99

Ivana Bodrožić: Hotel Zagorje

Könyvkritika

ivana-bodrozic-hotel-zagorje

A jugoszláv polgárháború a második világháborút követő európai történelem legnagyobb és legsúlyosabb háborúja volt, és minden jellemezte, ami az emberi csoportok közötti fegyveres konfliktusokat kíséri: népirtás, etnikai tisztogatás, koncentrációs táborok, nemi erőszak. Végeredmény: százötvenezer halott, félmillió sebesült, négymillió menekült.

A Vukováron született szerző, fiútestvére és édesanyjuk menekültként élte át az emberpróbáló időszakot, az eltűnt családfő halálában azonban nem lehettek biztosak, mivel a holtteste nem került elő. A vukovári ostrom idején kilencéves szerző néhány évvel idősebb testvérével és anyjukkal Zágrábban, majd Tito szülőfalujában, Zagorjeben, egy menekültszállássá alakított hotelben lelnek menedékre, ahol Ivana kislányból tinédzserré cseperedik. Ezeknek az éveknek irodalmi igényességű, dokumentarista feldolgozása a kötet, amelyet lehet ifjúsági regényként, családregényként, a polgárháború utáni Horvátország mindennapjait megörökítő krónikaként, szociográfiaként is olvasni.

A történet középpontjában a már említett, apa nélküli család áll, e mellett viszont számos mellékszereplő sorsa, nélkülözései, tragédiája és örömei is jelen vannak. A kitűnő arányérzékből fakadóan ezek a humort sem nélkülöző montázsok segítik az olvasót, hogy megfelelő mélységig beleélhesse magát a polgárháború utáni Horvátország mindennapjaiba és az apa elvesztését feldolgozni próbáló, a tinédzserkor kihívásaival szembesülő szerző perspektívájába.

Az önéletrajzi ihletettségű regény szereplőinek sorsából a háború dúlta ország aktuális problémái világosan kirajzolódnak, különösen, ami a horvát államnak a menekültekkel szemben tanúsított magatartását illeti. A sorok között jól tetten érhető annak a felülről vezérelt folyamatnak a kezdete, amelyik a későbbiek során a horvát identitás és a horvát állam alapításának legendájává nemesítette Vukovárt, miközben a várost körülzáró ostrom túlélői, a menekülni kényszerülő lakosok valójában senkinek nem hiányoznak.

Mindezeket a felnövekvő tinilány perspektíváján keresztül szemléli az olvasó, akit a szerző aprólékosan beavat az intim szférájába is. Személyiségfejlődésének szakaszai tipikusnak mondhatók: iskola, új barátok, bulik, szerelem, csalódás és lázadás, ám ezek hátterében folyamatosan jelen van az édesapja elvesztése okozta trauma. A menekültsors kihívásainak aprólékos bemutatása megrázó, az apa meggyilkolásának elképzelt körülményeit megidéző oldalak a kötet legsúlyosabb sorai. A téma komor és súlyos, ám az a megközelítés, hogy egy naiv, ártatlan kamaszlány szemüvegén keresztül tekintünk a történésekre, oldja a feszültséget, és tele van élettel. Nem kifejezetten a tragédiákra összpontosít, amelyek ugyan végig ott figyelnek a háttérben, hanem azokra a kihívásokra, amelyek egy háborús övezetből menekült csonka családot érnek, miközben próbálják megtalálni új helyüket, szerepüket és önmagukat egy teljesen megváltozott, idegen, de mégis otthonul szolgáló világban.

Sólyom István
Forrás: olvasoterem.com

2020.04.03