229

Könnyűzenei összefogás: Elindult a #mertkelladal kampány


mertkelladal

A könnyűzenei szakma összefogására és a magyar könnyűzenét szeretők segítségére és támogatására számít a Hangfoglaló Program által indított #mertkelladal kampány. Tudatos zenefogyasztással, több magyar dal hallgatásával és lejátszásával plusz költségek nélkül lehet támogatni és segíteni a magyar könnyűzenét ebben a nehéz helyzetben.

A könnyűzene minden szegmense nehéz helyzetbe került a koronavírus terjedésének megakadályozására bevezetett intézkedések következtében. A rendezvények elmaradása éppúgy érinti a koncertező zenészeket, mint a jogdíjra jogosult zeneszerzőket, a színpadot, a hangot, a fényt biztosító technikai személyzetet, a helyszínek működtetőit, a hangszerek forgalmazóit és a produkciók megszületésében részt vevő szakembereket.

Segítség nélkül viszont veszélybe kerülhet a magyar könnyűzene minden szegmense. Ahhoz, hogy a magyar könnyűzene a lehető legkisebb károkkal élje túl a válságot, szükséges a zenészek és az ágazatban dolgozók, valamint a zeneszerető és a zenét hallgató emberek összefogása. Most van igazán szükség a tudatos zenefogyasztásra, a minél több magyar zene lejátszására és hallgatására, hiszen ennek a kreatív iparágnak az alapjait a dalok teremtik meg.

A magyar könnyűzene számára nagy segítség lenne, ha a következő hónapokban az egyébként a könnyűzenére szánt pénzeket – amennyiben továbbra is van erre lehetőség – mindenki a könnyűzenére fordítaná. Azonban a tudatos zenefogyasztással is további támogatást kaphat a magyar könnyűzene. Azzal, hogy mindenki csak olyan helyekről tölt le, néz és hallgat magyar előadókat, amelyekről biztosan állítható, jövedelemhez juttatják a dalszerzőket és az előadókat, lehet segíteni a zenészeket és a magyar zene jövőjét. És ez fokozható. Új dalok, zenék, előadók megismerésével, hallgatásával, ajánlásával növekedhet a magyar könnyűzene részesedése a zenefogyasztásból, ami üzenet lehet a hazai rádiók és televíziók szerkesztői felé: érdemes több magyar dalt játszani.

A magyar könnyűzene szereplői is szeretik a jó külföldi zenéket, zenészeket. Ugyanakkor most nagy szükség van a hazai könnyűzenei élet támogatására. A növekvő magyar zene fogyasztása, a magyar dalok lejátszásának előtérbe kerülése a tévékben és rádiókban az egyébként is megfizetendő jogdíjakat az országban tarthatják, a magyar alkotókhoz irányíthatják. Mindez pedig segíthet abban, hogy a jövőben is szülessenek magyar dalok, az újrainduló koncerteknek és fesztiváloknak is legyenek fellépői. Ezért kell a magyar dal.

A kampány céljai és üzenetei

    • Amíg nincsenek élő koncertek, hallgass magyar zenéket!
    • Mert ez kell ahhoz, hogy kedvenc zenekaraid, énekeseid továbbra is alkothassanak.
    • Hallgass minél több magyar zenét úgy, hogy fizetsz is érte!
    • Olyan platformokat válassz, amelyeken keresztül a lehető legtöbb bevételhez juthatnak a magyar dalok szerzői és előadói!
    • Ez az összefogás kell ahhoz, hogy a magyar könnyűzene a lehető legkisebb károkat elszenvedve élje túl a válságot.
    • Hallgass magyar zenéket!
    • Támogasd ezzel kedvenceidet!
    • Fedezz fel magadnak és másoknak új előadókat!
    • Szerettesd meg másokkal is a magyar dalt!
    • A holnap magyar könnyűzenéjéért fogunk össze!
    • Mert kell a dal, és kell, hogy a kedvenc magyar szerzőid és előadóid ezt követően is új dalokat írhassanak.

#mertkelladal lejátszási lista Spotify-on

#mertkelladal lejátszási lista Youtube-on

Dankó Gábor
Forrás: langologitarok.blog.hu

2020.03.23