza: freskó (6. kép)

Az előkerült leletek hírére a lelkes D’Elboeuf herceg jó érzékkel felvásárolt egy birtokot a környéken, majd amatőr régészként rendszertelen ásatásokba fogott a területen. A leghíresebb lelete az a három márványszobor volt, amelyek „drezdai nővérek” néven vonultak be a művészettörténetbe. A pompeji „márványnőket” a törökverő, Savoyai Jenő herceg vásárolta meg, majd a leletegyüttes II. Frigyes Ágost szász választófejedelem drezdai udvarába került, innen ragadt a szobrokra a „drezdai” melléknév.

A nápolyi udvar spanyol hadmérnöke, Roque Joaquin de Alcubierre azonosította be Pompeit 1748. március 23-án (ő tíz évvel korábban Herculaneumot is felfedezte). Végül április 6-án kezdték meg hivatalosan az ásatásokat Bourbon Károly király megbízásából a spanyol mérnök vezetésével, miután napvilágra került néhány épület maradványa. Innen kezdve a munkálatok rendszerezettebben folytak, először a Színházat és a Via dei Sepolcri sírjait találták meg. A város azonossága azonban csak 1763-ban vált bizonyossá. Ekkor került elő a föld mélyéről az a márványtábla, amelynek felirata, „Respublica Pompeianorum” eldöntötte az addigi találgatásokat. A pompeji ásatások történetében ekkor tárták fel az első nagyobb épületeket, így többek között Dionédész villáját, a nagy színházat és az Ízisz-templomot is.

Pompeji - A nagy színházA nagy színház (16. kép)

A Vezúv kitörése szinte teljesen érintetlenül hagyta az emberi kéz alkotásait Pompeiben: a házakat, a bútorzatokat, a falfestményeket, a munkaeszközeiket, ezzel lehetővé tette számunkra, hogy évszázadokkal később felfedezzük, miként zajlott az élet az ókorban. Nemcsak az építészeti részek és a falfestménydíszítések maradtak teljesen épen, hanem a dísztárgyak, a bútorok, a munkaeszközök, de az ételek és a szövetek is. Egy rendkívüli gazdagságú leletegyüttes, melynek kivételes varázsa van, kitűnő képet nyújt az egykori „mindennapokról”. Megismerhetjük a szokásokat, a hagyományokat, az akkor élt emberek mindennapi életét. A kiásott város mesél a különböző társadalmi rétegek életéről és szokásairól is. Ebből a szempontból nagy jelentőséggel bírnak a lakóház-típusok. Meg lehet különböztetni a nemesi család fényűző házát a kereskedő- és iparosréteg házától. Utóbbi jellemzője, hogy a lakás a második szinten van, és a földszinten helyezkedett el az üzlethelyiség. Megtekinthetjük a köznép jóval szerényebb és kisebb házait. Szállókat is építettek az átutazóban lévő emberek számára, mivel a város kikötő- és kereskedelmi tevékenységet folytatott. A városban sétálva fel lehet ismerni az előkelő és a köznépi lakónegyedeket: az elsőt széles, burkolt utak keresztezik a mai zebrák ősével, szép és gazdag villákkal, melyek belsejében csodálatos kertek találhatók. A másikban keskeny sikátorok ékelődnek az alacsony kis házak közé.

Pompeji - A Vettiusok háza: belső udvarA Vettiusok háza: belső udvar (7. kép)

A Nápolyi Királyságot 1806-ban elfoglalták a franciák. A pompeji rommező szakszerű feltárását a francia császár, Bonaparte Napóleon utasítására kezdték meg. A francia régészeknek köszönhető a fórum nagyobb részének a feltárása.

1860 után elsősorban Giuseppe Fiorellinek, a rommező 1863 és 1875 közötti igazgatójának köszönhetően tudományosabb ásatás korszaka vette kezdetét, mely lehetővé tette, hogy a város nagy részét kiássák, valamint a műemlékek restaurálását is folytassák jobb megőrzésük érdekében. Az ő nevéhez fűződik Pompeji napjainkig egyik legfőbb látványossága, a láthatóvá tett holttestek bemutatása, a híres „lenyomatok” szerzésének találékony megoldása. Az üregekbe, mely megőrizte az emberek körvonalait, gipszet csurgatott, majd miután az megkötött, lebontotta róluk a megkeményedett hamuréteget. Egyszerű, de ötletes technikája, az üregek kitöltése gipsszel láthatóvá tette az egykori áldozatokat, abban a helyzetben, ahogy a halál pillanata érte őket.

Pompeji - Pompeii áldozatait betemette a vulkáni hamu, maradványaik üreget képeztek benne, amelyek gipsszel kiöntve, szemléletesen mutatják az emberek utolsó pillanatait. Pompeii áldozatait betemette a vulkáni hamu, maradványaik üreget képeztek benne, amelyek gipsszel kiöntve, szemléletesen mutatják az emberek utolsó pillanatait. (3. kép)

Fiorelli után más régészek és tudósok folytatták az ásatási munkálatokat. Pompei feltárásának utolsó szakaszát egy új rendszerű ásatás jellemezte, amely nemcsak az épületek megőrzésére irányult, hanem a hiányzó részek helyreállítására is. Igyekeztek helyben tartani a falfestményeket, szobrokat, tárgyakat, úgy, hogy az ókori város arculata hiteles maradjon. A kővé vált vulkáni hamu alól előkerült romok a kor számos hírességének fantáziáját megmozgatták, így többek között Goethe és Mozart is ellátogatott az ókori város maradványaihoz.

A 19. század második felében további feltárásokat végeztek a romváros területén, ezeknek köszönhetően egyre többet sikerült megtudni a város múltjáról. Az ásatásokat 1889-től irányító Friedrich von Duhn és Louis Jacobi munkásságának köszönhető egy Kr.e. 6. századból származó dór templom maradványának a felfedezése. Pompeji római kolónia volt, de csak a Kr.e. 1. században, Sulla diktátorsága idején lett a Római Köztársaság része. Múltjában nagy szerepet játszott a görögség, a hellenisztikus hagyományok felfedezhetők az épületeken is. A romváros történetében 1911-től Vittorio Spinazola nyitott új fejezetet. Az olasz archeológus nevéhez fűződik a komoly szakmai vitákat kiváltott rekonstrukció, a lakóházak egy részének újjáépítése. Az 1920-as évek óta folyamatosan 40 éven át dolgoztak a helyszínen. Ez idő alatt tárták fel az utolsó épületeket, valamint a városfalakat, melyeket még a 2. világháború is megtépázott.

Pompeji - Apolló templomaApolló temploma (14. kép)

Az 1980-as földrengés is megrongálta Pompei épületeit, de helyreállították őket. Napjainkra a város közel kétharmadát már kiásták. Az intenzív, nagy felületű feltárásokat leállították, a régészek inkább rekonstruálják és dokumentálják a már feltárt épületeket. „A város északi, V. régiójában stabilizáltuk az eróziónak kitett épületeket, amikor ásás közben nem várt dolgok jöttek elő” – mondta az olasz ANSA hírügynökségnek a rommező régészeti főfelügyelője, Massimo Osanna. Feltártak egy épületet, amelynek belső falain szépen megmaradtak a dekorációk, a vörös színű freskó és annak egy delfinpárral a közepén díszített keretmezője. Osanna szerint a második világháború óta ez a legkomolyabb anyag. „Akadémikusként először találkoztam Pompejiben olyan freskóval, faldíszítéssel és építészeti objektummal, amelyet korábban soha nem restauráltak még, így ezeket eredeti színükben, alakjukban csodálhatjuk meg, anélkül, hogy modern kéz érintette volna őket korábban.”

Az állagmegóvási programnak köszönhetően 30 épületet restauráltak és nyitottak meg a látogatók előtt. Az előző évtizedekben soha nem nézett ki olyan jól a 66 hektáron elterülő romterület, mint most. Az élményt fokozza, hogy az új LED-világítási rendszernek köszönhetően már éjszakai túrákat is lehet tenni. Közben zajlik a romváros 3D-s digitális feltérképezése is. A Digitális Pompeji elnevezésű program célja, hogy virtuális és interaktív barangolásra vigyen Pompeji romjai fölött, mely fantasztikus látvány. A Melbourne-i Múzeum animációs videójának köszönhetően megtekinthetjük, mit élhettek át Pompeji lakói azokban a napokban. Érdemes megnézni ezt a videót vagy egy filmet Pompei pusztulásáról.

Sulyok Attiláné

Források: Origo, Magyar Nemzet, Múlt-kor, Femina.hu, 24.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép (címlapkép); 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 12. kép; 13. kép; 14. kép; 15. kép; 16. kép; 17. kép; 18. kép.

2020.04.06