243

Érdekes életutak a közösségben – Bemutatkozik Dr. Törzsök Ferenc és felesége, Dr. Szilágyi Erzsébet

Sulyok Attiláné írása

torzsok-ferenc-szilagyi-erzsebet-ihasz-anna

Február 28-án Ménfőcsanakon, a Bezerédj-kastélyban különleges rendezvény részesei lehettünk, Dr. Törzsök Ferenc főorvossal és feleségével, Dr. Szilágyi Erzsébettel ismerkedtünk meg közelebbről. A moderátor Ihász Anna volt, aki először ismertette a vendégek rövid életrajzát, majd érdekes történeteket meséltek az életükből a rendkívül közvetlen és jó hangulatú programon. Kötetlen beszélgetést hallhattunk – tabuk nélkül.

Dr. Törzsök Ferenc 1954-ben született Ménfőcsanakon, azóta is itt él, a nagyszülők által épített házban feleségével, Dr. Szilágyi Erzsébettel és családjával. Négy felnőtt gyermek szüleik, és már öt unokának örülhetnek.

A Törzsök-házban mindig nagy tiszteletben állt a múlt, először nézzük meg a család győri-csanaki gyökereit. Törzsök Ferenc anyai nagyanyja, Kreszta Karolina (Linus néni) Győrben, a híres Kreszta-házban született. A szépen felújított 17. századi épület ma is a belváros dísze. Linus néni olvasási szenvedélye legendás volt, erről két történet is elhangzott. A fűszerkereskedő családnak Csanakon volt szőlője. Itt ismerkedett meg Gergely Gyula tanítóval, a nagypapával. Érdekesség, hogy az ő apukája, a dédapa, Gergely Béla szintén tanító és egyben kántor volt Csanakon. Gyula, a két világháború közt kántortanítóként dolgozott, majd a Ménfőcsanaki Általános iskola első igazgatója lett 1948-tól 1953-ig. Ekkor Écsre helyezték, büntetésből, mert részt vett a húsvéti körmeneten. Egyik écsi tanítványa mesélte, hogy 1956 októberében Gergely tanító bement az osztályba, levette a vörös csillagot, feltette a keresztet, és orosz helyett németet kezdett el tanítani. Szakács Pista bácsi – az Ausztráliából 1975-ben hazatért nyugdíjas orgonaépítő mester – szívesen emlékezett egykori tanítójára. Gyakran gondolt rá, miközben a csanaki Szent Kereszt Templom orgonáját javította, mondta is: „Nagyapád zsírját tisztítottam le az orgona billentyűiről”.

Zsuzsannát (Törzsök Ferenc édesanyja) a kántortanító lányaként „Mester” Zsuzsika néven emlegették, mivel a kántortanítót megillette a „Mester” megszólítás. A Kazinczy Gimnáziumban tanított angolt és németet, sokan nagyon szép nőnek tartották. Férje, id. Törzsök Ferenc (az édesapa) az ÉDÁSZ munkaügyi előadójaként dolgozott. Vele kapcsolatban megtudtuk, hogy rajongott az autókért, motorokért. Első autója egy DKW volt, néhány vidám történetet hallhattunk a 60-as évek csanaki közlekedéséről. A háborúk a felmenőket sújtották, majd békeidők következtek, eltekintve a hidegháborútól, amiről Linus nagymama véleménye szerint „az jöhet, mert azt túl lehet élni”. A vendégek arról is meséltek, hogy a házhoz tartozó hosszú fekete deszkakerítésükre rendszeresen politikai feliratok kerültek, pl. „El a kezekkel Vietnámtól!”.

torzsok-ferenc

Gergely Gyula és felesége, Kreszta Karolina lányukkal, „Mester” Zsuzsikával (Törzsök Ferenc édesanyja) / Fürdés a Marcalban az 1930-as években

Gyermekkorukban sokszor fürödtek a Marcalban, ami valójában a Rába folyó volt egykor, csak a szabályozáskor a levágott kanyarulatba vezették a Marcal vizét. Szilágyi Erzsébet (Zsóka) is víz mellett nőtt fel, hiszen Tiszadobon született, ahol három kastély is épült, mindegyik az Andrássy-családé volt. A „Nagykastély” híres, különleges 19. századi épület. A naptárra emlékeztet az, hogy négy bejárata (négy évszak), 12 tornya, 52 szobája és 365 ablaka van.

Törzsök Ferenc 1972-ben érettségizett Győrben, a Révai Miklós Gimnáziumban. Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szerzett diplomát. Felesége, dr. Szilágyi Erzsébet szakgyógyszerész. Budapesten történt a „nagy találkozás”, a mágikus erejű Rezső téri kollégiumban. Gyakran előfordult akkoriban, hogy orvos férj és gyógyszerész feleség találkozott itt. 1979-ben kötöttek házasságot. „Mert ahova Te mégy, odamegyek, ahol Te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem” – az Ószövetségből ezt a mondatot választotta a doktor úr életük mottójául. Közös útjuk erdélyi biciklitúrával kezdődött. Összesen 1600 kilométert kerékpároztak két alkalommal, erről is akadt mesélni való történetük. Első útjukon Zsóka balesetet szenvedett, lenyúzta a kezét, de nem engedte, hogy Ferenc hozzányúljon a sebéhez.

torzsok-ferenc

A győri Urológiai Osztály dolgozói 2017-ben

1957-ben készült el a győri Honvéd Kórház, a „nyugatról várható támadás” háttérkórházaként. Először itt hoztak létre urológiai osztályt Győrben. Törzsök doktor 1978 októberétől – immár 42 éve – a Győr-Moson-Sopron megyei Kórház Urológiai Osztályán dolgozik. 1982-ben tette le a szakvizsgát. 1990-ben adjunktusi, 1992 januárjában osztályvezető főorvosi kinevezést kapott dr. Bugovics Elemér kórház főigazgató főorvostól. Törzsök doktor 25 éven át vezette az Urológiai Osztályt.

Érdekes történeteket mesélt az orvosi hivatással kapcsolatban. Az orvosi munka, a sebészet is megtanulható mesterség, amiről az egykori műtőssegédnek az volt a véleménye, hogy „ezt is meg kell csinálni valakinek”. Az orvoslásban az igazi tudomány a helyes döntések meghozatala. Aachenben is dolgozott a 80-as évek elején, ahol egy különleges technikával, mechanikus lökéshullámmal kísérleteztek. Ebből lett a külső kőzúzó, melynek prototípusát ott működés közben láthatta. Pályája kezdetén mindent felvágással műtöttek, később megjelent az endoszkópia. Ezeket a „csodákat is megéltem” – vallja Törzsök Ferenc. Forradalmi változás történt a szakmában az évtizedek során. „Ma már apró lyukakon keresztül, sőt a kőzúzás tekintetében behatolás nélkül is ugyanazok a gyógyító műveletek elvégezhetők, amelyek miatt régen hatalmas vágásokat végeztünk” – mesélte.

Az Urológiai Szakmai Kollégium tagjaként hosszú éveken át regionális, majd megyei szakfőorvosként végzett szakértői munkát. 1998-tól 2006-ig a Győr-Moson-Sopron Megyei Orvosi Kamara titkárának választották. A gyógyítás mellett tudományos munkát is végzett, sok nemzetközi kutatásban vett részt, könyvbe is írt. Szakmai munkája elismeréseként 1989-ben miniszteri dicséretet, 2004-ben Nyári László Nívódíjat kapott.

2017-ben, a nyugdíjas kort elérve, 25 év után búcsút vett a vezető pozíciótól, de a gyógyítástól nem. Dr. Szepesváry Zsolt főorvosnak adta át az osztály vezetését. Törzsök doktor a mai napig praktizál, műt a kórházban. A doktor úr nagyon szerény ember, így a felesége mesélte el, hogyan köszönték meg a nővérek férjének a 25 évet az urológiai osztályon. Azt, hogy kiváló sebész, a kollégák ajándéka is jól mutatja, egy igazi faklumpát formázó marcipán tortát kapott. A főnök klumpájának jellegzetes kopogó hangja sokszor hozott felszabadító sóhajokat a műtőben. Hálásak neki, hogy mindig jött a segítség, amikor csak szükségük volt rá. Az osztályáról azt mondta a doktor úr, hogy „Rájuk vagyok a legbüszkébb! Hálás vagyok a Jóistennek, hogy velük dolgozhatom”.

torzsok-ferenc

A ménfőcsanaki részönkormányzat képviselői és Balogh József polgármester

Törzsök Ferenc Ménfőcsanak szülötte, igazi lokálpatrióta. Amellett, hogy kiváló orvos, a helyi közélet szereplője. Megválasztották részönkormányzati képviselőnek is. Itt szerzett tapasztalatait Balogh József polgármester szavait idézve foglalta össze: „Jegyezzék meg: a dolgok nem intéződnek, azokat intézni kell”. A helyi Családi Művelődési Egylet elnöke is volt. 1991-től a Hegyalja, 1994-től a Világosvár helyi újságba írt társadalmi munkában. Dr. Zsilavi Fábiánné által szervezett Népfőiskola rendezvényeire, Bódis Bea népművelő Családi vasárnapjaira, kirándulásokra jártak. Az iskolában szombatonként kosárlabdáztak egy-két tucat gyerekkel. Részt vettek a Hegyalja-futásokon, a Ménfőcsanak SC versenyzőiként az egész család tájfutó versenyekre járt. Ezt a sportágat Bokor tanár úr szerettette meg vele még a Révaiban. Szép emlékei fűződnek ezekhez a sporteseményekhez. Felnőttnek, gyermeknek egyaránt emlékezetesek az iskola és a művelődési ház programjai. Törzsök doktor szólt arról is, hogy 1994-ben és 1995-ben az akkori népművelő, Erdélyi Tibor sárkányreptetési világtalálkozót szervezett Ménfőcsanakon. Ezzel kapcsolatos történetből kiderült, hogyan lett sárkányrepítő világbajnok a vérteskozmai nyugdíjas postás, Árvai Lajos bácsi San Franciscóban.

Törzsök doktor egész életében a sport szerelmese volt, elsősorban a kerékpáré és a vízi túráké. Már középiskolásként evezett, utána tájfutó lett, később nemzetközi Rába vízi túrák vezetője. 1983-ban vezette az első Rába-túrát, 80 némettel a csapatban. Ettől kezdve 100-120 emberrel, köztük sok ménfőcsanakival mentek éveken át vízitúrázni a Rába folyón. A gyerekeiknek is kötelező volt megtanulni evezni.

2003-ban újra elment Erdélybe. Böjte Csabával is találkozott, akit csodálatos embernek tart. A doktor úr is vállalt keresztapaságot. 2005 óta minden évben elmennek a csíksomlyói zarándoklatra. Úgy gondolja, hogy „az a magyar, aki annak érzi magát, és úgy is él”. Erdélyben nagyon szeretnek kirándulni, emlékezetes élményeket szereztek itt, mint a homoródremetei kiránduláson, amely olyan hely, ahol megállt az idő. Kalandos utak során 11 várromot kerestek fel, néhol medvenyomokat is láttak.

torzsok-ferenc

Szováta, 2003, Böjte Csaba testvér önkéntes segítők és néhány gyermek társaságában (a jobb oldali álló alak Bobály László, az Urológiai Osztály egykori főápolója) / Erdélyi kirándulás: Törzsök doktor és Ágota

Amikor lehetőség nyílt rá, mert a népesség száma egyre nőtt, 1996-ban Ménfőcsanakon létrehoztak egy patikát az új orvosi rendelő mellett. Nagy nehézségek árán, de megvalósult az álom, a saját gyógyszertár. Szerencsére a kisebbik lány, Ágota gyógyszerész lett, és terveik szerint majd átveszi édesanyjától a stafétabotot, a Borostyán Patikát a Hegyalja úton.

Többször említésre kerültek a kockás lapok, mely számára összetartozik a kézírással, serkentőleg hat rá. A beszélgetésre is úgy készült a doktor úr, hogy ilyen lapokra írta, ami eszébe jutott. Végül gyermekeikről és unokáikról is meséltek. Két gyermekük orvosként dolgozik, Péter urológus, Bogáta pedig patológus. Ágota lányuk gyógyszerész lett, így hárman viszik tovább szüleik mesterségét. Zoltán fiúk az informatikus pályát választotta. Már öt gyönyörű unokának örülhetnek, akik bearanyozzák életüket.

torzsok-ferenc

A Borostyán Patika: Törzsök doktor felesége, dr. Szilágyi Erzsébet és munkatársai 20 évvel ezelőtt

A beszélgetést vetítés kísérte, képekkel is bemutatták életük egy-egy jeles mozzanatát, pillanatát. Két nagyon kedves embert ismerhettünk meg közelebbről, és bepillantást nyerhettünk titkaikba. Köszönjük szépen nekik és Ihász Annának, aki a beszélgetést irányította. Mindenki számára maradandó élményt nyújtott, aki eljött erre a rendezvényre, mely a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér kezdeményezésére „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című TOP-pályázat keretében valósult meg.

Sulyok Attiláné

2020.04.01