326

Benny Andersson és Björn Ulvaeus Mamma Mia! című musicalének ősbemutatója

Ezen a napon történt – Ősze Mária írása

mamma-mia-poster

1999. április 6-án mutatták be a londoni Prince Edward Színházban a Mamma Mia! című musicalt. Az alkotók a világhírű svéd zenekar, az ABBA 23 slágerét használták fel, „megfelelő dramatikus helyzetbe hozva egy szeretnivalóan bájos, romantikus komédiában”.

A szövegkönyvet Judy Craymer producer megbízásából az angol drámaíró, Catherine Johnson írta, a munka 1997-ben indult meg. Az előadást Phyllida Lloyd rendezte, a koreográfiákat Anthony Van Laast készítette.

Az ősbemutatón a női főszerepet, Donna Sheridant Siobhán McCarthy ír származású színésznő alakította nagyszerűen. A musicalszínpad mellett számos alkalommal angol tévésorozatokban is feltűnt. Mellette még a lányát, Sophie-t megformáló norvég Lissa Stokke játékát és énekét emelték ki. A többi szerepben is nagyszerű színészek tűntek fel, hozzájárulva ahhoz, hogy „valódi musicalélménnyé nemesítsék az ABBA-dalok parádéját”. Jenny Galloway annyira jól komédiázott Rosieként, hogy 2000-ben elnyerte az egyik legnevesebb angol színházi elismerést, az Olivier Awards-ot a musical legjobb mellékszereplője kategóriában, épp a Tanya-t életre keltő Louise Plowright angol színésznőt megelőzve. Érdekesség, hogy 2000-től kezdve Plowright négy éven át már Donnát játszotta. Sam szerepét a skót Hilton McRae, Billt Nicolas Colicos, Harryt pedig Clarkson keltette életre. Skyként Andrew Langtree debütált a világot jelentő deszkákon. A fenn említetteken kívül a darabot jelölték a legjobb musical és a legjobb női főszereplő kategóriákban is az Olivier Awardson.

A dalok egyik szerzője, Björn Ulvaeus később kissé ironikusan így fogalmazott, a Mamma mia! egy olyan musical, amiről mi semmit sem tudtunk, amikor megírtuk! A musicalváltozatban a teljesség igénye nélkül olyan nagyszerű és közismert ABBA slágerek hangzanak el, mint a Dancing Queen, a Take a Chance on Me, a Thank You for the Music, a Money, Money, Money, a The Winner Takes It All, az SOS vagy a Mamma Mia.

A Mamma mia!-t 2001. októberében mutatták be a Broadway-n, ahol több mint egy évtizeden át játszották, minden idők 9. leghosszabban futó színházi előadása volt a legendás amerikai színházi negyedben. A londoni West Enden pedig a 7. helyezést érte el ugyanebben a nem hivatalos versenyben. 1999 óta a világ számos országában műsorra tűzték a teátrumok, az ősbemutató óta világszerte 65 millió ember látta és a bevételek 4 billió dollárt is elérték. Magyarországon, a világon először non-replica változatban, azaz nem az eredeti formában, hanem önálló rendezésben, díszletekkel és jelmezekkel kerülhetett színpadra. A Szegedi Szabadtéri Játékokon megtartott magyarországi ősbemutatót követően, 2014 ősze óta fut az előadás óriási sikerrel a budapesti Madách Színházban.

Természetesen egy ilyen nagy diadalmenet nem kerülhette el a megfilmesítést sem. A színpadi változat alkotói álmodták vászonra a Mamma mia! történetét. 2008 júliusában mutatták be filmváltozatot, amely igazi sztárparádét sorakoztatott fel: Meryl Streep, Pierce Brosnan, Colin Firth, Stellan Skarsgård, Julie Walters, Christine Baranski, Amanda Seyfried és Dominic Cooper tökéletesen alakították szerepeiket. A színpadi változattal ellentétben a mozivásznon a rajongók megtekinthették a történet folytatását is, amely Mamma Mia! Here We Go Again címmel került a mozikba 2018-ban.

Miklós Tibor Musical! című könyvében így fogalmazott a zenés darab mindent elsöprő diadalmenetéről: „Az ABBA dalok köré szerkesztett musical sikere azt bizonyította, hogy az együttes mítosza még mindig eleven, számaik pedig minden generáció számára élvezetesek maradtak”.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Miklós Tibor: Musical!; wikipédia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.04.06